Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Kántás Balázs: Megkésett utószó Szerdahelyi István hagyatékból sajtó alá rendezett József Attila-könyvéhez

 

 

 

 

Megkésett utószó Szerdahelyi István hagyatékból sajtó alá rendezett József Attila-könyvéhez1

 

 

Szűkszavú, tárgyilagosnak mondható Wikipédia-szócikke szerint Szerdahelyi István professzor 1934-ben született Budapesten, iskoláit ugyanitt végezte, majd felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta, ahol könyvtár szakos diplomát szerzett 1957-ben. Ugyanezen évben az ELTE Egyetemi Könyvtárába vették fel gyakornoknak. fiatalon részt vett az 1956-os forradalomban, amiért egy időre elveszített az állását. Állástalan időszaka két éve alatt lefordította magyarra a Mahábaráta című indiai eposzt, valamint igen sok verset klasszikus kínai költőktől. 1959-ben jutott újra álláshoz, az Akadémiai Kiadóhoz került szerkesztőnek, majd csoportvezetői beosztást nyert. 1978–1980 között a Magyar Tudományos Akadémia kutatójaként dolgozott, tudományos főmunkatársi beosztásban, 1980-tól 1990-ig az ELTE Esztétikai Tanszékén adjunktusi, majd docensi beosztásban oktatott és kutatott. Egyszakos könyvtáros bölcsészként 1977-ben a filozófia tudományok kandidátusa fokozatot szerezte meg, 1987-ben pedig az irodalomtudományok akadémiai nagydoktora. Irodalomtudós, kultúrakutató, közíró volt, aki mintegy tíz éven át (1980–1989) volt a Kritika című folyóirat és a 1967 óta a Világirodalmi Lexikon szerkesztője és főszerkesztője, s ily módon pedig a magyar szellemi élet egyik irányítója, tudományos-szakmai pozíciója mellett kvázi kultúrpolitikusa volt. Megírta a magyar kultúrában előzmény nélküli Verstant, volt egy népszerűsítő sorozata az Eötvös Kiadónál (Irodalomelmélet mindenkinek, Verstan mindenkinek). Két ikerkönyvben pedig nagy erudícióval vizsgálta (kultúrtörténeti kutatásai előzményeként) a kapitalista és a szocialista társadalom szerkezetét és működését. 2017. szeptember 24-én, életének nyolcvanharmadik évében elhunyt.

A szerző irodalom- és kultúratudósi életműve nagyjából az alábbi jelentékeny állomásokra tagolható: 1972-ben jelent meg Költészetesztétika című összefoglaló monográfiája, mely a korban paradigmatikus szakkönyvnek számított.

1974-ben jelent meg A mindennapi élet esztétikája című általános esztétikai monográfiája, mely ugyancsak fontos, időtálló műnek bizonyult a maga területén.

1976-ban került nyilvánosság elé A magyar esztétika története (1945-1975) című esztétikatörténeti monográfia, mellyel Szerdahelyi István elnyerte a tudomány kandidátusa fokozatot.

1979-ben látott napvilágot meg Realizmus az irodalomban című fontos, irányzattörténeti monográfiája, mely a realizmusról máig időtálló megállapításokat tartalmaz.

1981-ben látott napvilágot a Szepes Erikával közösen írott Verstan című kézikönyv, mely a magyar humántudományokban azóta is egyedülálló vállalkozás, és amelyet azóta is töretlenül idéz a magyar irodalomtudományi diskurzus.

A Verstant 1984-ben követte Az esztétikai érték című összefoglaló monográfia, majd még ugyanezen évben Az irodalomelmélet műhelyeiben címet viselő, több mint ötszáz oldalas teoretikus tanulmánykötet.

1985-ben jelent meg az Esztétika, kritika, közízlés című józan, középutas irodalmi-esztétikai gondolkodást felvállaló tanulmánykötet.

1987-ben került ki a nyomdából a Fortuna szekerén című verstani esszé, mely a maga több mint négyszáz oldalával a Szepes Erikával közösen írott Verstan után Szerdahelyi saját verstani álláspontját fejtette ki.

