Keresés a honlapon:

Tönköl József: Az udvarra hulló ludakat

 

 

Az udvarra hulló ludakat

 

Úgy keresel, mint a fokhagymás langalót, mint egy platnit,

kihűltet a téli konyhán, s nem gondolsz semmi rosszra,

úgysem találhatsz rám, a sötétben sorakoznak zsomborok,

ki hoz teknőt, sima búzalisztet,

                                                       befőttes üvegben kovászt?

ennyi maradt a reggelből, azt kérném, ha lehetne,

hogy lépésről lépésre tiporja öreganyám lába azt az utat,

amely hamus jégen kormos kemencéhez vezet,

elindulok feléd, s íme, egyszerre megcsap a kenyérillat,

ahogy az istálló előtt húzódó ölfarakásról ömlik,

ahogy máskor a főtt kukoricáé, a paprikás krumplié,

voltak ilyen esték, álltam a falu szélén,

mint a szederfa, mely az eltündökölt nyarat álmodja vissza,

házam ablakán jeges égtájakkal dagad arcomig az üveg,

felejtenék,

                   s nem akarom feledni a keskeny kapuszárnyat,

ajtók sebeit, verebeket és az egész világot, taligát, gurgatit,

a neked ismeretlen felhőt, mely körülúszta a sótonyi hegyet,

mintha disznó torkát metszeném, vághatom ahányszor,

buzog belőle a vér,  

fényes kapanyeleken keresgélem az otthont, az életünket,

de olyan messze a majortól, a tébolyos hótól,

hogy már nem hallom azt a csendet, az udvarra hulló ludakat.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2018-01-02 08:00:09

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.