Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Török László: Mankók – részletek

 

 

 

 

Mankók

B. Az esztétika és a szépség

 

Az esztétikai minőségek rendszere segít tájékozódni a napi életben az esztétikai tartalmakról. A szép-csúf nem az egyetlen minőségpár, van egy másik ellentétpár is, a tragikus-komikus. Ezzel bővíthető a minőségrendszer, hogy még alaposabban megkülönböztethessük őket. A két fő tengely a szép-csúf és a tragikus-komikus. A szép és a tragikus közé beilleszthető a fenséges, a szép és a komikus közé a kellemes, a komikus és a csúf közé a groteszk, a csúf és a tragikus közé a kellemetlen. Természetesen ez a rendszer tovább bővíthető, és ez a hatalmas választék a művészetekben is látható.

A szépség és a művészet funkciója: átélni az életet, sőt a létezést. Élvezni a pillanatot. A művészet kifejezheti a társadalmi magatartásformákat is. Létezik igenlő, passzív és tagadó modell. E magatartásformák átélésekor az Arisztotelészi katarzist érezzük. Mi is ez?

 

A művészet befogadása alkalmából nem csupán megtudunk, megismerünk, elsajátítunk valamit, hanem intenzív élményben is részesülünk.” (6)

 

Katarzis átéléséhez fel kell ismernünk a saját és a többi ember sorsának hasonlóságát, és rá kell jönnünk, ami velünk történik, nem véletlen, hanem törvényszerű. Ez a viselkedési minták összevetése.

Tetteink nem csupán az etika (jó cselekedetek), hanem az esztétika (szépség) alapján is megítélhetőek, ezért fontos mindenki számára, hogy szép életet is éljen. A művészet csak összesűríti ezeket az esztétikai értékeket, és egy kivonatot ad az életből, másrészt megtanít arra, hogyan vegyük ezt észre.

Az egyik legfontosabb az életben a szépség megteremtése. Ez közös feladat, mert a legegyetemesebb és mindenkié. A szépség örök védelem: az emberiség menedéke a gonosz ellen. Ha minden ember a szépséget szolgálná, és az önuralmat is meg tudná valósítani, az emberiség tökéletes lenne (és természetesen nagyon boldog).

Az idők kezdetén az élet tánc, ének (zene), verselés, festészet és szobrászat: a tiszta szépség, a művészetek kezdete. Mindenkinek volt szépérzéke. Az élet egyenlő a létezéssel, maga a szépség.

 

A szépség teremti az összhangot, a barátságot, a közösséget (…), a szépség minden dolog létének az alapja, oka mindannak, ami egyesül, elválik, azonos, különbözik, hasonló, ellentétes és közös. A szépségben minden létező találkozik és egyesül.” (7)

 

A szépség maga minden negatívum pozitív központja, és minden irányban van ellentéte, pl.: koszos, elhanyagolt, ostoba, sötét, megszenteletlen, gonosz.

Olyan szépen kell élnünk, amennyire csak lehetséges. A titok egyszerű: minél nagyvonalúbb, nagyobb szabású életet élünk, annál boldogabbak és elégedettebbek vagyunk. Csak rajtunk múlik. Mi alkotjuk az életünket, csak mi vagyunk érte felelősek. Szépséget kell teremtenünk. Minden nap.

A szépség egy szóban foglalja össze azt, ami rend, tisztaság, tökéletesség, okosság, mértéktartás, harmónia és erény.

 

Bárhol és bármikor is találkozol a szépséggel, ez a belső esszencia valahogy átragyog. Csak akkor tárja föl önmagát, amikor jelen vagy. Elképzelhető vajon, hogy ez a megnevezhetetlen lényeg és a jelenléted ugyanaz? Vajon létezne-e a jelenléted nélkül?” (8)

 

A szépség a világ, és a világ a szépség, ami megkerülhetetlen. Az ember is a világ része, egyfajta szépsége.

 

A szépség az ősmérték. Az egyetemes ősmérték. Az egészséges és normális ember ősi szépsége helyreállítható. A szépség az ember és a világ alapállása.

Itt a szépség apokalipszisében vagy”. (9) – vallja Hölderlin.

