Czékmány Sándor: jó voltam pedig érdemtelenül
jó voltam pedig érdemtelenül
jó a falam olyan volt mint általában a falak
közönyös pusztulásra ítélt munkahalmaz
várja hogy eltűnjön ő is
mint annyi építmény amiről nincs feljegyzés
ha lenne sincs senki aki értelmezni tudná
bonyolult létezéséből a még most is szivárgó értelmet
a fal önmagát idézi szinte folyamatosan
sikertelenül rakja össze múltjába rögzült másik múltját
elvéti
majd megpróbálja úgy látni ahogy akkor látta
napszakasztó kondulásaiban
semmit jelentő ébredéseit
tudata ijesztően tiszta
mást idéz és másként idézi önmagát is
a hallgatás a képzeletnyi csend
tükrén át nézi homlokára préselt ráncait
megismert egy létezésnyi csendet
és most elhagyja
a valóság üres lett számára és ha valaki azt hiszi
ez a gyávaság jele
elveinek harc nélküli feladása
hát legyen
eszközeim korlátozottak voltak
hiányzott belőle a donkihotei bátorság
hogy felismerje nevetséges korlátait
néha azt hitte nem is él
toporgott maga körül
passzív világában élesítve nem létező fegyvereit
és most a túléléshez élete összegyűjtött kacathalmában
akar bízni
hogy elhiggye csak álmodta magát
és ez az álom folytatódik valahol valamiben
mint kukoricacsutkában a kukoricaszem helye
Megjelent: 2022-09-16 20:00:00
 |
|
Czékmány Sándor (1936-2023) költő
A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője, a Górcső rovat vezetője. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
