Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Fűkő Béla: „ AB OVO USQVE AD MALA” – A MKISZ Szobrász Szakosztály AB OVO című kisplasztikai kiállításának megnyitó beszéde

 

 

 

 

AB OVO USQVE AD MALA”

A MKISZ Szobrász Szakosztály AB OVO című

kisplasztikai kiállításának megnyitó beszéde

 

Talán mindenki furcsának találja, hogy egy latin szólás-mondással kezdem kiállításunk megnyitó beszédét. Mindez nem véletlen. „Ab ovo usqve ad mala”, azaz a tojástól az almáig. A tojásnál kell kezdenünk, pontosabban a tojástól kéne haladnunk az almáig. Az elhíresült római lakomákat tojással kezdték és gyümölccsel végezték, na persze nem a bűnbeesés almájával. Félrevezető is lehet mindezzel kezdeni egy kiállítás bevezetését, és ha Quintilianus most közöttünk lenne nagyot sóhajtana, mert Ő a terjedelmes felvezetésekre használta e mondást. Ab ovo Ledae mondaná erre Horatius és lehet, hogy kedélyesen közbeszólna: – Na nehogy már a trójai háborúig visszamenjünk, nem lehet mindent Ádámtól és Évától kezdve levezetni. Pedig mi minden történhetett volna másképpen, ha Zeusz szeme mondjuk nem akad meg a Tündareósz király feleségén és nem csábítja el hattyú díszletében. Vagy ha Léda tojásaiból az egyik megbuggyan, és nem születik meg a szép Helené. Aphrodité ebből kifolyólag nem tudna kit kényeztetni szebbnél szebb ajándékaival, sőt nem tudná kellően, felöltöztetni, kisminkelni a szépséges királyleányt. Így bizony oda lenne a mítosz. Ab ovo, amennyiben nincs ok nincs okozat. Parisz trójai királyfinak nincs kit elcsábítania ezért valami helybéli szépség mellett keresi eleve elrontott boldogságát. A trójai háború, pedig úgy ahogy van, pontosabban nincs, átszervezések miatt átmenetileg elmarad. A Ledae latin kifejezés és arra utal, aminek Horatius barátunk vélhetően hangot is adott volna, mégpedig azokra a kezdetekre, aminek a gyökerei Leda születésénél keresendők.

A mitológiai hátteret most félre téve maradjunk kiállításunk sokat mondó címénél, ami mondanom sem kell ezek után, hogy latin eredetű és szószerinti jelentése „tojástól” kezdve. Köznyelvben pedig már sokszor fel sem tűnik, ha e kifejezést használjuk, mert az eleve kifejezés szinonimájává vált. Eredendően, kezdetektől fogva, mind-mind olyan jelentésbéli mélységeket sejtettnek melyekről sokszor csupán megérzéseink, ha lehetnek. Ki tudná pontosan megmondani, hogy egy égbe törő terebélyes koronájú fának, a gyökérzete milyen mélységekig nyúlik le, és a terjedelme valóbban akkora-e mint, amit a felszínen láthatunk? Tehát nem kevesebbről van szó, mint egy belénk kódolt titkos küldetésről, az eleve elrendeltetésről. A gyökerekről. Egy ok-okozati sor felgöngyölítéséről egészen a kezdetek-kezdetéig. A keresztény kultúrkörben akár akaratlanul is mindenkinek a bibliából jól ismert teremtés történet is az eszébe juthatna, hiszen az eleve elrendelés, vagy a szabad akarat kérdése nem csak a teológusokat, de bizony a hívőket is megosztja. Ne feledjük, ha nincs ok nincs okozat. A teremtés forgatókönyvében biztos, hogy nem szerepelhetett, hogy Éva visszautasítja azt a bizonyos almát. Azt gondolom érdemes rajta elgondolkodnunk, de nekünk tovább kell állnunk, mert a tojástól még el kell jutnunk a gyümölcsig. Hozzám eleve közelálló Spinoza az európai kultúrkör felvilágosult filozófusa, akár egy Taoista beavatott, a gyökerek ismeretéből előrelátóan feltételezte a majdani irányokat. Fontosnak tartotta bizonyítani, hogy „Semmi sem létezik, aminek természetéből valamilyen okozat ne következnék” 1Keleties megközelítésből a gyökerek ismeretéből feltételezte a rügyek milyenségét. Magyaros szlenggel élve tudta „miből lesz a cserebogár”. Mint ahogy a szobrász is tudja, hogy egy-egy felsejlő gondolatcsírában ott van mindig a valóra válás lehetősége. Ott az alap idea, csupán fel kell nevelnie, segítenie kell annak kiteljesedését, mintegy realizálnia kell a sugallatot. A gyümölcs magjában is ott van az egész gyümölcsfa és mindezen túl bőséges évek termésének a lehetősége. Mondhatnánk egyszerűen, csupán akarni kell, és kész. „Isten megteremtette az embert, saját képmására,…” ezáltal az embert megajándékozta a teremtő akarata privilégiumával. Mivel te is teremtő vagy bármit megtehetsz, akár szalmából is kreálhatsz hintalovat. Megélheted a valóra válás örömét. Az alkotás önfeledségét. Minden gondolat magban benne van a teremtő potenciál. Mit magként elvetünk, abban benne van a lehetőség. A szobrász azt gondolom olyan médiumi képességekkel megáldott teremtmény, aki követve isteni természetét folyamatosan teremt, így a látomásai, ab ovo szobor testet öltenek rendre. Ráadásul a formakén realizált energiastruktúrái, melyek mintegy a keze és az elméje által láthatóvá és tapinthatóvá váltak, mindezen túl még az animizmus jellegzetességeit is magukon viselik, és képesek tovább élni a ráhangolódott befogadó tudatában. A metafizikai üzenet nagy felelősséggel is jár, ezért nem mindegy milyen alkotások kerülnek ki az öntő formából. Mit közvetítenek szobraink egy kiállítási közegben, illetve a köztereinken. De mielőtt ebbe belemennénk, elcsendesedem és maradok az alkotási folyamatnál.