 

 

A szépség örömet nyújt, de tennünk kell érte, hogy elérjük. Semmi sincs ingyen. Meg kell erőltetni magunkat, hogy észrevegyük. Mindenben. Az iskolákban ritkán tanítják, hogyan tegyük ezt. Ha valaki erre nem érzékeny, elsajátítása hosszú ideig tarthat. De mindig van egy kerülőút is.

 

Ha a szép azonos azzal, ami megörvendeztethet - márpedig ezt dalolták egykoron a múzsák –, akkor a hasznos sokszor szükségszerűen a széphez vezető kerülőút, és joggal utasíthatjuk vissza a perc emberek feddését, akik nem hajlandóak várni, és minden jót kerülőutak nélkül vélnek elérni.” (10)

 

Amikor a szépet észrevesszük, teljesítettük a létezés elvárását. Kaptunk öt érzékszervet és az úgynevezett hatodikat, hogy minden pillanatban használhassuk őket. Aki ezt nem intenzíven teszi, nagy hibát vét, és elszalasztja az élet legszebb pillanatait. Nincs szükségünk csodákra, mert minden pillanat az. A csoda csak egyszer történik a mérték és a szabály ellenére, ami erőszak a természeten.

A csoda nem szép. Szép az, ami természetes: ez az örök szabály.” (11)

 

Mindenki hozott magával szépérzéket, de különböző mértékben. Fejlesztéséért viszont mindenki felelős. Észre kell venni a szépséget az életben, és időt kell szentelni a művészetekre is. El kell utasítani a csúfot szavakkal és tettekkel is. Olyan emberekkel kell sok időt eltölteni, akikről tudod, hogy szépen élnek, és segíteni tudnak abban, hogy a szépet minden pillanatban észrevedd. Az esztéta segíthet abban, hogy megértsd és elemezd a műalkotásokat, és megmutatja, hogyan építsd be ezt a tudást az életedbe.

 

Esztéta az az ember, aki megtanulta, hogy értelmesen, miképpen kell megindokolni, mi az, ami a műben jó, és mi az, ami rossz. A legelső pedig, hogy a kettő milyen színvonalon használja a nyelvet.” (12)

 

Tenned kell a szépet, minden pillanatban, önmagadnak és másoknak is, függetlenül attól, hogy észreveszik-e vagy sem. John Lennon mondta: „Ne szomorkodj, ha valami szépet csinálsz, és senki sem veszi észre. A nap is minden reggel csodálatos előadást tart, pedig a közönség nagy része alszik.”

 

‹‹ ››

 

 

C. A vizuális kultúra

Mindenki vágyakozik a szépségre, mert minden vágy szükségleteket foglal magába. Ez a szellem étvágya. A legtöbb dolog értéke onnan származik, hogy a szellem szükségleteit elégíti ki. Érzékszerveink közvetítik a szépség élményét, csak egy, vagy több egyszerre, ugyanabban az időben. A szépség mindig transzcendens.

 

A szép vágya voltaképpen légszomj, az egyszeri megtapasztalás birtoklása iránti szomj, az olyanná válás, az alak iránti szomj melyben az alak, mint a transzcendencia kifejlődése van jelen.” (13)

 

Vitathatatlan, hogy a legfontosabb érzékszerv a szem. Az angolban pl.: a „látom” azt jelenti, hogy értem. A legfőbb információ a látással érhető el, és ráadásul ehhez kell a legrövidebb idő. Valójában csak a látás intim, mert csupán átélhető, de nem közölhető. Ez sok problémát okoz.

A legfontosabb probléma, hogy manapság a modern ember csak klisékben tud látni, készen kapott sztereotipekben. A másik a minimális szociális viszony: mikor együtt nézzünk valamit, ezzel megváltozik a látvány, és a látványelemek átalakulnak. A társadalmi tudat is belelát a látványba néhány kölcsönös dolgot vagy körülményt, befolyásolhatja a szemlélőt. Ez a látás sorvadását okozhatja.

A 80-as évektől a technikai fejlődés robbanásszerűen következett be, és az úgynevezett okos telefon generáció elfelejtette a valódi látvány élvezetét, mert egyszerű kliséket kapott. A 21. századi generáció kezdi elfelejteni a valódi szépségről való gondolkodást is. A társadalmi látásmód mikéntje nagyon gyorsan változik, és fegyelmezni akarja a fantáziánkat és látásunkat. Nem könnyű ennek ellenállni és megtartani személyiségünket. A festő is a társadalom egy tagja, ő is részt vesz a „nagy játszmában”, hozzájárul ahhoz, hogy formálja a valódi szépségről való gondolkodásmódunkat.