1988-ban jelent meg Szerdahelyi István Lukács György-monográfiája, mely bár ideológiailag bizonyára elfogult szakmunka, a gyakorlatilag egyetlen nemzetközi hírű magyar gondolkodó munkásságáról máig helytálló megállapításokat fogalmazott meg. Ugyanezen évben látott napvilágot a Szepes Erikával ugyancsak közösen írott A múzsák tánca című verstani kisenciklopédia, mely gyakorlatilag a nagy verstani kézikönyv rövidített-összefoglaló változata volt, és amely máig ugyancsak gyakran idézett szakmunka.

1995-ben, immár jóval a rendszerváltás után jelent meg Szerdahelyi István újabb fontos kézikönyve, az Irodalomelméleti enciklopédia, mely hangsúlyozottan halad a korral, és máig ugyancsak igen jól használható összefoglaló szakmunka.

Szerdahelyi István hatvanötödik születésnapjára jelent meg Szerdahelyi István 65 válogatott morfondírozása, a szerző Ezredvég folyóiratban megjelent, tematikailag igen változatos esszéiből válogatva, a tudós- és szerzőtárs, és persze jó barát, Szepes Erika szerkesztésében.

2005-ben és 2007-ben a szerző két fontos, párba illő társadalomelméleti monográfiát publikált A sosem létezett szocializmus és A még létező kapitalizmus címen, melyekkel ugyan vállaltan marxista irányultságuk miatt nem kell egyetérteni, azonban Szerdahelyi Istvánt vitathatatlanul a rendszerváltozás utáni magyarországi új-marxizmus egyik legjelentősebb gondolkodójává emelték. Ezen felül a szerző, ugyancsak tiszteletre méltóan töretlen antikapitalizmusát és baloldaliságát hangsúlyozandó, még 2007-ben publikált Varga Rudolf és "ez az izé vadkapitalizmus" címen kismonográfiát Varga Rudolfról, a jelentős képviseleti költőről.

Szerdahelyi Istvánnak még 2011-ben megjelent az Eötvös József Könyvkiadónál két vékony, ám annál tartalmasabb társadalomelméleti, illetve kulturális antropológiai szakkönyve, a Család, szerelem, gyermekáldás, valamint a Nemzet és nemzeti kisebbség. Világosan és keményen arról, amiről annyit locsognak című kötetek.

Mindezeket követte volna még valamikor egy tervezett, részben kész, ám végül is befejezetlenül maradt, torzóként sajtó alá rendezésre és szerkesztésre szoruló József Attila-kismonográfia, ám az időskor és az elkerülhetetlen súlyos betegség közbeszólt. Szerdahelyi professzor életének nyolcvanharmadik évében a nélkül ment el, hogy József Attiláról, a huszadik század legjelentősebb magyar költőjének életrajzáról, életművéről és recepciójáról szóló tudományos művét egészében befejezhette volna. E könyv egy igen termékeny és gazdag bölcsésztudósi pálya záróköve lehetett volna, ám még így, töredékesen publikálva is értékes irodalomtudományi, s talán össz-bölcsészettudományi szakmunka marad. Szerdahelyi István ugyanis természetesen a rá jellemző komplex, interdiszciplináris szemlélettel József Attilát és életművét sem csupán az irodalomtudomány / irodalomtörténet szemszögéből vizsgálja. A jelen, immár csupán afféle forráskiadásként publikált könyv tanulmányai az Ezredvég című folyóirat hasábjain kerültek publikációra, mely köztudottan baloldali elköteleződésű, nem csupán irodalmi-művészeti, de egyúttal közéleti és társadalomtudományi orgánum. A József Attila-problémák I–IV, valamint a függelékként hozzájuk csatlakozó, bár kronológiai szempontból előbb született József Attila, a magányos kommunista című tanulmányok elsősorban a politikum, a baloldaliság és a baloldali politikai gondolkodás megjelenését, illetve a költő gondolati fejlődésének állomásait vizsgálják József Attila életrajzában és életművében. Szerdahelyi megközelítése alapvetően életrajzi alapú, e megközelítés azonban József Attila értelmezése esetében korántsem tekinthető elavultnak, hiszen a költő szinte minden egyes versében önazonosnak tekintette az általa kreált lírai beszélőt saját biográfiai énjével. Egy olyan alanyi, mégis egyetemes értékeket, gondolatokat megfogalmazó szerző esetében pedig, mint József Attila, semmiképpen sem mondhatjuk, hogy némi biografizmus az intepretáció illegitim vagy önkényes megnyilvánulása volna. József Attila esetében ugyanis a biográfiai események és az életrajzi én politikumhoz való viszonya, politikai gondolkodásának alakulása elválaszthatatlan sajátosan magyar, mégis világirodalmi jelentőségű lírája értelmezésétől, még akkor is, ha bizonyos értelmezői ezt a politikai rendszerváltás után szerették volna megkérdőjelezni, vagy legalábbis a biográfia és a politikum súlyát az József Attila-i életművön belül jelentékteleníteni, kisebbíteni. Természetesen Szerdahelyi Istvánnak, a vállaltan és megrögzötten baloldali irodalom- és kultúratudósnak sem volt célja, hogy vulgármarxista értelmezéseket, interpretációs sémákat erőltessen József Attila életművére huszon-egynéhány évvel a rendszerváltást követően, arra azonban pontosan, hatalmas filológiai apparátust mozgató műveltséggel és kérlelhetetlen, pengeéles logikával mindenképp rámutat, hogy József Attila igenis egész végig következetesen baloldali érzelmű (mondhatjuk, a szó bizonyos, nemes értelmében: kommunista) értelmiségi, alkotó és gondolkodó volt, egészen tragikus, 1937-es haláláig.

