Keresés a honlapon:

Ványai Fehér József: Nyílik, lehull

 

 

 

Nyílik, lehull

 

Szilvakék, ködezüst ősz jön,

A lélek csak elillan majd,

Mint a harmat délelőttre,

És földhöz ragad az ember.

 

Mély, aranysárga lobbanás,

Ahogy az idő eltelik,

Elvágyás lusta macskája

Száraz fű közt szimatolgat.

 

Nyílik, lehull, nyílik, lehull,

Ennyi az ismerős sztori,

Elteszi magát télire

Nádas széle, süllyedt lapos.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-10-03 07:41:44

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.