 

 

Gondolkodásmódunk meghatározza látásmódunkat.” (14)

 

Nem a szemmel láttunk, hanem az aggyal, ez azt eredményezi, hogy mindenki különböző látványt lát. A festő egy olyan művész, aki a szemével, az agyával és az érzéseivel is lát, így tudja formálni a jelenlegi társadalom látásmódját. Természetesen a társadalom is kliséket ad a művészeknek, hogy alakítsa gondolkodásmódjukat. A művészetnek meg kell értenie a társadalmat, és a társadalomnak tolerálnia kell a kortárs művészetet. Mindkettőnek figyelembe kell vennie az emberek gondolkodás- és látásmódját.

 

Egy-egy kor a maga igényének megfelelően alakítja, „látja” világát, sőt a készen kapott látványformákat tovább csiszolja, és így adja át a művésznek, aki ebből a közegből teremt egy autonóm módon új valóságképet- s adja vissza korának.” (15)

 

A 21. században a társadalom mindenkinek szemellenzőt akar adni, hogy irányíthasson bennünket. Ha ezt használjuk, látókörünk beszűkül, és csak a társadalom nézetei lesznek számunkra elfogadhatóak. A saját magunkról kialakított kép is így alakul majd át. Az erőfeszítés, hogy torzítás nélkül lássuk a dolgokat, bizonyos bátorságot igényel, de ez életbevágó személyiségünk megőrzéséért. A legfontosabb:

 

Nem a látvány a fontos, hanem a látás.” (16)

 

Az igazi látás csodája az, hogy az életben minden egy prizma, mely megtölti az ember fejét kiegészítő képek szilánkjaival.” (17)

 

Meg kell tanulnunk azt, hogyan lássunk torzulás nélkül. A valóságban a vizuális érzékelés tudati elemekkel társul, ez a folyamat együtt működik. A szem logikájának szerepe nem kisebb az agy logikájáénál. A látás tevékenységét az agyban tárolt fogalmi tartalmak is színezik, sőt gyakran teljes mértékig átalakítják.

A TV, az internet és a reklámok mintákat adnak és uniformizálják a látásmódunkat. Minél tökéletesebbé válik a képfelbontás, annál jobban ’gyengül’ a szemünk.

 

Nem a szem lesz úrrá a képen, hanem a képek a szemen. A mozi a szem uniformizálását jelenti, pedig a szem eddig öltözetlen volt.” (18) – mondta Franz Kafka.

 

Metafizikai nézőpontból a vizuális kultúra nagyon különbözik a tudományos állásponttól. Az érzékelés az egyetlen közöttünk valamint a világ között, és ez csak az eredeti közvetlen tudás mása. Az eredeti, tökéletesebb tudásnak nem igényelt érzékelést. Eredetileg együtt éltünk az egész valósággal, ez volt a létezés, ahol androgén lények voltunk. Amikor elvesztettük az eredeti tudást, és érzékeket kaptunk helyette, ez nem gyengeséget jelentett, hanem többletet. Az érzéki tapasztalat megsokszorozódott tudás.

 

 

Amit mi érzéki tapasztalatnak nevezünk, az az elvesztett közvetlen tudás helyén keletkezett. Amit érzéki tevékenységnek nevezünk, az az érzékek ájultsága.” (19)

 

Nyitottnak kell lennünk az egész világra, az emberekre, az érzéseikre és a művészetekre, hogy felfedezzük saját érzéseinket. Ez több mint tudás, ez életünkben az egyik legfontosabb dolog. Ahol a tudomány megáll, a művészet továbbmegy. Az embert több meglepetés éri itt, és csak nagyon ritkán csalódik. James Morgan szerint nem a látvány a fontos, hanem a látás. És igaza volt.

 

‹‹ ››

 

 

2. Művész és műalkotás

A. A művész

 

Ki a művész? A művész nagyon érzékeny ember, akinek metafizikai érintettsége van. Másrészről a művész egyéni nyelven tudja kifejezni érzéseit és gondolatait, érzi korának alapvető ellentmondásait, és ezekre különleges eszközeivel ad válaszokat és megoldásokat. Egyszerűen tudja összefoglalni az élet döntő pillanatait, és meg tudja mutatni a szépségét is. A művész látja az evilági és a többi világ közötti összefüggéseket.

