Videó

Az Eventus Podcast Studio videója




Keresés a honlapon:


Szeifert Natália: A világ legtehetségesebb ifjú gitárosa




Minden este hatkor lecövekel a város valamelyik pontján. Újabban kizavarják az aluljárókból, a Várnál régóta nem próbálkozik, úgyhogy maradnak a kisebb-nagyobb terek, utcasarkok, egy darabig a Deák közelében megtűrték egy éjjelnappali bejárata mellett, de aztán odébb kellett állnia.

Egy éve a joghallgató barátja elmagyarázta neki, hogy engedélyt kell kérni az önkormányzattól, be is adták a papírokat, egy teljes négyzetméternyi igényt, de elutasították közönnyel, szigorral, pecséttel.

Anya három éve nem beszél vele. Apa titokban néha megkeresi. Nekiindul a városnak este hatkor, zsebében néhány ezressel, végigjárja a helyeket, ahol talán lehet, de nincs sok ideje, úgyhogy előfordul, hogy hiába pörgeti az utcákat a talpa alatt. Amikor mégis megleli, olyankor odaint neki két szám között és pénzt ejt a gitártokra. De van úgy, hogy a fiú nagyon sokáig nem néz fel, olyankor apa csak áll előtte, hosszú percekig figyeli, ahogy a bozontos fejét ütemre ingatja, bámulja, hogy szaladnak az ujjai a húrokon, ő maga is billegni kezd, zsebre dugott kézzel hintázik a talpa élén, vár az alkalomra, és ha nem érkezik el, odaejt pár ezer forintot a tokba, aztán el, el, gyors, apró léptekkel, lesütött szemmel.

A fiú szótlanul él két másik zenésszel. Nincsenek otthon szinte sosem. Délelőtt sokáig alszanak, estére mindenki dolgozni megy, de őt már régóta nem érdeklik a zenekarok. Az iskolát befejezte, dicsérettel, minek, kinek, hogy anya mosolyogjon, talán azért. Mosolygott, de végül semmi nem változott. Ha jobban belegondol, tényleg semmi nem változott, ami a fontos dolgokat illeti. Ritkán gondol bele.

A kopott albérleti szoba szőnyegén most is mindennap ugyanúgy ül és penget déltől legalább három-négy órán át, mint ahogy otthon tette, amíg anya azt nem mondta, hogy holnaptól vagy dolgozol, fiam, vagy takarodj innen. Akkor felállt, kicsit nyújtózott, betette a tokba a gitárt, elköszönt.

Anya nem tudta, hova megy, nem is kérdezte, talán le a Klubba, mert akkor még volt a Klub, talán csak el valamelyik idétlen barátjához, legkésőbb holnap este itthon lesz, gondolta. De nem lett. Két nap múlva felhívta, magában rimánkodott, hogy vegye fel, vegye fel, ne legyen a fiának semmi baja, de amikor végre fevette csak annyit válaszolt az ideges kérdésre, hogy eltakarodott, ahogyan kérte. Anya nem tudott erre mit mondani. Letették.

A fiú minden déltől a szőnyegen ül, enyhén elbillentett fejjel, hangol, penget, lefog pár akkordot csak úgy megszokásból, aztán igazán játszani kezd. Ahogy közeledik az este, feláll a földről, kicsit nyújtózik, elrakja a gitárt a tokba, a hátára veszi, nekiindul az utcáknak.

A mestere pár éve azt mondta az egész évfolyam és több másik tanár előtt, hogy hölgyeim és uraim, itt áll önök előtt a világ legtehetségesebb ifjú gitárosa, nem sokat taníthattunk neki. Persze, mit tud egy zenetanár a világról. Talán semmit.

  
  

Megjelent: 2014-08-04 20:59:30

 

Szeifert Natália (Zirc, 1979) író, költő, szerkesztő

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.