Szépirodalom – Versek és slam poetry

Lili vállára kendőt borítok,
mert vasárnap van, misére megyünk.
Fején kalap, semmi smink,
lassan sétálunk, jólesik a friss szél,
kalapszalaglobogtató.
Sárga leveleket söpör az uszály.
Az Andrássyn ránk dudálnak, intenek,
de úriasszony nem néz hátra, megy tovább.

talán mint költöző madarak
elhagy a láz
ami most felszökik bennem
holnapra elszáll talán

Hasamra, mint nehéz takaró, ült a hold.
Belőle szép nagy falatot a kutyám harapott,
így ma sem lett teli.
Az égen páratlan, magányos csilllagok,
másutt, itthon egyik sem ragyog,
társát fel nem ismeri.

Hol kitakar, hol betakar,
aztán szalad tovább,
lobogtatva megkopott zászlaját.

Hol kitakar, hol betakar,
valami meleg, fura fénnyel,
és az elém taszajtott széken
nem helyet kínál,
csak vet egy újabb gáncsot.

Tegnap piros volt minden,
mosatlan mögül kelt fel a nap,
és lángba borult a konyharuha.
Tegnap tilos volt minden,
tíz miatyánkra ítélt a pap,
és szemfedél borult apura.

Lehetne majd egyszer talán,
két nap egymás után egymásután,
két hold, talán volt, csak összeolvadt,
össze olvadt, és fel sem kel talán holnap,
marad egy nap, egyetlen egy a világ.

Itt az ügyelő!
Harmadik figyelmeztetés.
Kérek mindenkit színpadra,
aki már szuszpenzort húzott
a lelkére!

A parkolóautomata mellett,
a sarkon még most is néha kér
két feketére mocskolt üres tenyér.
Rég én is adtam hogyha tellett,
de most elmegyek a koldus mellett,
csak kapaszkodom a felfeslett hálón
lógok a semmiben, s kiáltom,
itt az életem, vedd meg!

Filmet forgatok
szerzőtárs az Isten
tollamba ő mond szöveget,
övé a díszlet: Világ
legyen meg a te akaratod
enyém mint mindig marad a rongy
ámen

Hazudj, ahogy hazudott mindenki mindig,
neked hagynám, hogy neccharisnyában,
tükör előtt szeress,-

nem nézhetem magam tétlenül,
hogy fogy az út, hogy visz a szél,
hogy céltalan minden forgatás,
felkap, elemel, melléhelyez
valami másnak, valaki másnak,
szeretnék már egy helyben,
jó helyen, csak csendesen,

Én úgy stoppolok, hogy megmaradjon.
Ott. Ahol. Maradjon. Örökké.
Ragasztóm, cérnám ne szakadjon,
ne kelljen újra - soha többé.

a nép hangja talán most Lajos
a jóképű kukáslegény
aki reggelente a zajos
kocsiról leugorva bazmegel
hogy mért dobálja a szemetet mellé

már nem zavar hogy vikipédiában jegyzett
emberekkel kell beszélgetnem
sőt talán sosem zavart igazán mert néha nem is
tudtam hogy aki szemben ül velem

csak mondom, a csirke vár, paprikást kéne főzni,
de lusta a tavasz, fájó akadálypontok csak váratják
a csirkecombokat, pedig mind szép, nem túl zsíros, 
kecses, rajta egy kis farhát, így olcsóbb, és csak mondom,

üveg és fém közé szorult sókristály vagyok
pár szó néhány vonással vázolt alak
valami homálynyomot hagyok

Ma éjjel álmomban hold szélén táncoltam.

és majd vége lesz..
. mert semmi sem örök,
csak a repülőről látható gabonakörök.
Rajtam a tél, mint olvadt lé, csorog.
Nem tartanak már tegnapsóhajok,
letört ágakon sápadt tavasz ragyog,
bakancsomból
három zoknival kizártam a telet,
ha lehet, majd veled ébredek,
vagy nem is alszunk, csak beszélünk,

Uram, szeretlek és szükségem van rád
de bocsáss meg nem tudok hinni a csodákban
ha körlevél formában érkezik

Péternek a képességről

Hogyan tudod ezt. Ezt, amit más olyan 
könnyedén átlép, hogyan tudod ezt fel-
venni, a magasba tartani, a fény felé tar-
tani úgy, hogy még árnyékot sem vet.
Egy pillanat. Valahol félúton köztes.

Péternek a csendről

Ott ülsz a helyén. Csendben nézed.
Nézed, ahogyan nem mozdul meg,
ahogyan ugyanaz marad megint minden. 
Nem szólsz, nem érinted. Pedig van úgy, 
hogy akár pár perc elég lenne. Csak 
mozduljon már, hátra, előre, mindegy.
Most én ülök le. Cssst. Semmi baj.