Videó

A Napút videója




Keresés a honlapon:


Kecskeméti Kálmán: Karikás Péter 1937-2003

 

 

 

 

 

Karikás Péter

1937-2003

Karikás Péterrel 1962 nyarán egy pécsi kertmoziban ismerkedtem meg. Pór Judit, Pór Péter irodalomtörténész barátom nővére, Pécsen töltött pár napot, és rávett, hogy menjünk el moziba. Kánikula volt, ezért választottuk a kertmozit. Színészek ültek előttünk: ifj. Latabár Kálmán, Végvári Tamás, Győry Franciska és Karikás Péter. Egy évfolyam fiatal színész érkezett Pécsre, abban az évben végeztek.

Judit ismerte Karikást, és bemutatott neki. Nyílt tekintetű, jó humorú fiatalember volt, azonnal rokonszenvet éreztem iránta. Később kiderült ez kölcsönösen így volt. Rövid időn belül nagyon jó barátok lettünk. Tudtam róla, hogy Karikás Frigyes fia, és az édesapját 1938-ban végezték ki Moszkvában. Péter ekkor 1 éves volt.

"No de ha elítélték volna legalább a papát! Ám csak simán kivégezték (tarkólövés, kiéheztetés?), nagyjából az ő születése évében, amikor Koestler is írni kezdte a Sötétség délben-t (Karikás Frigyes, a Švejk első fordítója, a tiszai románellenes front komisszárjának halála dátuma helyén máig kérdőjel áll a lexikonban, nem úgy a róla elkeresztelt iskola falán)" – írta Csiki László író, Karikás Petya jó barátja.

Péter édesanyjával egy barátnő dácsájába költözött, ahol nem volt fűtés. Péter tüdőgyulladással szanatóriumba került, majd egy gyermekmentő akció révén svájcban feljavították az egészségét.

 

 


Csiki László, író

 

Hazaköltöztek és Péter a Gorkij iskolában kezdte a tanulmányait, majd a Madách Gimnáziumban érettségizett. A Madách Gimnáziumban dráma tagozat működött és sokan tanultak itt, akik később színészek lettek.

Péter is kedvet kapott a színész mesterséghez. Édesanyja azonban szerette volna ha megbízhatóbb pályát választ, ezért a Közgazdasági Egyetemre felvételizett, ahol nagyon idegennek érezte magát.

1956 végén egy rokonuk segítségével Párizsba utazott és a Sorbonne-on tanult, majd Dijonba ment szlavisztika szakra, ahol az orosz nyelvtudásával kitűnően érvényesült.

Petya két évig húzta Dijonban.

A mama azonban szigorú volt: Válassz egy magyar főiskolát, ahol továbbtanulsz!

Ekkor választotta a Színház és Filmművészeti Főiskolát, színész szakon, itt is diplomázott 1962-ben, megismerkedésünk évében.

Évfolyamtársai voltak (1958-1962)

 

Pécsen, a Nádor szálló kávéházába bejártak a színészek is. Itt gyakran találkoztunk.

Egy alkalommal Rajnai László irodalmárral ültem egy asztalnál, épp az általa készített horoszkópomat magyarázta, amikor belépett egy nagyon csinos, szőke lány. Táncosnő volt a Pécsi Balettben.

Kos – mondta Rajnai – átmegy a falon. De a lány a toalettet kereste, majd elment. Rajnairól köztudomású volt, hogy mindenkiről rosszat mondott, kivéve Várkonyi Nándort. Engem különösen nem kedvelt, mert volt barátnőjét elcsábítottam.

Nemsokára megjelent Karikás Petya és fél kiló babot vett elő a zsebéből nejlon zacskóban.

Főzzünk bablevest! – mondta. Én akkoriban Martyn Ferenc használaton kívüli műtermében festettem.

Rendben – mondtam, de csülök is kell, és egy nagy lábas.

Útközben beszereztük a füstölt csülköt, Karikás a színházból szerzett egy hatalmas fazekat, valami kellék lehetett. Kis vaskályhámat feltüzeltem, és a tetején főtt a csülök, közben hagymát és leveszöldséget vágtunk. Mikor jó illatok kezdtek terjengeni, megjött Lázár Ervin és Végvári Tamás. Néhány üveg bor is érkezett. Emlékezetes vacsora került az asztalra. Karikás elővette a gitárját, Brassens dalokat játszott és Aznavourt.

