M. Szlávik Tünde: Amelyen titkos féreg foga rág
Megigazította aszimmetrikus blúza pántjait, s azon tűnődött, néhány hét múlva hogyan fest majd rajta. Szigorúan összehúzott szemöldöke között a két mély, gondterhelt ránc, s a feszült arckifejezés kiáltó ellentétben állt a tükörben megmutatkozó sugárzó nőiességgel. Most is a hosszabbik aranyláncát viselte, a lelógó medállal, ami mellei közé vezette a férfitekinteteket. Magában mulatott zavarukon, amikor lelepleződtek, hogy már megint nem tudnak uralkodni magukon, s egy ilyen egyszerű trükknek is bedőlnek. S bár igazából egyetlen szempár figyelmére vágyott, élvezte, amint titkos tekintetek tapogatják lopva a nyakát, majd leszánkáznak a lánc csillámló, egymásba fonódó kis rafinált szemein, s megállnak a finom ráncoktól még csak alig észrevehetően pókhálósodó dekoltázs izgalmas árkában.
Kigombolta a legfelső gombot, két hüvelykujjával megsimította melleit, tenyerét végigvezette blúza legaljáig, két kézzel ránctalanra rántotta magán a ruhadarabot, majd oldalt fordulva kifeszítette kebleit. Tekintetéből most hiányzott a kacér magakelletés, inkább úgy állt ott, mint egy kiskatona a díszszemlén, ha elhangzik a fogadás balról parancs. Csinált egy fél fordulatot, s jobbról is alaposan megnézte magát. Aztán szembefordult a tükörrel, lassú mozdulatokkal teljesen kigombolkozott, hagyta, hogy a blúz fáradt denevérként kapaszkodjon egy pillanatig a büszke bimbókba, aztán a földhöz csapódjon. Ám amint hullámzó fodrot vetett bokája körül, bal lábával türelmetlen mozdulattal hátrarúgott, s odébb lökte az útból.
Feszülten nézte magát, mintha egy vetélytárssal tenné. Nem volt hozzá bőkezű a természet... De legalább sosem kellett foglalkoznia a gravitációval. Keblei még most is feszesek, mint tizenhat éves korában, a bimbói is inkább mutatnak a plafon, mint köldöke felé.
Nyílt az ajtó, s a légmozgástól libabőrössé vált. Mellbimbói, s a világos rózsaszín holdudvar szélén kiemelkedő parányi dudorok megkeményedtek. A férfi odalépett a háta mögé, s gyengéden átölelte. Jólesett kissé ellazítani derekában az izmokat, s nekidőlni a széles mellkasnak. Fejét hátrahajtotta, de igyekezett elkerülni a férfi tekintetét a tükörben. A szőrös, napbarnított karokra koncentrált, amelyek saját vértelenre sápadt karjaival váltakozva zebracsíkos védősátrat vontak mellei fölé. Mutasd magad, hallotta a suttogást azon az isteni, rekedtes, mély hangon, amitől első pillanattól mindig hallatlan izgalom fogta el.
Engedett a gyengéd erőszaknak, s feje fölé emelte karjait. Fent enyhén keresztezte csuklóit, de nem engedte hátra, mint máskor, hogy magához bilincselje velük kedvese fejét annak tarkójánál fogva. Mereven bámulta hetyke, a mozdulattól felemelkedett keblei képét, úgy érezte, átlát a saját bőrén, a húsán, le egészen a sejtekig, s látja bent a nyüzsgést, a tülekedést. A férfi közben pillekönnyű mozdulattal végigcirógatta a hófehér karokat, s a hónalj árkából hirtelen, vágyó mozdulattal tört a domború halmokra. Az asszony sikkantását kéjes örömnek vélve felnevetett, és magához rántotta a karcsú, vonakodó testet.
A következő pillanatban már döbbenten nézett a feldúlt arcba, nem értette, miért bújt ki a nő az ölelésből, s perdült meg ilyen hirtelen.
– Nem éreztél semmit? Nem érezted, mennyire kemény?
A férfi előbb megütközött a szokatlan kérdésen, majd szemét huncutul összehúzva megragadta a nő mindkét kezét, s szorosan magához vonta:
– Én mutatok valamit, ami sokkal, de sokkal keményebb...
A tiltakozás csak még magasabbra korbácsolta férfiúi vágyait, hiszen bevált játékuk volt a színlelt ellenkezés, amelyet aztán a teljes behódolás követett. A könnyeket látva kissé elcsodálkozott, aztán... Már nem maradt ideje gondolkodni.
A nő számára ismét elveszett a kínálkozó alkalom. Megint képtelen volt elmondani, mi vár rá. Lassan ő is engedett a rá törő vágynak, mert tudta, már csak néhány hete maradt a boldogságra. Szinte biztos volt benne, hogy a férfi akkor végleg vissza fog térni a feleségéhez, akinek puha keblei ugyan kissé kelt tészta állagúak, s melltartó nélkül szétfolynak a mellkasán – de neki legalább még akkor is meglesz mind a kettő...
Megjelent: 2014-08-06 15:21:08
 |
|
M. Szlávik Tünde (Nyíregyháza, 1967.) tanár, szerkesztő, író |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