Szerdahelyi nem csupán irodalomtörténeti, de jelentős társadalom- és politikatörténeti ismeretek birtokában rekonstruálja tanulmányaiban József Attila költői és politikai gondolkodói pályáját, sokfelé kitérő szellemi útkeresését, apró részleteiben vázolva fel a költő és a magyarországi kommunista mozgalmak viszonyára, a pártba való belépésére és a pártból való kizárására, valamint sajátos, egészen egyedi politikai-társadalomfilozófiai gondolkodására, világnézetére. Mindehhez érdekes biográfiai tények felvetése is társul – Szerdahelyi egyik eredeti feltételezése többek között, hogy a közhiedelemmel és az életrajzírók és filológusok elterjedt álláspontjával szemben József Attila nem szenvedett komoly személyiségzavarban kiskorától kezdve az átélt családi traumák hatására, felnőttkori lelkibetegségeinek eredete pedig inkább a pszichoanalitikus terápiában és az őt félrekezelő pszichológusok tévedéseiben keresendő. A szerző számos ponton vitatkozik a József Attila-életrajz és életmű ismert és elismert magyar kutatóival, többek között Szabolcsi Miklóssal, Németh G. Bélával, Tverdota Györggyel, N. Horváth Bélával, Szigeti Lajos Sándorral, Horváth Ivánnal, Valachi Annával, Veres Andrással vagy Agárdi Péterrel, és számos filológiai, műértelmezés és biográfiai feltételezésüket, állításukat igen alaposan megkísérli részben vagy egészben megcáfolni. A tanulmányokban végig párhuzamosan és jól kimért arányban van jelen az életrajz és az életmű, az alkotói-gondolkodói pálya e kettő egymástól elidegeníthetetlen eleme.

A Szerdahelyi által felvetett vitaszempontok szinte minden esetben kifejezetten termékenyek, és József Attila életének és életművének megismeréséhez és megértéséhez új szempontokat kínálnak, termékeny együtt-gondolkodásra invitálják az olvasót a magyar irodalomtörténet talán legjelentékenyebb alkotójának pályájáról és soha el nem avuló életművéről. A politikum pedig, mint elsődleges motívum és vizsgálódási pont felőli olvasás pedig kifejezetten hiánypótló jelleget kölcsönöz a munkának a rendszerváltozás utáni, igen sok esetben sajnos túlzottan is az apolitikusságra törekvő József Attila-recepción belül, új, friss és aktuális szempontokkal gazdagítva a József Attila-olvasás hagyományát.

1 Hivatkozott kiadás: Szerdahelyi István, József Attiláról, szerk. Kántás Balázs–Szepes Erika, Budapest, Nagy Lajos Kiadó, 2020.

 

 

  
  

Megjelent: 2022-04-11 20:00:00

 

Kántás Balázs (1987) költő, műfordító, irodalomkritikus

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.