Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt: Egymásba íródó jelentések – Földön fekvő verssorok

 

 

 

Egymásba íródó jelentések

Földön fekvő verssorok

Illyés Gyula emlékére

 

Jean Cocteau írja, hogy a fiataloknak jól áll az ősz haj, selymes lesz tőle a szemük. És élénk. Mintha a tenger nedve itatta volna át a tekintetük. „Opera-páholy csügg az estben/ a spanyol utcácskák során./ Ki ez a bájos ismeretlen?/ Halál. Tiéd lesz Don Juan.” Ez is Cocteau. A Szélrózsa-kötet. (Az utazás) Somlyó György válogatott műfordításai. Tevan. 1995. (Ez a 170. lapon van.)

Utazás. Utazás? Igen. Menni, iparkodni, olvasni. Lépést tartani a kánonon túli irányzatokkal. Új utakkal. Valóban, olykor úgy fogunk meg egy könyvet, mint egy széplány sima combját. majd a laptopot is becsukjuk, hogy egyedül legyünk egy szöveggel, úgy, mint egy hús-vér valakivel, akinek jázmin parfüm van a bőrén. És az utazás is testté lesz. Ki lehet nyomtatni a csavargást.

Majd a Szobrok című vershez lapozom a lágy, puhatestű könyvet. „Elomló Vénuszok, hajlékony testű nimfák./ Isteni halandók. Halandó istenek./ Világtalan szemű s szótlan márvány-sereg./ Ismerem szavatok s nézésetek ritka titkát.” (Cocteau)

Majd az Öklözés letehetetlen sorai. „Falánkság Háza. Körhinta, csupa/ bársony, tükör, harmonika.// Tépd ki kínjaim egymásután,/ Aranyhintójú sarlatán.” (Cocteau)

Tristan Tzara írja Guillaume Apollinaire halálára. „Nem tudunk semmit a fájdalomról./ A fagy keserű évada./ Hosszú medreket váj izmainkban./ Inkább a győzelem örömét szerettem volna./ Okosan csöndes bánatok alatt bezárva, tehetetlenül.// Ha fölfelé hullna a hő./ Ha éjjel emelkedne fölénk a Nap, hogy melegítsen./ Ha koronájukkal lefelé lógnának a fák./ Egyetlen könnycsepp./ Ha a madarak leszállnának közénk./ Hogy fejünk fölött a csöndes tükörben nézzék magukat./ Meg lehetne érteni.”

Példabeszédek. Becsomagolt gondolatok. Allegóriák és érző, zajongó metaforák. Mintha egy méhkas volna vagy egy aranyló hangyaboly. Vagy egy narancs és meggy zselé, összegyúrva gél szoborrá, ami Tzara arcát ábrázolná. Chaplin és Albert Einstein elegye. A század archetípusa.

Paul Éluard Véget nem érő költeménye. „Hogy legyen áldott hó a nő./ Egy madár langy szárnya alatt./ Mikor gyorsabban ver a vér./ Egy új, nagy szél ereiben./ Hogy tágra nyílt szemhéjai/ Mélyebbé mélyítsék a fényt./ Képén a teljes illatot./ Hogy közben ajka és a csend Értelmesen felfogja egymást./ Hogy minden ébredő fejet/ Megsimogasson a keze.”

Az Időfutár című könyv hatodik részét lapozgattam tegnap. Érdemes visszatérni rá. Igazán metamodern. A félelmetes Néró verset ír, Seneca a tűzbe dobja. (Karadzsics és Milosevics? Akár. Fitt párhuzam.) Majd puszta kézzel belemarkol az izzó parázsba Seneca, közben megjegyzi, hogy Széth istent tiszteli. ( Kultúrák elegyednek.) Tanít a dolgok porrá és hamuvá válásáról. A szertefoszló mindenségről. ( Egy kis Jelenések könyve Patmoszból? Ja.) Hanem! A Káosz Templomában Kempelen Farkas időgépét őrzik. Az arkhon vissza akarja kapni a koponyás sakk készletet, amelynek a fele, a fehér bábuk Hannánál vannak, a fekete figurák pedig Sándor bácsinál. Sok egymásba nyíló, tűpontos allegória. Norman Mailer beszédmódjában.

A jelhagyás inskripciója, feljegyzés-grafológiája nem választható el a nyomnak, a pótléknak, az eredetnek a kérdésétől. Jacques Derrida sem mond mást, mint hogy a nyelvnek a működése a jelentők végtelen láncolata, megállíthatatlan folyamata, amit konkrét gyakorlati igényeink szerint egy ponton megállítunk. S valóban, ha évtizedek múlva valaki elolvassa ezt a szöveget, nagyjából képet kap, miként gondolkodott a „jónép”, még akkor is, amikor nem divat a mélyreható kontempláció. Itt az idő. Vissza kell szokni az egyedüllétre Istennel, a gondolkodás hálója kifogja a lelkünket, mint halat. (Folyt. Köv.)

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-01-10 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.