Keresés a honlapon:

Tóth Irén Morci: Lassú futam

 

Hasamra, mint nehéz takaró, ült a hold.
Belőle szép nagy falatot a kutyám harapott,
így ma sem lett teli.
Az égen páratlan, magányos csilllagok,
másutt, itthon egyik sem ragyog,
társát fel nem ismeri.
Amíg lent szél fútta a hangaszálakat,
közéjük szorult pár mora, mint lakat,
összeérni így nem lehet.
Marad mindenhol megáldatlan párhuzam,
béna, kétkezes, lassu zongorafutam,
csak el ne érje szívemet.
Én reszketek, ma mindenhonnan láz ragyog,
fölöttem kutyarágta hold, magányos csillagok,
velük az ég teli,
én hallgatok, kezem hét szilvafád ülteti,
körötte hangaszálat fú az esti szél,
üreges fában már Pest zenél,
és itthon nem tudom a kőbe vésni, hogy mi van belül,
talán majd egyszer: héberül

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2014-07-18 05:33:47

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.