Videó

A Nyíregyházi Televízió videója




Keresés a honlapon:


Dobos Marianne: Menjünk lopni?1

 

 

 

 

Menjünk lopni?1

 

„Íme itt a szívem, Uram, a szívem, amelyen megkönyörültél a feneketlen mélységben. Mondja el néked az én szívem most, hogy mit keresett ott, amikor a semmiért voltam gonosz, és vétkemnek csak egy oka volt: a vétek. Rút volt a vétkem és szerettem; örömömet leltem benne, hogy elpusztulok, örömömet leltem a vétkemben. Nem abban, amiért a vétket elkövettem, hanem magában a vétekben. Silány lélek, amely a Te biztonságodból vesztébe rohan…” – Szent Ágoston így ír a Vallomások második könyvében, miközben választ keres és talál arra, miért lopott társaival együtt tizenhat éves korában. Feleletéből a mai napra szánt evangéliumi sorok magyarázatát is kiolvashatjuk.

Jézus farizeusok gyűrűjében állt, akik szokásuk szerint – tisztelet a kivételnek –, most is kioktatták. Nekik válaszolt Izajás próféta jövendölésével. Krisztus szavai: „ott, akkor, itt és most. Mindörökké!”

Az ősök hagyományának kórképét mutatja fel ott, akkor és immár kétezer éve folyamatosan: itt és most, és meddig… Meddig még Uram? Meddig még! Mikor fogadja be a világ, a haza, a család tanulékony lélekkel a lelkeinket egyedül megmenteni képes tanítást? Az egyedüli igaz, életünket, világunkat, hazánkat, családjainkat megmenteni képes tanítást? Vajon mikor kezdjük tettekre váltani szavainkat? Előttünk az Út!

Se ki! Se be! állapotú hazánk egére sötét felhős éjszaka borult. Ilyen is marad, hiszem, nem hajnalodik mindaddig, míg nem tekintjük nemzeti ügyünknek, hogy visszatérjünk keresztény gyökereinkhez. Nem halljuk meg az immár ezer éve népünkhöz szóló hívást, Szent Márk evangélista egyszerű, de egyben minden gyógyírt magába foglaló mondatát: „Ismét magához szólította a népet” (Mk 7,14).

Magához szólította akkor ott, most és itt a szívbeteg emberiséget, hogy tanításával meggyógyítsa. Szokásos szelídségével beszélt hozzájuk, szól hozzánk. Rámutat, hol fészkel az emberi gonoszság oka: „Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert”.

Az emberi bőrköntösbe öltözött esendő Istenség (Jézus Krisztus Szent Ágostontól származó elnevezése) szavai ezek. Még nem, de nem sokkal ezután már meg is kapta a választ a mondottakra a „Feszítsd meg!”-et kiáltó tömegtől ott és itt, akkor és most. Tőlem! Tőled! Tőle! Tőlünk és tőlük!

Minden bűn egy Feszíts meg! Borzadjunk el és gondoljunk bele!

„Ha valamely gonosztett okát keressük, nem nyugszunk addig, míg ki nem tűnik, hogy az indítóok amaz alacsonyrendű javak valamelyikének megszerzése avagy elvesztésének félelme volt. Mert szépek ezek és ékesek – bár a magasabbrendű, boldogító javak mellett megvetendők és alantasak. Embert ölt. Miért cselekedte? Megszerette hitvesét, vagy a birtokát akarta kifosztani, hogy megéljen belőle, – vagy attól félt, hogy a másik fog vele ilyesmit tenni, vagy megbántották és bosszúra szomjazott? Talán ok nélkül ölt embert, pusztán, mert a gyilkosságban lelte örömét? Ki hinné ezt? Mert a történet tud ugyan egy őrült és kegyetlen emberről, aki ok és haszon nélkül gonoszkodott és kegyetlenkedett; de az ok itt is meg van adva: ’Hogy a kezem vagy a lelkem a tunyaságban el ne fásuljon’ – úgymond. S vajon ezt is miért? Mert azt remélte, hogy a gonosztettek állandó gyakorlásával egyszer azután hatalmába kerítheti a várost, s ezzel egyben állásra, hatalomra, gazdagságra tehet szert, törvénytől félnie nem kell és vége lesz azoknak a bajoknak, melyek szegénységéből és gonosztetteinek tudatából erednek.”

