VideóKürti László videója Keresés a honlapon: |
Kaiser B. György: Fényűzés Elleni Liga
Fényűzés Elleni Liga
Ma, amikor a luxizás közbeszéd tárgya, lenne létjogosultsága egy hasonló kezdeményezésnek? Valószínű, csakis annyit érne, mint 1916-ban, az első világháború harmadik évében. Mindenesetre érdekes akció volt, érdemes szemezgetni a fennmaradt dokumentumok között. A Ligát Pallavicini őrgrófné hozta létre 1916 májusában, amihez lelkesen csatlakozott Tormay Cecile írónő. Az Alapszabály rögzíti a célt: „Hazánk közgazdasági és hadviselési érdekeivel semmiképpen sem összeegyeztethető fényűzés, de különösen a női ruházkodás terén eddig lábra kapott nagymérvű anyagpazarlás megakadályozása.” Akkor háború volt és nem háborús vészhelyzet… A kezdeményezést sokan felkarolták. „Hogy ez eszmét a társadalom minden részében elterjesszék, ifj. báró Wesselényi Miklósné elnöklésével gyűlést tartottak. Az elnöki megnyitó szavak után Árkosy Lajosné hazaszeretettől, kötelességtudástól áthatott beszédben ismertette a liga célját. Rámutatott a mai fényűzésből eredő gazdasági kárra, amely a jelen viszonyok között nemcsak a családot, de a hazát is sújtja. Ennek az oktalan pazarlásnak megszüntetésére irányuló munkához kérte a nők odaadó, összhangzó munkáját és a munka keresztülviteléhez erős akaratot.”1
Néhány áthallás mintha akadna, így az oktalan pazarlás, hazánk közgazdasági… érdekeivel semmiképpen sem összeegyeztethető fényűzés, valamint a fényűzésből eredő gazdasági kár, amely a jelen viszonyok között nemcsak a családot, de a hazát is sújtja,
Az egyesületnek nem volt tagdíja, de 3 koronáért kötelezően meg kellett vásárolni és viselni a Liga jelvényét. Vélhetően ezt viselte nagyapám nővére is, aki a hatvani posta főellenőrének feleségeként vásárolta meg, ahogy az ország szinte mindegyik postája feltűnik a felsorolásokban. Hogy miért éppen a postai dolgozók kaptak ezen a lehetőségen, azt csak találgatni lehet. Az ilyen „önkéntességnek” is vannak régi és újraéledő hagyományai kis hazánkban. Azért akad, aki kérdőjelet biggyeszt a postai alkalmazottak lelkesedésével kapcsolatban. „A grófnő, meg az írónő — talán méltóztatnak még emlékezni — elhatározták, hogy ráncba szedik a luxust és megcsinálják a puritán hadimódit. Most aztán olvasom, hogy a telefonkezelőnők és a posták összes hölgy alkalmazottai is csatlakoztak a „Fényűzés Elleni Ligá“-hoz. Szegény-szegény asszony proletárok: ez a csatlakozás, bizonyosan ez az egyetlen luxus, amit megengedhetnek maguknak. Szentmiklósi József.”2
Az már első olvasásra is kérdéses volt számomra, hogy vajon nemzetgazdasági szinten mekkora nagy (kicsi) megtakarítást hozhat egy ilyen akció. A lelkesedés viszont jelentős volt, az unatkozó úrhölgyek számára kiváló időtöltést jelenthetett.
A korabeli tudósítások a mozgalomhoz csatlakozó hölgyek hosszú névsorát közlik. A sok doktorné és névvégiipszilonné alapján aligha a szövőgyári munkásokat találjuk e listákon.
