Keresés a honlapon:

Czékmány Sándor versei (10, 11)

 

 

10

ma Isten szegényes, apró és szelíd.

nincs rajta semmi szép. néha mosoly villan csupasz bőrén,

mint medernélküli vízfolyásokba dobott kavics.

rajta a jelen, amiben olykor téved.

pontosan akkor, amikor én is.

a kertem szereti.

a halvány dohszag összekeveredik benne

a jácintok illatával. színes kis csobbanások,

átlátszó falak között morzsolgatott fény vagyunk

most, karnyújtásnyira sem egymástól.

11

nem tudom magunkat felosztani.

lélegzetvételei kilégzéseim is egyben.

szutykos látomásaim alagsori mindennapjainak

valóságaiba dagadt izmok.

külön a nők, és elveszve bennük külön a férfiak.

figyeli az ablakok tapadásába öregedett

félmosolyom.

hozzám hajol, magához emel,

és mintha élő sebet érintett volna,

cipeli bennem személyes veszteségeit.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2016-12-04 08:00:13

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.