"Így éltünk Pannóniában".

 


Karikás Péter

 

Sok sikeres előadásban szerepelt, pl. Akszjonov Kollegák című darabjában, ahol Mensáros Lászlóval és Upor Péterrel játszott. Vári Évával és Bálint Andrással is nagy sikert aratott.

Thúry Zoltán Katonák című darabjának egyik előadásán egy hosszú monológot kellett volna elmondani Bánffy Györgynek adresszálva. Karikás megjelent a színen, összecsapta a bokáját és azt mondta: – Hát ez nem megy! Bánffy a nevetéstől sokáig nem tudott mozdulni, Karikás pedig kiment a színről.

Ekkor már elege lett a színházi életből, a próbákból, a színészházbeli életből.

Karikás Péter kétségbeesve panaszkodott a műteremben:

Mit csináljak most!

Nézd Petya – mondtam – franciául tudsz, az a diplomácia nyelve, orosz az anyanyelved, a birodalmi nyelv, adott a lehetőség: legyél diplomata!

Másnap Petya felutazott a Külügyminisztériumba, és jelentkezett diplomatának. Rövidesen kinevezték a román referatúrára gyakornoknak.

 

Csiki László írja:

"Korniss Péter, a fotós azt meséli, hogy ez a Karikás – aki volt – beüzent Kallós Zoltánnak a börtönbe, hogy legyen a gyereke keresztapja.

Ettől futott le gerincemen a borzongás, ameddig tudott, az írószékemig.

Karikás Péter akkor, a hetvenes évek elején, az elmúlt évszázadban – ha nem tudná, és miért is tudná valaki – kultúrattasé volt Bukarestben, Kallós pedig koholt vádakkal rabságra ítélt senki (ma Corvin-láncos) Balta Albán, ahol vályúból kellett felhabzsolni az ebédet, hátratett kézzel.

A diplomaták a Snagovi-tó partján ihatták eközben a koktélt, s nézhették a túlparton a Ceauşescu-villát, a vízen meg a világbajnok lipován kajakosokat.

Ez a Karikás meg farmernadrágban, kék lajbiban eljárkált a messzi csángókhoz, és Nagy Imre fővádlója volt a főnöke, a nagykövet. Aztán egy Pol-Pot megyei első titkár.

Karikás tudott gitározni, Géza!

(Géza, Páldi Géza, a fővadász, aki gumicsizmát húzott a vadkan csülkeire, úgy lopta ki a kormányzati vadászok elől, egy Wartburgban, egy emlékbeli időben.)

Egyszóval Karikás gitározott, mi meg hallgattuk, de csak fél füllel, mi tagadás, mert a másik felével a lehallgatókat hallgattuk, és elkezdtünk már egy harmadik fület növeszteni.

Mi a „bukaresti magyar kolónia” azon tagjai voltunk, akik nem jártunk ki a Csecse (központi bizottsági) strandra, de el mertünk menni egy magyar kultúrattaséhoz.

Akkor már megindult a román tévé magyar adása, A Hét című hetilap, és még jól, a helyén működött a Kriterion Könyvkiadó, benne Domokos Gézával és velem, bő volt tehát a vidéki választék, nevezték is Bukarestet a második legnagyobb magyar városnak, s ha az odaszegődött kőműveseket, ácsokat is számba veszem, lehet, hogy joggal. A melósok hajnali fél hatkor lerakták gyerekeiket a magyar iskola előcsarnokában, fájrontig, és azok szundikáltak órakezdetig, nejem-kedvesem meg simogatta a buksi fejüket.

De azért jó város volt az, kár, hogy sírt utcáin a feleségem. Ezzel mintha elrontotta volna. Utólag.

Mert mi múlhat egyetlen könnycseppen – azt is meg kell tanulni most.

