Köves István: A jelen, mint emlék
Szombatonként öcsémmel ebédelek,
de nem valami vacak kis helyen,
csakis trendi vendéglőbe megyünk,
neki, szerencsére, futja rá, megengedheti magának,
hogy jobb konyháról tegyék elé a sztéket,
két pincér is megcsapkodja előtte az asztalt meg a széket,
ahogy hetente egyszer előttem is.
Vigyázni kell az ilyen helyeken nagyon,
legtöbben szintkülönbség van a termek között,
befelé menet még csak hagyján, botlasz egyet,
de kifelé akkorát zökken az ember, elharaphatja a nyelvét.
A mi vendéglőinkben, ahova járogatunk,
nem bámul kerek szemmel az italosfiú,
ha öcsém sörmelegítőt kér, hanem hozza hajlongva, készségesen,
minden nap új menüsor van az étlapon,
s mert többnyire a konyhafőnök ajánlatát kérjük,
kijön a séf az asztalunkhoz, s jó étvágyat kíván
az öcsémnek, s felém is biccent, tapintatosan.
Jókat eszünk, én lassabban rágom
rossz fogaimmal a rántotthússzeletet,
közben beszélgetünk, szavakkal szeretjük egymást,
s végül elégedetten böfizünk, pukizunk egyet.
A fahéjas-kakaós kapucsínó ízével szánkban
a búcsú is édes, nem fáj a válás, egy hét múlva újra,
öcsém kocsiba ül, hazagurul, várja a háznép,
feleség s a kutya, a macska, az álmosan tátogó aranyhalak.
Én buszra szállok, megyek egyetlen megállót, aztán
egy megállónyit gyalog, majd újra egyet busszal,
s így tovább, a Keleti pu-tól araszolok a körtér felé,
fölülről nézve furcsa meander az útvonalam,
söröző, borozó, vinotéka, talponálló, kocsma, gyorsbüfé,
presszó, borpatika, malátabár, sorba betérek e rangos helyekre,
s ha már ott vagyok, rendelek valami megihatót,
ott könyökölnek a régi fiúk, nem kell hát sokat tétovázni,
hamar villan a zöld szemafor, erős a huzat,
meglódul a Bukowski-vonat, viszki, vodka, sör,
aztán a Hab Arénától a Bartók páros oldalán visszafelé,
a következőkben is viszki, vodka, sör,
zakatol, dübörög a Bukowski-vonat:
viszki, vodka, sör, viszki, vodka, sör,
igyekszem lehúzódni a mindenség peremére,
mielőtt …
Valahogy csak hazakeveredem, még látom,
cégautók fénye sörnyitót villant meg a Gellért-hegyen,
retinámra rögzül, végre nyitott szemmel elmos az álom.
A reggel kivont fénykarddal közeledik szemközt,
a munkanapok, mint gondtörte törpék tolonganak a küszöbömön,
könyvek, kéziratlapok közé lapulok előlük,
szorgosan szöszmötölök, pedig sunyin csak
arra várok, mielőbb újra szombat legyen.
Megjelent: 2016-04-04 07:00:00
 |
|
Köves István (Budapest, 1938. 03. 29.) költő, drámaíró |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