Az Iparművészeti Társulat választmánya Alpár Ignác elnöklésével ma tartott ülésén Faragó Ödön … a Fényűzés Elleni Ligát megalakulása alkalmából … üdvözölte és a liga elnökségének felkérésére elvállalta az Iparművészeti Múzeumban ősszel rendezendő női ruhakiállítás programjának kidolgozását.3
A ruhakiállítás meg is tartatott. „A Fényűzés Elleni Liga ruhái ezek: 1. utcai ruha (kabát és szoknya), 2. délutáni (látogató) ruha 3. estélyi ruha, 4. blúz, 5. pongyola, 6. nappali köpeny, 7. estélyi köpeny terveire 150-50 koronás pályázatot hirdet.”4 Egy elég bonyolult pályázatot dolgoztak ki, melynek bíráló bizottságában 3-3 tag szerepelt a Ligából, az Iparművészeti Társulattól és a Női szabók Ipartestületétől. Röviden szólva ez a kezdeményezés dugába dőlt. Az „egyszerű” ruhák árai a köznép számára megfizethetetlenek voltak, az úrinők meg nem vették fel. Pallaviciné őrgrófné szerint többek között az a cél, hogy ne támogassuk a nyugatot (Párizs, London) azzal, hogy onnan rendelünk ruhákat. Ez majdnem olyan, mint az olaj embargó, csak a nagyságrendje szóra sem érdemes. A cél nem kisebb, minthogy európai (értsd német és osztrák) összefogással térdre kényszeríteni az antant hatalmakat azzal, hogy nem vesznek tőlük luxus ruhákat.
A Fényűzés Elleni Liga másik célkitűzése a jótékonykodás lett volna. Irodájukban, a Szentkirályi u. 36. szám alatti bérleményben menekülteket szállásoltak volna el, amibe a tulajdonos nem egyezett bele. Erről számol be Fényes László az Est 1916 szeptember 7.-i számában:
Küffer úr nem enged — Az Est tudósítása — „… Mikor a télen a Fényűzés Elleni Liga megalakult, propagandája céljára a mozgalom szervezője, őrgróf Pallavicini Györgyné, a Szentkirályiutca 36. alatt irodahelyiségnek egy lakást bérelt ki, évi 2000 egynéhány korona bérért. Mikor most, a románok erdélyi betörése révén, a menekülők részére minden lakható helyiségre szükség lett, a Liga, tiszteletre méltó intenciókból és praktikus érzékkel, irodahelyiségét is azonnal a menekülők részére felajánlani határozta. Miután rendes évnegyedi lakbért fizetnek s igy a lakással teljes joguk van rendelkezni, minden további nélkül átadhatták volna a menekülőknek a helyiséget, de a Liga elnöknője subtilis finomsággal, előbb a háziúr beleegyezését is óhajtotta. E célból fizetett válaszú táviratot küldött a háziúrnak: Dr. Kaffer Béla Komárom, Nádor utca7. „Kérem sürgős válaszát a házfelügyelőhöz, hogy beleegyezik-e abba, hogy a Fényűzés Elleni Ligahelyiségeit menekültek részére átengedjük?” Pallavicini örgrófné. Világos, hogy a távirat semmi más nem volt, mint udvarias figyelem a háztulajdonos iránt, Küffer dr. azonban valami nagyon szigorú úr lehet, mert megjött a válasz a házfelügyelőhöz. „Márton Vendelné Budapest, Szentkirályi utca36.Nem adhatok erre engedélyt. Küffer.” Miután fontos közérdek az, hogy a hazafias és emberbaráti kötelességgel ilyen módon — mellékes, hogy méghozzá minden jogalap nélkül — szembeszálló urakat emberségre tanítsuk, nehogy a rossz példa ragadós találjon lenni, kell, hogy Küffer úr cselekedetét