Keresés a honlapon:

H. Gábor Erzsébet: Ringnak a rondók

 

 

 

 

Ringnak a rondók

 

 

Erdő anyónak karja kitárva,

fák sűrűjében nem vagyok árva,

annyi a kincs itt, annyi a szépség,

nem rág a bánat, nem kínoz kétség,

 

száz kicsi társam várja a jöttöm.

Lábam előtt egy sün van a földön,

gyöngyszeme villan, és az avarban

zizzenő hangú alt ma a dallam.

 

Gesztenye bomlik, s víg fakopáncsok

dolgoznak, közben járják a táncot.

Sárgarigónak füttye az ének,

dús lombú fák közt boldog az élet.

 

Zöld tücsök nyúzza vén hegedűjét,

szívem szerint a lágy gyepre dűlnék,

s hallgatnám estig, mert ez a béke -

jó lenne, hogyha nem lenne vége!

 

Ringat az érzés méla varázsa,

reppenő szárnyak lágy suhogása,

s elvisz az emlék messzire engem;

gyermekként épp a friss fűben fekszem,

 

s míg nagyanyám a gallyakat hordja,

szomjamat mélykék áfonya oltja.

Feltör az érzés, könnyeket perget,

annyira vágyom vissza a percet!

 

Szélzene hallik, húrokat penget,

csordultig tölti hangja a lelket.

Így születik a szívben a líra,

fájó sebemre dallama ír ma.

 

Ringnak a rondók kottái bennem,

hallgatja Isten, mennyei csendben,

hálát rebegve nyitja a száját,

s áldja az erdő szép muzsikáját.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-07-16 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.