Keresés a honlapon:

Karkó Ádám: S kong a harang…

 

 

 

 

S kong a harang…

 

 

S kong a harang,

amint kigyerekként

rohanunk a füvesre –

ritka alkalmak öröme.

 

S kong a harang,

amint a Vörösmartyn

cammogunk haza,

tág és szűk ér lüktet

fejemben, mindahányan

a patakot nézzük.

 

Olcsó cigirágó

lóg ki szánkból,

nyammogunk rajta.

S kong a harang

már három napja.

Feltámad bennünk

az emlékezet,

hová szültek,

hová szülünk,

hogy lett nekünk

Táthoz közünk.

 

Öreg mozdony

pöfög lassan,

húzza magát

kortalanul.

S kong a harang,

amint éppen

fel-leszállunk

az agg vonatra.

 

S hol van mára

időnek minden áradása?

S hol van mára

gyerekkorunk lázadása…

Görbe főút görbe

szája, hol szomorkás,

hol hangos kacagásba

feledkezik, amint

kong a harang.

 

Gyorsforgalom

elől menekülő

régi úton találkozunk,

ott vagyok és ott vagy te,

gyönge karral

imádkozunk,

zöld erdőkért,

zöld szigetért,

újra tiszta

Duna-partért.

 

S jövünk tovább,

de kong a harang,

a hídon át, az úton át,

hol zebra épp csak kitalált

utakat látott felénk,

az Ifjuságon végig-végig,

aztán Jókai, aztán Gárdonyi,

ha alszol öregapám,

tudsz te még álmodni?

 

S kong a harang,

ha el kell mennünk.

Fővárosba, külvárosba,

külhonba a boldogságért.

 

S kong a harang

miértünk.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-12-03 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.