gombostűre szúrva a nyilvánosság spirituszába rakjam, a Ligát pedig a közérdek nevében felkérjem: most már okvetlen költöztessen be menekülteket, mert a háztulajdonosnak ehhez semmi köze nincsen. Ha okvetetlenkedni találna, majd néhány menekülőből egy deputációt viszek Küffer úrhoz és ezek a menekülők majd nyomatékos módon fogják Küffer úrnak megmagyarázni, mihez van joga és mi a kötelessége. …” Fényes László. A teljességhez hozzá tartozik, hogy az Alkotmány 1917 márciusi száma arról számol be, hogy a FEL „Tiszta jövedelméből 9240 koronából a Liga pesti helyiségében 15 sepsiszentgyörgyi árvaleánynak nyújtott lakást, a nagyszebeni és a háromszékmegyei gyermekek védelmének céljára egy napközi otthont és bölcsődét állíttatott fel. A kiállítás jövedelméből, 2600 koronából pedig az Angolparkban elhelyezett menekült gyermekeknek vásárolt ruhát és fehérneműt.” Lehet, hogy a háziúr tiltása ellenére elszállásoltak menekülteket? Végül a legnagyobb jószándék mellett ez is kudarcba fulladt. Nem tudni, hány ember elszállásolására lett volna elég az a bizonyos lakás. A Modern színpadon pedig Kökény Ilona énekelt kuplékat, melyek szövegét férje, Gábor Andor írta, a zenéjét Szirmai Albert szerezte.5 A Fényűzés elleni ligáról ezt:
Spórdal. Tagja vagyok a ligának, mely fényűzés ellenes. Hallatlan sok munkával jár, de ez azért kellemes. Ágálni és propagálni, agitálni egyaránt. Arról, hogy a fényűzés mily szörnyű kárhozatba ránt De a meggyőződés heve visz előre utamon, Mert tudom, hogy mindanyónkat hiú luxus átka nyom. Hogy ezentúl másképen lesz: tápláljunk reményt. Édes asszonytársaim! Drága nőpajtásaim! Ne űzzük a, ne űzzük a, ne űzzük a fényt!
Például az öltözködés terén legyünk okosak, Lássuk már be azt a szimpla tételkét hogy sok a sok. Hogy magunkat megfékezzük, mutassuk meg e csudát: Párisból, míg háború van, ne hozassuk a ruhát! Ne hozassuk Lyonból el a nagyszerű selymeket: Látogassunk legegyszerűbb bécsi divattermeket. Ne küldessünk Belgiumból csipketüneményt! Édes asszonytársaim! Drága nőpajtásaim! Ne űzzük a, ne űzzük a, ne űzzük a fényt!
A Zserbóhoz egy nap kétszer ne menjünk el, asszonyok! Ép elég, ha egy nap egyszer van a pesti assszony [sic!] ott. Minden áldott este színház — ez sem helyes állapot. Ép elég, ha megtekintjük mindig az új darabot. Kávéházban egy óráig maradnak a pasasok. Már éjfélkor jöjjünk mi el, takarékos magyarok. És Trouvilleban ne töltsük el az őszi idényt! Édes asszonytársaim! Drága nőpajtásaim! Ne űzzük a, ne űzzük a, ne űzzük a fényt.
Spórolni kell, spórolni kell, bár e szó nagyon csúnya. Spórolásban pesti asszony ne legyen olyan tunya. Drága munkáját jaj, otthon sose pazarolja el. Most mikor e drága munka mind a közérdeknek kell. Még a házasságban is szép e nemes hadi erény, Hogyha férje van a nőnek, hát legyen szerény, szerény Ne tüntessen ki mellette több mint egy legényt... Édes asszonytársaim! Drága nőpajtásaim! Ne űzzük a, ne űzzük a, ne űzzük a fényt.
A Fényűzés Elleni Liga 1917 márciusában kimúlt. A Borsszem Jankó erről így emlékezett meg.