Hugyoztunk egyszer Karikással a feketetói sokadalom szélén, Ökörfejű Ion sátra mögött, a lehallgatástól két erdővel védve, s ott rájöttem, hogy ő nem csak hallgatni tud, pedig azt nagyon tudott. Oldalt döntötte közben a kerek fejét, s a kis bajszát tépkedte.

Mondtam, hogy átmegyek.

Nem kérdezte, hova. Odaátra. Mennybe, pokolba, avagy sehová. Tudhatta akkor már pedig, honnan hívják vissza a kultúrattasékat, akik hivatali engedély nélkül a csángókhoz járkálnak. Brüsszelből, Párizsból is visszaparancsolják őket, csak mert nem tudnak vallonul. Illetve flamandul. Sehogy sem, csak önmagukul.

Én meg oda éppen!

Földbe, égbe?

Úgy érzed, ha nem méssz, belehalsz?”

Ilyesmit kérdezett.

Vizeltünk közben barátian, én, a munkanélküli és ő, a kultúrattasé."

 

Nemsokára hazarendelték.

 

Kende János operatőr így emlékezik:

"Karikás. A Gorkij iskolában, többel fölöttem járt ,de még Lovas Péter néven. Együtt jártunk a főiskolára Ő hárommal fölöttem. Egyszer megkért, hogy vigyem ki a Feketetói (Negreni) vásárra. Én vezettem, ő meg a diplomata útlevéllel vitt át a határon meg vissza. Aradon megálltunk egy rokon néninél, Mici néninél a nagynéninél  (akinek felhordtuk a téli tüzelőjét a negyedik emeletre). Ott mutatott először egy embert, aki minket figyelt. Először azt gondoltam felvág, de később mikor különböző Dáciákkal követtek minket, beláttam, hogy igaz. Ennek ellenére szétosztott mindent, kinek mire volt szüksége. Orvosság, porszívó, szappan, könyv…

Találkoztunk sok emberrel. Kallóssal, Csiki Lászlóval…. Hazafelé meg hazavittünk egy  Szervátiusz faszobrot jól becsomagolva, diplomáciai mentességgel."

 

Petya egy Renault 4- es gépkocsi boldog tulajdonosa volt. Kocsiját egyszerűsége miatt Kovácsné néven emlegette. Pécsi kiállításomra felajánlotta, hogy Kovácsnéval levisz, és még aznap este visszahoz. A Pingvin nevű kocsmában beszéltünk meg találkozőt délután 3 órára. A Pingvin a Bocskai úton volt közel a Bartók Béla úthoz. Karikás természetesen késett. Egy ideges, különös arcú úr lépett hozzám: – Te is a Karikásra vársz ? – kérdezte – Hauman Péter vagyok és este előadásom van Pécsen, már fél négy, hogy leszek ott?

De Petya beállított és Kovácsné kitett magáért a régi 6-os úton.

Karikás ekkor Szász Péter Kapaszkodj a fellegekbe című filmjében játszott egy kis szerepet és a forgatás miatt késett.

Kiállításom volt Petri Gallánál 1964-ben, pécsi színészbarátaim beírása a vendégkönyvbe

 

 

Feleségül vette Handel Editet, a Pécsi Balett szólótáncosát, aki nem mellesleg kitűnő színész is.

 

 

Már Pesten laktam, a szüleimnél, de a nosztalgia vissza-vissza térített Pécsre, ezért kellet egy hely, ahol átmenetileg meghúzhatom magamat Pécsett. Petya szerzett egy szoba-féleséget a Tettyén. Gondolom a színész házban.

 

 


Párizsi üdvözlet

 

Egy idő múlva a Külügy Brüsszelbe küldte, majd az UNESCO-ban képviselte Magyarországot.

Hazatérve még Babarczy László felkérésére, a kaposvári színházban a My Fair Lady-ben és Noszty Fiú esete Tóth Marival-ban Noszty Pál szerepében fellépve nagy sikert aratott.

Gyerekkori tüdőgyulladásának következményeképpen megoperálták. Az operáció során vérátömlesztéskor Hepatitis C fertőzést kapott, amit akkor még nem tudtak kezelni.

Ebben halt meg Budapesten 2003-ban.

 

 

  
  
 

Kecskeméti Kálmán (Budapest, 1942) fotóművész, festő, grafikus

 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.