 

A művész a földi tárgyak formáival az ideák világában már létrejött archetípusait utánozza.” (20)

 

A művész feladata a művészi hatáskeltés, a nehezen érthető összefüggések leegyszerűsítése. Az ősi képek nagyon primitívek voltak, de napjainkban nem érthetőek. A művész a híd köztük és közöttünk úgy, hogy ehhez műalkotást használ. Rendkívüli fantáziájával megtalálhatja saját és mások vágyait is, majd arra is képes, hogy ezt átadja az embereknek.

 

A művész a maga vágyát követve megtalálja azt, amit a többiek, anélkül hogy tudnák, nélkülöznek.” (21)

 

A művész össze tudja rakni az embert, aki meghasonlott, felemás és szenved ettől; így újra tökéletes lehet. A világ egy teljes egész, de mindenkinek van saját világa, és keresi a tökéletest. A sok kis világ alkotja az egészet, a művésznek kell segítenie, hogy ezt megértsük.

 

A művésznek szét kell szednie a világot a legapróbb részekre és újakra összerakni.” (22)

 

A művész látja a jelenségeket, annak mutatja őket, amik, nem ad hozzájuk semmit, és nem vesz el belőlük. Minden végleges és kész. Az élet a létből van.
A művész ezt bebizonyítja, de csak akkor, ha erre nyitottak vagyunk. Megkönnyíti számunkra a nehézségek megértését, és ráadásul gyönyörködtet is.

A művész élete az alkotás, nem tud élni nélküle. A kiváló művész maga az alkotás, alárendeli magát a műalkotásnak. Szétválaszthatatlanok. A művész mindig késésben van, állandóan keresi a pillanat műalkotását. A késés a művész udvariassága, senkit nem akar megsérteni egy elhamarkodott műalkotással.

 

 

Alkotni valamit, önmagára irányuló dolog: nem más, mint hozzáadni a világhoz lelkünk egy darabját. Nem más, mint küzdeni azért, hogy megtaláljuk az élet misztériumának egy darabját.” (23)

 

Malraux úgy tartja, hogy az ember annyit ér, amennyit változtat a világon. A valódi művész is ezt vallja, neki is sokat kell dolgoznia, hogy megtalálja azt a pontot, ahol változtatnia kell. Az életben, a világon, magán. Azt mondják, hogy a legjobb művészek csak egy műalkotást teremtenek, a mesterművet, a többi csak ennek a különböző változatai. A művész azt alkotja meg, ami az ember fölött, az élet fölött és a természet fölött van. Az életet túlemeli önmagán. Ez a célja egész életén át.

 

Addig kell dolgozni, amíg minden ponthoz mást látsz, mint amit eddig láttak. (24)

 

Az emberiség egyetlen érdeme, létének értelme a Nagy Művész.” – írja Nietzsche. (25)

 

A művész a világot önmagán belül keresi, és amikor megtalálta, visszavetíti a világba. Csak két eszköze van: a hasonlítás és a hasonlat. Ezekkel tudja érthetővé tenni az elvont dolgokat. Így kapja el a pillanatot, amit nem enged el többé. Az ő nagy tragédiája, ha senki sem érti meg. Sok nagy művész megelőzte a korát, csak később értették meg őket.

 

A művész gyakran fordul befelé, az ember belső világa felé: az állapotot, nem a folyamatot ragadja meg.” (26)

 

Henri Matisse, francia festő álláspontja szerint a művésznek mindenre úgy kell tekintenie, mintha először látná.

Ha a művész nem gyermeki lelkületű, nem tudja megalkotni a mesterművét, sosem lesz Nagy Művész. A gyerekek mindig csak a pillanatot látják, sosem a folyamatot. A pillanat metafizikai, a lét nem csupán élet.

Az időt az ember teremtette, csak fizikai jelentése van, metafizikai nincs. A művész metafizikai lény, különleges időben él, a pillanatban, nincs szüksége időre, csak a létezésre.

A művész halhatatlan a főművében, a létezésben él.

