Lesi Zoltán: Lerágott tsont
Fülledt padláson regélted, mégse
értem. Minek, mit, minek? Lerágott tsont, hiá-
ba. Baleset tsak únottan foszló, fércze
sints árnyunk. Pötsöl még aranyló időnk. Silá-
nyodnak fogid, nyelvid. Hiába, gúnyoltad
nagyjaink. Maradtál a zöldszegélyű síkon,
hol áttetsző, párafátylakba bútatott
porczelán vágyat bámulod. Nem láttad ki bont-
va tsomagját Éosnak, honnan majd sötétség
magvit szét szórja. Túl késő, már nem mele-
gít fel az lángsugáru nyár. Finálét kezded.
Számtalan’ meséltem, mégis régi-új kérdé-
sed, mégse maradsz válaszomnál, nints tele
még Isten ártatlan liliomival kelyhed.
(Dapnhis ketskéi - FISZ 2009)
Megjelent: 2014-08-06 18:32:18
 |
|
Lesi Zoltán (Gyula, 1982.) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