Egy belső képet, egy mentális élményt megragadni, mintegy elcsípni, megörökíteni, lefixálni – akár egy fényérzékeny papírra vetült pillanatnyi fényhalmazt – nem is olyan könnyű, mint azt gondolnánk. Illékony és ugyancsak törékeny pillanatok ezek, és ha nem is tűnnek el, mert bevésődve már jelen vannak az alkotó tudatában – arról a feltételezésről nem is beszélve, hogy ősképként elképzelhető, hogy mindig is tudatunk mélyén voltak amolyan diapauza állapotban –, azért a megvalósítástól még igencsak messze vannak, akármilyen művészeti folyamatról is beszéljünk. Nem véletlen, hogy a diapauza fogalmát használtam, hiszen több esetben is felmerül a keleti filozófiai irányzatokban, hogy a tudást valójában nem megszerzi az ember, hanem mindaz már eredendően benne lakozik. Ab ovo, tudatos befelé nézéseink tapasztalásainak folyamán, az éppen aktuális fejlődési szakaszunkban, mikor eljön az ideje, a mentális kép, az IDEA – mely belénk vésődött egykor – egyszer csak megmutatkozik.

Ami a kezünk között megnyilvánul, esetünkben tárgyiasul, mindaz, paralel módon a tudatban is lejátszódik. Kiváltságos esetben a letisztult elme saját belső folyamataira is rálát. A tudattalan börtönének ajtaját felrúgják a tudatosulni akaró képek, érzelmek, egykor tudatküszöb alá söpört emlékek. Saját szobraim elkészülte kor mindig is foglalkoztat az, hogy az emberi én és a mentális kép-forma kibontása milyen azonosságot mutat. A belső kép kibontása, mintegy felmutatása, úgy érzem, stációiban olyan, mint az én élmény összetevőinek feltárása. A szobor tulajdonképpen én vagyok, én pedig a szobrom által létezem. Érdemes mindezen elmélkedni, ugyanis ha a képet vagy a formát a tudat kivetülésének tartom, akkor élmény szinten el kell gondolkodnom azon, hogy mi az, mit kivetítek.

A szobrászok, de egyáltalán a más területeken alkotó embertársaink az archaikus nyomatok üledékéből akaratlanul is mindig felszínre hoznak valami használható törmeléket, így semmiben sem különböznek, az elmélyülten alkotó gyermekektől. Bármilyen kifejezési formát választunk is nem feltétlenül azt akarjuk felmutatni, amit látunk, hanem amit tudunk. Konceptuális képmásnak is hívhatjuk, ahogy Ernst H. Gombrich is tartja Elmélkedés egy vesszőparipáról, avagy a művészi forma gyökerei című tanulmányában. Olyan reprezentációnak, amit közösnek vélünk a gyermeki, a primitív, vagy primitivizáló művészet, különböző formáiban. Bárhogyan is közelítünk a tudattalanunk mélyén lévő tudáshordalék kreatív megnyilvánulásaihoz, szerintem a művészeti gyökerek tekintetében a gyermek, illetve a primitív művészeti megnyilvánulások közötti párhuzam tagadhatatlan. Ab ovo, az alkotások zömében nem a látvány visszaadása érhető tetten, hanem az egyénben rejlő tudás, ami eleve elrendeltetett.

Most, hogy karnyújtásnyira vagyunk az almától, tegyük fel bátran a kérdést magunknak. Jobb és könnyebb lenne az életünk, másképpen alakulna egyénre szabott alkotói pályafutásunk, ha tudnánk egyéni sorsunk elrendeltetését? Azt gondolom: nem. De ma nem is az a dolgunk, hogy választ tudjunk adni ily nehéz kérdésekre. Sokkal inkább az, hogy felfedezzük a kiállításunkon látható alkotások személyre szabott üzenetét. Mindenkit vár a bőséges lakoma a tojástól az almáig.

 

 

 

Pécs, 2019. április 13.

 

 

 

1 Spinoza, Baruch de: Etika. Budapest, 1997. Osiris, 73. p.

 

 

Tovább a Galériába >>>

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  
  

Megjelent: 2024-01-23 20:00:00

 

Fűkő Béla (Miskolc, 1969) szobrászművész

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.