Keresés a honlapon:

Köves István versei: Hieronymus hangjai, Összefutottunk (Szomszédok), Minden közeli távolodik (kutyanehéz)

 

 

 

HIERONYMUS HANGJAI

 

Nem rosszabbak, no, nem is jobbak a többinél,

egy bordából szőttek ezek mind,

amíg két büdös lábuk mozdul,

mozdul, ami közte van, az is,

tátog, nyálzik, cuppog, leffeg,

szőrt csupál, s kiváltképp így-úgy dörgölődzik,

duzzog, cuppog, szörcsögve tágul,

szendén lapul, csurranva cseppen, pöszít,

sikongva sikál, laffog, klaffog, kerreg, kurrog,

locsog, lötyögtet, mézel, nedvez szaftosan,

veresedik, merevedik, ágaskodik, lilul a makkja,

harangkötélként lengedez, majd dárdaként mered,

befeszül és benyomakszik, tolakodik, ki-bepattan,

feszeng, turkál, kakaskodva vitézkedik,

picsog, prütyköl, kifordul, befordul, fenekedik,

még hangot is ad: cuppog, szuttyog, riszog,

végül csak ringatózik, rángatózik, himbilimbi –

és szerte körben a fehéren villogó sok gyilok,

a fenyegetően fénylő élű kardok, bárdok, kések.

 

 

ÖSSZEFUTOTTUNK (SZOMSZÉDOK)

 

Nem rossz hely ez, mindenki ismer mindenkit,

legalább a gúnynevét, meg, hogy mit tud okosba,

kérés nélkül teszik eléd a korsót a lányok,

elég, hogy intsz két ujjal, ha betéttel kéred,

többnyire rum, ritkábban vodka jár bele.

Véletlen-váratlan volt, bár egy ideje

már készültem az alkalomra, hogyan, ha belép,

fényképen láttam eleget mosolyogni így-úgy,

most végre összeismerkedtünk itt, lekezeltünk,

aztán egyszerre mondtuk, akkor egy sört, ugye.

 

Eleinte feszengtünk, mert mégiscsak

szokatlan volt, meg hogy épp most, ünnep előtt,

nem volt meglepett, dehogy, vagy mérges ő se,

emlékezett rám valahonnan, mondta nevetve,

megbeszéltük, hogy erről egyikünk sem tehet,

végül is jobb ez így, most már semmi sumák,

nem gondoltuk volna, hogy velünk is megesik,

tisztára, mint a hülye tévésorozatokban,

megittunk még egy sört, aztán elindultunk,

egy irányba, hazafelé, én meg a szeretőm férje.

 

 

MINDEN KÖZELI TÁVOLODIK

(kutyanehéz)

 

Próbálom úgy rendezni az ágyunkat,

ahogy szoktuk, változatlanul változatlanra,

s magamat is nélküled, kutyanehéz,

lefeküdni, fölkelni, föl-le, ki-be, keljfeljancsi,

elégedetlenül is csak újrakezdeni,

tudva jól, a botnak is két vége van többnyire,

botladozom, kételkedve, sután,

hajnalban se könnyebb,

de éjfélkor még nehezebb,

néha mintha hallanám, kulcsod

sikkanva súrolva csusszan a zárba,

máskor lépted koppan visszhangtalan

az ablak alatt, levélszőnyeges a járda,

de még nem jött el a csodák ideje,

korai a múltat merengve visszaszülni,

esténként fényesemeseket küldök

föl, a hitegető felhőkbe: gyere haza,

mert egyre nagyobb ez a ház, a házunk,

és egyre üresebb, már a szomjazó

szarvasok is bejárnak a kertbe birsalmáért.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-05-11 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.