A negyvenöt éves pap a súlyos gonosztettek okát keresve írja ezeket, de nem hagyja figyelmen kívül – és ezáltal az emberi szív sötét zugairól takarítja le a pókhálókat – a tizenhat éves Ágoston körtelopásának történetét sem. Több mint kétszer olyan idős, harminchárom éves mikor megkeresztelkedik, és amikor a könyvet írja, a szokásos szófordulattal azt mondhatjuk, az emberélet delén járt, mégis mennyire fontos napjainknak is szóló tanítása, ahogyan arra az éjszakai lopásra emlékezik, emlékeztet.

Miért is kellett a gazdag kamasznak az a gyümölcs? Volt otthon annyi, lehet szebb is, hogy nem arra éhezett rá. Alig kóstolta meg, a javát elhajította. Nem a körte ízére sóvárgott, mégis élvezte mindazt, amiért elvette a másét. Jól esett a csalás. A lopásban a lopást, a csalásban a csalást szerette, és legfőképpen azt, hogy ebben társai vannak. „Egyedül semmiképpen nem tettem volna. Tehát, szerettem benne azoknak a társaságát is, akikkel a lopást elkövettem. (…) Kacaj volt, mely mintegy a megcsiklandott szívből fakadt, mert megcsaltuk azokat, akik nem hitték, hogy ilyet teszünk és szigorúan eltiltottak tőle. – Ám mi volt az oka, hogy 42 azért örültem, mert a lopást nem követtem el egyedül? Talán azért volt ez, amiért senki sem nevet könnyen egymagában? Könnyen talán nem, de azért magános embereket is – mikor senki más sincs jelen – néha elfog a nevetés, ha valami nagyon furcsa ötlik eszükbe vagy kerül érzékeik elé. De én tettemet nem követtem el egyedül, – nem, soha egyedül el nem követtem volna!

Íme, Uram, előtted van lelkem eleven emlékezete. Egymagam nem követtem volna el a lopást, melyben nem az okozott örömöt, amit loptam, hanem az, hogy loptam.

Egyedül nem szerzett volna örömet, és nem is tettem volna. Ó ellenséges barátság, kifürkészhetetlen lélekcsábítás! Tréfából és játékból – ártani vágyunk, más ember kárát áhítjuk –, nem haszonvágyból, nem bosszúszomjból, hanem, mert azt mondják: ’Menjünk, lopjunk!’ és szégyen, ha szégyenkezünk.”

Menjünk lopni?

Szégyen, ha szégyenkezünk?

Nemzetünk körtefájáról lassan minden gyümölcsnek lába kel.

Valamifajta jogcím arra is találtatik, hogy fogyjon, ami még megmaradt. S ha még érne valami a saját kertecskéinkben a gyümölcsfáinkon, annak se mi a honpolgárai, és családjaink, a gyerekeink élvezzék a gyümölcsét.

Remélem kinőttünk a kamaszkorból! Felnőttként tudjuk védeni a sajátunkat! Miközben óvjuk és ápoljuk a jövő évi új termés reményében nemzeti körtefánkat!

A nincs sem kényszeríthet arra, hogy „Menjünk, lopjunk!” Az a szégyen, ha nem szégyenkezünk!

1 Részlet Dobos Marianne Rózsaablak, 2014. 40-42. kötetéből a szerző hozzájárulásával

 

 

  
  

Megjelent: 2022-09-18 20:00:00

 

Dobos Marianne (Miskolc, 1942) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.