 

A kivételes ember, a művész alkotásában az egy rész halhatatlan nyilatkozik meg, s minél hatalmasabban, annál kevésbé nevezhető munkának a mű. Ezt a kivételes embert, ezt a kivételes alkotást a kivételes idő jellemzi. Az az erő, amely észrevétlenül teszi képessé a munkát arra, hogy alkotássá váljék.” (27)

 

Műalkotást készíteni magánjellegű tevékenység, mert a megfelelő pillanat csak a művészé, megoszthatatlan. A művészeknek nem csupán jó tulajdonságaik vannak, például szükségszerűen egoisták, hogy uralhassák a pillanatot, nem szeretik, ha zavarják őket. Nem túl segítőkészek, mert a saját időtlen életükben élnek. Néha nagyon féltékenyek a többi művészre, amikor rájönnek, hogy a másik kapta el a lét pillanatát és/vagy szépségét. A művészek melankolikusak is, mert nagyon jól tudják, hogy az élet csak káprázat, nem megváltoztatható, csak megragadható.

 

A művészek természetüknél fogva szükségszerűen én központúak, ha nem narcisztikusak. Ráadásul, magányos emberek, akik rendkívül sok időt töltenek azzal, hogy szembenézzenek önmagukkal és azon tűnődjenek, vajon mi az ördög ennek az alaknak a mai igazsága. (28)

 

Napjainkban csak a művészet lehet a fogódzó az életben. Sajnos minden elhasználódott, az értékek kiürültek, az élet felgyorsult, és mindenki csak túl szeretné élni. A romlás az élet minden területén megfigyelhető. Meg kell becsülnünk azt a néhány értéket, ami megmaradt. Élveznünk kellene a ritka, csodás pillanatokat. A művészek tudnak ebben segíteni, de észre kell vennünk nélkülözhetetlen erőfeszítésüket, amikor valódi értékeket adnak.

 

A művész a modern korban az egyetlen ember, aki szellemi értékeket realizál. És a művészi munka az egyetlen, amely nem vált kínos rabszolgasággá, sőt amely vonzó, izgató, szép és egész maradt.” (29)

 

 

 6 Thomas J Chalko: A választás szabadsága, Pécs, Lunarimpex Kiadó, 2001

7 Tony Buzan: Head First, Harper Collins Publisher, London, 2000

8 Hamvas Béla: Arkhai, Debrecen, Medio Kiadó, 2012

9 Hamvas Béla: Tabula Smaragdina, Debrecen, Medio Kiadó, 2012

10 Dr. Kézdi Andrea: A Titkok Könyve: Tarot, Budapest, Sophia Stúdió, 2008

11 Hamvas Béla: Patmosz I. Debrecen, Medio Kiadó, 2008

12 Hamvas Béla: Az ősök nagy csarnoka III. Debrecen, Medio Kiadó, 2005

13 Hamvas Béla: Anthologia humana, Debrecen, Medio Kiadó, 2008

14 Hamvas Béla Scientia Sacra II. Debrecen, Medio Kiadó, 2006

15 Kemény Katalin: A hely ismerője, Budapest, Kortárs Kiadó, 2006

16 Etikai kislexikon, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1967

17 Nyári Tamás: Alapvető etika, Budapest, Szent István Társulat,1994

18 Heller Ágnes: Általános etika, Budapest, Cserépfalvi Könyvkiadó, 1994

19 Friedrich Nietzsche: Válogatott írásai, Budapest, Gondolat, 1984

20 Hamvas Béla: Scientia Sacra I. Debrecen, Medio Kiadó, 2006

21 Carl Gustav Jung: Gondolatok a természetről, Budapest, Kossuth Kiadó, 1998

22 Berente Ági: Élet, halál karma, Kaposvár, Vagabund Kiadó, 2012

23 Berente Ági: Angyalok között, Kaposvár, Vagabund Kiadó, 2012

24 Hamvas Béla: Babérligetkönyv, Debrecen, Medio Kiadó, 2006

25 Hamvas Béla: Patmosz II. Debrecen, Medio Kiadó, 2008

26 Sh atlasz-filozófia, Budapest, Springer Hungarica Kiadó, 1993

27 René Guénon: Beavatás, Budapest, Kvintesszencia Kiadó, 2006

28 Carl Gustav Jung: Gondolatok az életről és halálról, Budapest, Kossuth Kiadó, 1998

29 Hamvas Béla: Szarepta, Debrecen, Medio Kiadó, 2006

 

 

 

 

  
  

Megjelent: 2020-11-28 10:30:00

 

Török László (Budapest, 1960)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.