Balázs Csilla Kinga: A kóbor macskák balladája
Terjedt a harag, akár a penész
az ócska bérház sötét udvarán.
Kinéztem: a düh s e sok merész
hang oka mi, így kora délután?
(Formán merengsz, Nagyúr, a balladán?
Más dolgod úgysincs, ezt meg kell hagyni.)
A népen én merengek: gond van ám!
Megint kellett egy kandúrnak gyakni!
A két „cicus”, mint két rekedt zenész
(Ha vágyam én is így vonyítanám, …
de hagyjuk ezt most és lecsüng e kéz.)
párzott, de látszott a nőstény farán:
a kölyke is kibújna már talán.
A vitát nem bírják abbahagyni,
egymásnak esnek a lakók, lazán.
Épp ma kellett a kandúrnak gyakni?!
De lám, ha baj van, most is tettre kész:
seprűt ragad, visít a Nyűtt Madámm
s lesújt (erővel) mint a kerge vész.
Reccsen a csend a végzet udvarán……
…..és látjuk a kandúrt vérbe fagyni…
Eloson a nőstény, kábán, sután…
Épp itt kellett a kandúrnak gyakni?!
Csak pislogok én is, Nagyúr, bután:
a nősténynek – kár tovább ragozni –
költői, szép, lázas tavasz után
szülni kellett. A kandúrnak gyakni.
Megjelent: 2016-07-26 07:00:00
 |
|
Balázs Csilla Kinga (1969) |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
