VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
Vaskó Ilona: Döntéseink viharában
Mindig tudni kell változni, változtatni. Az idő örök körforgása sem engedi meg senki számára a megpihenést a mindennapok mókuskerekében. Olykor csak a megszokott rutinunkat kell megváltoztatni, máskor meg az egész életünket más mederbe terelni. Évek hosszú során építünk fel egzisztenciát. Hajtjuk magunkat egy kényelmes, szebb lakásért, egy nyaralásért. Gyökereket eresztünk. Aztán ha jön valami új dolog, valami teljesen más, ami azzal járna, hogy a hozzánk közelállók élete is nagyban megváltozna, megállunk, és egyhelyben kezdünk el topogni… Mindig bele akarunk kapaszkodni másokba, mások jóváhagyásába, vagy éppen abba, hogy ellenzik majd. Biztosan másokba kell ahhoz kapaszkodnunk, hogy életünket jobbá tehessük? Vagy megfordítom a kérdést: biztosan jogom van megfosztani a másikat attól, hogy továbbfejlődhessen, hogy egy nagyot léphessen? Azt gondolom, döntéseink legyenek egyéniek. Önzőek. Vajon mik azok a dolgok, melyek kontroll alatt tartanak, tarthatnak minket? Pró és kontra. Ha őszintén magunkba nézünk, ki kell tudni mondania mind a két félnek azokat a félelmeket, amelyek az egyiket visszatartják, vagy azokat, amelyekkel visszatartják a másikat. Ha saját életem zajlását vizsgálom, be kell látnom, hogy sokkal önzőbben és keményebben reagálok helyzetekre. Vagyunk így sokan. A jobb állás, vagy nem jobb, csak egy másabb élet lehetősége, néha bizony elviszi odáig az embert, hogy végső döntéseket kell hoznia. Tudomásul kell venni, hogy vannak emberek, akik tudnak, és mernek egyedül dönteni, akik nem egy másik ember hátán felmászva próbálnak eljutni az önmegvalósítás csúcsára… Persze itt felmerül a kérdés, hogy mennyire fontos az a fránya önmegvalósítás. Kinek is fontos az? Hogy valódi szükséglet-e, vagy csak egy jól hangzó divathóbort? És itt feszül mindenkinek a kérdés? Vajon mi teszi az embert igazán boldoggá? Hogy elég-e az, ha csak az alap szükségleteket akarjuk megélni, túlélni a mindennapokat, hogy mindennap van mit enni, inni? Elég, ha tudjuk biztosítani önmagunk reprodukcióját, vagy esetleg még a szaporulatot is fontosnak tartjuk? Vajon a fizikai védettségünk, a kiszámíthatóságunk, és az hogy biztosítva vagyunk arról, hogy szeretnek miket, az elég mindenkinek? Sokan vagyunk olyanok, akik ebből az alapfokú jól működő rendszerből inkább hátrahagyunk párat, és fontosabbnak tartjuk az önmegvalósítás útját. Vajon ez már önzés? Ha igen, akkor hálás vagyok azoknak az önző embereknek, akik szebbé tették a világunkat. Hálás vagyok azoknak, akik önzésükben hátrahagyva érzelmi kötelékeket, inkább változtattak. Valóban kétféle ember létezne csak? Az élni vágyók és a túlélők? Hol a határ? Vannak-e középutak? Van-e helyes vagy helytelen döntés? Tartozunk-e bárkinek bármivel? Néha azt érzem, hogy a konvenciók rabjai vagyunk. Ha túl sok időt töltünk konzervatív gondolkodók között, akkor egy idő után meg akarunk felelni az ő elvárásaiknak. Nem merjük feszegetni a határokat, elhisszük, hogy a számukra morális meggondolásból épített kerítéseken nincs kapu, vagy nem lehet átmászni rajtuk. Aztán felmerült bennem más kérdés is… Vajon a túlélők, akiknek elég az alapszükségletek megteremtése, nem lehetséges, hogy félelemből, irigységből alkották meg az erkölcsi törvényeket? Vajon nem azért találtak ki bizonyos szerepeket, mert ők csak ennek tudnak megfelelni, és mihelyst előkerül egy másként gondolkodó, akkor fejben fellapozzák eme morális kódexet, és szépen kiválasztják hozzá a megfelelő törvényüket, hogy ezért, és ezért nem dönthetsz másként, nem élhetsz másként? Azt hiszem lázadni könnyebb, mint dönteni. Ami a legnehezebb, ha egy döntés hatására megfosztanak bennünket a szerethetőségünktől, amikor számon kérnek tőlünk olyan viselkedési normákat, melyet soha nem ígértünk, melynek soha nem is tudnánk megfelelni. Mi történik ilyenkor? Szépen felvesszük a „HIBÁS” feliratú pólónkat, és továbbállunk. Hátra sem nézve, kicsit tán lehajtott fejjel, hogy valamit megint elrontottunk, valaminek megint nem tudtunk megfelelni. Változtatunk…
Megjelent: 2014-10-24 10:00:00
|