VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Török László: Kétezresek – A szavak, melyek összekapcsolják a generációkat
Szavak, melyek összekapcsolják a generációkat Az ősi világban a szó volt a pillanat élménye, kimondásakor teremtett, és mágikus erővel bírt. Később az írott szó már vesztett varázsából, mert aki olvasta, a jövőben élt. A modern világban a különböző eszközökkel rögzített szó tovább gyengült, mert ember és ember közé beékelődött a technika. A kétezres generációk szavai többször más-más jelentéssel bírnak, erejük s hatásuk eltérő, valamint jellemző használóikra. Ennek ellenére a szó a legfontosabb kapocs a ma élő X, Y, Z generációk között, valamint a Baby-boom idején és a 2010 után született „alfa” generációkkal való kommunikációban. A legidősebbek (PRÓFÉTÁK) számára a legfontosabb a lassú, nyugodt élet és a családi harmónia. Az általuk használt nyelv szókészlete is minden esetben ezt tükrözi. Az X generáció tagjai (NOMÁDOK) a ’60-as, ’70-es években születtek. Átmeneti generáció a „régi” és a hipermodern Y és Z generációk között. Nehezen értetik meg magukat az idősekkel és a fiatalokkal egyaránt, és ez szóhasználatukban is megmutatkozik, sokszor bizonytalanul kommunikálnak. Az Y generáció fiataljai (HŐSŐK) a ’80-as, ’90-es években látták meg a napvilágot. Ők még hagyományosabb értékrenddel bírnak, mint az előző két generáció. Magabiztosak, optimisták és csapatjátékosok. Már „digitális bennszülöttnek” számítanak, ami azt jelenti, hogy jól megértik magukat a Z generációval, de az idősebbekkel állandó problémáik vannak, és szakadékot éreznek a kommunikáció terén. A Z generáció, a kétezres évek szülöttei (MŰVÉSZEK) még beszélni sem tudtak, de már használták a technikai eszközöket. Az élő szó számukra kevésbé fontos, idejük jelentős részét online töltik, a közösségi oldalakon chatelnek és barátkoznak. Az idősebb generációkat alig értik, szóhasználatuk gépies és érzelemmentes. Az alfa generáció gyermekeivel nehéz szót érteni. Az óvoda és iskola mintáit alig értik, viszont a technikai eszközöket gyakorlatilag „ösztönösen” kezelik, és első helyen állnak életükben a kapcsolattartás terén. El kell fogadnunk, hogy az élet teljessége néma. Az öröm éppen annyira szótlan, mint a szépség (ami az élet egyik célja), s a szerelem és a gyász is elmondhatatlan. A megértésnek nincs szüksége szavakra: a lényeg mindig az elbeszélhetetlenségben lakozik. A beszéd szegényít, s megtámadja a gondolat teremtő képességét: azzal, hogy valaki elmondja, mit akar, már elvette a szándék erejét. A beszéd az érzést lehűti, a gondolatot ellaposítja, a tetteket megfosztja lendületüktől. Az új generációk ezt „tudják”, vagy csak „érzik”? Egy biztos, a technika nem veheti át a szavak szerepét, s nem gyilkolhatja meg a beszédet, azt a kivételes tevékenységet, mely az embert kiemeli az állatvilágból. Bár az élet a beszédben profanizálódik, mivel a beszéd lényege a „nem”. A szó nem kikerülhető, mert mindig ellenpólust képez az életigenléssel. Az írás ironikus magatartás és egyben élettagadás (Aldous Huxley szerint a boldog embernek nincs irodalma, Platón szerint az írás szégyen). Azonban manapság egyre inkább szükségünk van a kritikára, az ellenvéleményre, hogy saját álláspontunkat ebben a szövevényes, felgyorsult világban kialakíthassuk. Ebben segít az írás. „A gondolat nem él, hanem van. A gondolat nem az élet célja, hanem az élet alkotója. Az élet több, nem törődik a gondolattal. Az élet nihilista. Semmivel sem törődik. Vagy ami ugyanaz, mindent megcsinál. És az életen túl van a VALAMI. Ennek a jele a szó.” (2) S ha a szó szegényedik, az emberiség is egyre kiszolgáltatottabbá válik. A régi idők nagy gondolkodói (nem filozófusok, akik általában elviselhetetlenül fecsegők), Hérakleitosz, Böhme, Pascal, Guénon és Nietzsche, alapszavakat („maitre mot”-kat) használtak. Ezek a vezérszavak jelentik az egyetemes Régen a szó közvetítő szerepet játszott, ezáltal a dolgok a kimondott szót teljesítették. Sajnos a technika nem a dolgok törvényes alkalmazását keresi, hanem módszert arra, hogy a dolgokat törvénytelen céljaira felhasználja, a világot leigázza. S ebben eszköznek tekinti az embert és az újabb generációkat. A ma embere a szavakat nem szívesen mondja ki, a beszéd felszínessé válik, a vezérszavak ereje megtörik. Az európai ember hódításai érdekes és néha megmagyarázhatatlan helyzeteket teremtettek a Földön. Amerika meghódítása után az őslakos indiánok, a behurcolt fekete rabszolgák és a fehérek létrehoztak egy új, közös világot. Az amerikai: európai ember a fekete modorával és az indián pszichéjével. A kizsákmányoló amerikai: az idegen föld ősi szellemeivel, és az afrikai, jó értelemben vett, primitív lényével. Majd az idők folyamán létrejött a nyelvi összekötő kapocs, a szlogen.
„Nincs a földön még egy ország, ahol az erővel telt kiszólás, a szlogennek nevezett varázsformula átütőbb hatóerővel rendelkezzék, mint Amerikában. Az európai csak nevet rajta, azonban megfeledkezik arról, hogy a szó varázserejébe vetett hit nemcsak hegyeket mozdít el. Hiszen Krisztus maga is ige volt, AZ IGE” (3) – írta Jung.
A szót és a szlogent is értelmezni és érteni kell. Minden tévedés a szavak helytelen használatán múlik, és a szavak megrontóitól származik. Ha a tudás kulcsát elveszik, s az ember emberrel nem képes kommunikálni, ráadásul a generációk között áthidalhatatlan szakadék tátong, a világ hanyatlása nem megkérdőjelezhető.
Részlet Török László Kétezresek című 2019-ben megjelent könyvéből.
Megjelent: 2021-06-01 14:00:00
|