Így alakulnak a ligák Tegnap egy elegánsan öltözött hölgy jelentette be magát. Belépett és bemutatkozott, majd így kezdte beszédét: — Uram, olvastam cikkét, amelyben lebeszéli az embereket a fürdőre való utazásról, mert rossz utazni és nem kapni élelmiszereket. E mizériák tényleg fennállnak, amint azt magam is tapasztaltam és ezért elhatároztam, hogy az ön segítségével megalapítom a „Fürdőzés elleni ligát“. Nekem nagyon tetszett az ötlet és már-már dicsérni kezdtem a hölgyet közérdekű okosmunkájáért és sok sikert kívántam neki, mikor búcsúzás közben észrevettem, hogy a keblén gyönyörű brilliánsokkal ékített tű van, középen e három betűvel: „F. E. L.“ — Ah, ön már a jelvényt is elkészíttette? — kérdeztem gyanútlan ámulattal. A hölgy fölkacagott: — Nem, nem, kedves. De tetszik tudni, az a briliáns tű a „Fényűzés elleni liga“-jelvényem volt és miután ez a liga föloszlott, azt hittem, hogy a tűt igen jól fölhasználhatom, ha most megalakítom a „Fürdőzés elleni ligát“. Fejével biccentett és gyönyörrel nézte meg még egyszer magát a . . .6
Végül egy nekrológ féle Egy eszme feloszlatása. Irta Quintus7 Most márczius 16-án hunyja le örökre szemét egy szép eszme. A FEL-t, vagyis fényűzés elleni ligát fogják akkor föloszlatni az egyik kereskedelmi intézet termében. Nem tudom, véletlenség-e ez, vagy valakinek a rabelaisi gúnyolódása. Ez a liga tudni illik főúri hajlékban született és meghal a kereskedés kebelében. Kész jelkép. Megfordítva talán halhatatlan lehetett volna. Mindenekelőtt dicsérem a szövetség vezetőit, hogy illő módon oszlatják föl és nem úgy hagyják elpusztulni, mint ahogyan az árokparton a kidőlt ló szokott. Nálunk tudniillik, ha a Nemes Cél kezd nem sikerülni, mindenki szétszalad mellőle, hogy felelősség ne érje. Azután kileheli a páráját egymaga. … A FEL … akut betegségben veszett el... A FEL vezetői, okulva a múlton, nem támaszkodtak a társadalom múlandó fölhevüléseire, hanem gyakorlati szempontokat követtek. Meghívták az üzletembereket és azokat is, akiknek keresete a női konfekcióval egybefügg. Ezekkel egyetértve, józan mértékeket kerestek. Kerestek, de nem találtak. Istenem! Tisztelem azokat az üzletembereket és más érdekelteket. Nem is tudnék ellenük semmi rosszat fölhozni. Még azt is elhiszem, hogy igazán akarták ők is a fényűzés megfékezését és ezáltal az ország erejének gyarapítását. Csakhogy a magyar nép azt mondja, hogy pipázni és furulyázni egyszerre nem lehet. És eddig még mindig csak a macskának volt abból haszna, ha meginvitálták a háj kiolvasztásához. Most is így volt. Nagy lárma és hűhó volt, a macska pedig szaladt a hájjal! Az eredmény az, hogy azóta a női ruhaszabók, cipészek és mindenféle fölruházó szentek nyúzván nyúzzák a közönséget, a közönség egy nőnemű része pedig folytatja azt az undok fényűzést, amitől derék harcosaink, ha Pestre tévednek egy-két napra, valóságos émelygést kapnak. Igazán sokkal több lett volna ennél, ha 10-20 főúri hölgy csinál csak ligát arra, hogy ameddig a háború tart, egyszerű olcsó ruhában, ékszer, csipke és prém nélkül jelenik meg az utczán és a közhelyen. Óh, mennyi tér van most, ahol így kitartóan, makacsul és derekasan dolgozni kellene. Özvegyek, árvák, csonkabonkák. A nemi betegségek ellen, a tüdővész ellen és az alávalóságok ellen való küzdelem. Anyavédelem. Csecsemővédelem. Stb. stb., stb. Ragadja meg az egyiket a FEL mind a két kezével és ne haljon meg végképpen.”
1 Család és Iskola, 1916 (42. évfolyam, 1-20. szám)
2 Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám) 3 Budapesti Hírlap, 1916. március-április (36. évfolyam, 61–120. szám) 4 Magyar Hírlap, 1916. július (XXVI/181-211)
5 Színházi Élet, 1916. szeptember 10–17. 6 Borsszem Jankó, 1917-08-12 / 32. (2592.) szám 7 Az Ujság, 1917-03-06 / 65. szám Quintus álnéven író szerző valódi neve Kenedi Géza (1853–1935) volt. Quintus szignóval elsősorban aktuálpolitikai és társadalmi kérdésekről írt tárcákat, esszéket.
Megjelent: 2026-02-03 20:00:00
|
