Keresés a honlapon:

Köves István versei – Au gusztus, Kánikula, Riadt szégyen (Hominem conservat)

 

 

 

 

AU GUSZTUS 

 

Ilyentájt az ország

töltöttpaprikát eszik

zsírcseppkarikák aranylanak

a duzzogó paradicsomlében

 

Záhonytól Hegyeshalomig

a pengetarajos drótkerítések közt

fűnyírók hadoszlopainak hangja jelzi

a hazaszeretetet

 

 

KÁNIKULA

 

Fénylavinája zúdul a nyárnak

áttüzesítve a fák nyomorát,

mint céltalan zajgó zsibongó bogárhad

már szétszabadultan hemzseg a nyár. 

 

Szomjt panaszolva szikkad a föld

s míg vizet kutató tárt teste remeg,

porpatak mélyén bánatos béka-

láb szétnyílt ujja az égre mered.

  

 

RIADT SZÉGYEN (HOMINEM CONSERVAT)

 

Hajnalban küszöbömön újra vér rozsdáll,

pikkelyszemű halottakat kerülgetek ijedten,

odvasodottá tátott szájukból a fájdalom

kifosztott madárodúja feketéllik,

tályogos fogként lehel bűzt ránk a reggel,

részvét és bánat lábamhoz lapulva követnek,

leóvatoskodunk szájzárral a vízpartra, a martra.

 

Csillámlanak lábamnál csalfa Duna-kavicsok,

fösvény vízzé vált a már rég nem kék folyó,

csillogása is oda, hogyan is lenne fürgén fecsegő,

csöpögő jégcsapok nélküli, tébolyult tél közeleg

és gumimatracok nélküli, ziháltató nyár,

a félrenézések, a kékülő véraláfutások,

az elfordított fejek városában, ahol

egy hajnalon úgy lövik le majd a költőt,

mint egy vadnyulat, nem kötik be a szemét,

és senki sem dug majd előtte vérvaras

szájsarkába egy meggyújtott búcsú-cigarettát.

 

Süvítő rakéták, szirénajaj, dohogó drónok,

azt mondják, nem könnyen, de meg lehet szokni,

ahogy a közös szégyen is csak rászárad

valahogy a megerőszakolt nők csatakos ölére.

Nézem a túlparton füstölve remegő támfalakat,

a sor térdrebombázott, kiégett házmaradékot,

olyanok, akár egy-egy lecsúszott betonzokni.

A harminc ezüst kamatai máig kitartanak.

 

 

  

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-08-25 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.