VideóAz Irodalmi Jelen / Csornyij Dávid videója Keresés a honlapon: |
Kecskeméti Kálmán: Pécsi emlékek
PÉCSI EMLÉKEK
A hatvanas évek közepén visszaköltöztem a szüleimhez. Azaz visszaköltöztünk, mert időközben megnősültem és Pécsett már nem volt lakhatásunk, kerültem az anyósommal való együttlakást, akinek nagy háza volt a Szkókónak nevezett hegyoldalon. Kölcsönösen nem kedveltük egymást. Péccsel azonban nem szakadt meg a kapcsolatom. Martyn Ferenc, a mesterem kérte, hogy újabban festett munkáimról küldjek dia- felvételeket.
Kedves Kálmán, köszönöm, köszönjük szíves leveledet és különösen a küldött „diákat” – nem mondhatom, hogy meglepetés, mert tudtam, hogy következetesen új és jó, újabb és jobb műveket hozol létre. Mégis, így együtt a sor áradása nyugtalan mindennapjainkban megállít, elgondolkodtat, aztán munkáid sorsa-jövője felé fordítja újabb gondjaim. A „diákat” már jövő héten Bp-re viszem – nem írtad, meddig maradhat nálunk – de alig hiszem, hogy ezúttal eljuthatok hozzátok. Ezt följegyeztem, remélem, hama- rosan eljuthatok hozzátok (telefont nem írtál) és láthatom festményeidet. Remélem élőszóval minderről bővebben, a viszontlátásra tehát, baráti kézfogással – Martyn Ferenc
1964-ben Molnár Péter barátommal közös kiállítást rendeztünk Petrigalla Pál lakásán, a Vécsey utca 3. alatt. Ide is eljöttek pécsi barátaim, amint a vendégkönyv mutatja:
Elhatároztam, hogy a Jelenkorral is felveszem a kapcsolatot. Eleinte recenziók írására vállalkoztam. Tüskés Tibor levele szerint Mezei András kötetéről szerettem volna írni, azonban később Tüskés elküldte Nyerges András első kötetét, hogy arról írjak, mert életkorban hozzám közelebb áll.
Megírtam tehát, nem a Mezeit, hanem a küldött Nyerges András könyvet.
Ez az írásom meg is jelent a Jelenkorban, de ezután inkább rajzokat küldtem Tüskésnek, mert a recenzió írást nem tartottam elégnek és nem arról írhattam amiről szerettem volna, hanem amire a folyóiratnak szüksége volt. Ráadásul el kellett olvasni olyan könyveket, amiket nem tartottam sokra. Szentkuthy Miklós barátságába fogadott és ő is lebeszélt a recenzió írásról.
Egy másik emlékem, amikor Lisziák Elek (Lexi) barátom megkért, hogy kísérjem el az óráshoz, mert Slava márkájú órájának javítása elkészült. Az órásmester a Jókai téren működött és Zajonc Pálnak hívták. Beléptünk a kis üzletbe, amikor valószínűleg egy autóbusz hatására, amely a bolt előtt fékezett Zajonc úr alatt megnyílt a föld és nagy porfelhő közben eltűnt előlünk pultostul. Pécs alatt török korabeli pincerendszer húzódott beszakadással fenyegetve a házakat. Ennek voltunk szemtanui. – Zajonc úr – kérdeztük – jól van? – Hát voltam már jobban – jött a válasz a föld alól. Nem volt még mobiltelefon, sőt semmilyen telefon nem volt. Átmentünk az Elefánthoz címzett vendéglőbe és onnan hívtuk a mentőket és a tűzoltókat. Ők szabadították ki az órásmestert szorult helyzetéből. Kisebb zúzódásokkal megúszta a kalandot.
Még sokkal később is ért pécsi meglepetés, hiszen a Bóbita Együttes felkért tervezésre. Folyamatosan foglalkoztam bábozással. Elvégeztem egy bábjátékos tanfolyamot, aminek eredményeként vásári bábjátékos működési engedélyt kaptam a Népművelési Intézettől. Az Intézet kiadványaiban jelentek meg bábterveim és lektoráltam ezeket a kiadványokat. Pécsett Giovannini Kornél rendezte már a Bóbita együttest, vele máig tartó barátságot kötöttem. Megtiszteltetés volt, hogy Kós Lajos, a Bóbita Együttes vezetője megkeresett:
Fotóportréimat ismerve a Magvető Kiadó megbízott költők arcképeinek elkészítésével. Így kerültem kapcsolatba Pécsett Bertók Lászlóval és Csorba Győzővel.
Martyn Ferenc rajza Csorba Győzőről éveken át az ágyam fölött lógott.
Lassan már minden régi pécsi kapcsolatom, barátom meghalt, de Pécs továbbra is az életem része maradt, gyakran látogatom fiamat és unokámat, akik Pécsett élnek.
Megjelent: 2021-01-28 20:00:00
|