Keresés a honlapon:

Melania Farago: Dia képek – Szilánkokon

 

 

 

 

SZILÁNKOKON

 

Lehet, hangosabban kellett volna sírnom,

hogy meghallja az anyám,

hogy ne csak felém nézzen,

hanem rám?

És persze azóta is azt keresgélem,

azokat a szálakat,

a tekintet összekötő zsinórjait,

a szagocskákat.

Mint riadt kicsi állat lesem réseit a valóságnak,

remélve, hogy van ott,

vagy lehet ott valaki,

és remélve, hogy tud lenni erősen.

 

Hangosabban kellett volna sírnom!

Túlkiabálni a szavakat, hogy

én nem egy körülmény,

nem egy név,

én valóban vagyok!

Látod?! Lélegzek! Élek!

És nem kell, ne gondolj semmit!

Csak ölelj, de erősen,

hogy érezni is tudjam, hogy vagyok.

 

Azóta is azt keresgélem.

Lehet, üvöltöznöm kellene most is,

hogy összedőljenek?

Sikoltoznom üveghangon,

hogy szétrepedjenek

tükörálarcok,

üveggömb fejek?…

…És te? Te hol vagy?

Mezítláb masíroznék hozzád a szilánkokon.

Túl a megbántottságon,

kitaszítottságon,

a megaláztatáson.

túl a duzzogáson,

túl, már mindenen túl.

Hozzád gyalogolok a cserepeken.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-01-02 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.