VideóKürti László videója Keresés a honlapon: |
Magén István: Angyali történet
Angyali történet
ravasz csikók gurulnak óriások mindenki követi magát hosszú süket dumák akaratok kalimpálnak mozognak maszkokat formálnak olvadt fémből öklök között testszövetek követik egymás fogát daganatok angyalok barátkoznak angyalokkal a szoknyák alatt kopasz fejek és fenekek harag és hang muskétások berakják összeteszik összevetik csokorban bölcsek orra füle testük tapad szaladnak követik az eseményeket hajnalban a zsinór a szálak eltekerednek feszül a damil szép virág a bőr szalad szorít az arc jön a bók és a sokk gyermekek igyekeznek sejt ölel sejtet életvitel minták a világpiacon gyorslista halállista fogta a táskáját üveggolyók pattogtak a lépcsőn
A világ gyalogosan indul az útra. Életjelet fúj a szél. Napszél zokog. Réka autót vezet, gázt ad, kézen áll. Védtelen siránkozik, informálódik, gyűjt. Hatalom mozgó emberi sejt utat keres. (Roham biznisz, a dolog egyszerű.) A falociták toronymagasan támadják a várost. A képtelenség feszélyeztet. Senki csirkének sikerült elmulatnia. Senki nem hív vissza. A vérerek útvesztőiben harcolnak a vörösök a fehérekkel. Vörös vérsejtek törnek előre. Senki sem segített. Félt a fenegyerekektől. Megalázó szerkezetű emberek és moraj. Kihívta párbajra. Valaki odasúgta: elbasztad. Reményt kortyol akkor is. A tokból kinyúl a fény. Felcsattanó ítélet, nevetős csend. Kopasz csillag, A körhinta földhöz veri magát. Meleg, puha múlt gyöngyfüzére. Giccset hajtogatsz, mondta. Én vagyok az, akin átnéznek, mondja. A hordágyon agyonlőnek téged, válaszolta. Erős volt, mint egy kefe, és finom, mint egy radír. Karcsú kavicsokat keresett északon úgy, ahogy keverednek a csillagokkal. (Papírra vetette, hogy megküzd érte.) Ezek mind az ellenfeleim, mondja, agyonlőhetnek, a lövészárokban vízzel telt korsó.
Tánc közben kopott turista, széllel átszőtt halak kalandoznak a falon. Mint egy tiszta törölköző. Átszőtt köpeny, szép kezű, lábú nők, sorozatos csipkelődés, ott van, visszagurul a lejtőn egy széles lábú angyal. Átlátszó vászoningben úszik, egy csepp méz az arcon. Kellemetlenül hat a vízben. Sután bámul, ez a sorrend. A hátgerincét dörzsölgeti. A bőre alól kimaszírozza a golyót. Csendes vihar ezen a napon. Szokatlan, a kertész ás, ÜLTET, gereblyézi a bolygókat. Visszapattan a rugalmas föld, Réka dobál, úsztat. Füvet nyír, megérkezik a vihar. Józsikám most kukorékol. Erdei poloska szürke illata mászik az ablakban. Bútoraival Réka hajába költözik. Széles karimájú kalap, rövid nadrág, azt mondja, hogy jó az idő a Holdon, radioaktív anyag csöpög mint a fűszer, lilás háttér, lebutított vér. Sohasem mondanak egyforma szövegeket. Kísérőik vannak az égbolton. Réka Józsikám bácsi fülén térdel. Hangfonatokkal kötözi a kezét. A cucc komoly, a helybeliek elismerik. Ötlábú kecske. Aranyalmát hímez az oldalára úszás közben. Marsra fel. Kezdem elveszíteni, mondja. Réka hátra hajol, rugalmas, megnőtt a súlytalanságban. Hullámos a füle, összegyűrt levél, mindkét lábbal ül. Józsikám bácsi karján a szúnyogok arra gondolnak, hogy isten majd megijed tőlük. A nyaka megfeszül, a hátgerince egyszerű, áthajol. Kattog a Föld. A kemény megedződik, sejteket szór, az olvadt háborúban elszigetelődik, az égitestből darabokat tör. Ő még azonnal fut a látomás után. Megissza a teáját, mert jópofa. Hosszú, elhanyagoltnak tetsző cigánykerekek. (Utca légpárnáján parafenomének.) A mondolat megkerülése. (BIZONY POR ÉS HAMU VAGYUNK.) Egyik a másik fejét fogja. A halálig pár kellemes kilométer. Szikladarabokat hoz a szél. Darabonként. Egymásra tornyosuló jégtáblák, összességében égbolt. Forgatónyomaték az arcon. Józsikám bácsi felé. Józsikám bácsira kulcsolja. Ez az ő felvételije. (Példátlan.) A nyakára csavarja a hegedű húrját. Keresztülésben összezárja a lábát Józsikám bácsi bütykös tenyere felett. Szelíd csók neutronokkal bombázva. A lábujjaival karmolja, szorítja. Átmegyek a másik oldalra a hegyen, Józsikám bácsi a Dunában csobban, úszik. Réka hosszú combját ráhelyezi és énekel. Komor szavakat mond, akárcsak a zene. A térdét a fülébe dugja, hogy ne hallja az üdülőhajó halálkiáltását. Nincs különbség, átkozott, nagy és kerek. (Nyakán kidagadnak.) Most. Még mindig Itt. Bozontos drónok csúnya verekedése. Az asztaltól feláll. Amikor megöleli mélyen belehatol az arcába. Szép, fiatal tetoválás.
Zsófia átrepül a kerten. Rátekeri a lábát, kiássa a sztélét, ókori írás, a repedésekből titkok kapaszkodnak elő. Másznak Józsikám bácsira. Torkolattüzek falevélen. Az öreg azért van ott, hogy a gazemberek elmeneküljenek. Tornyok a világűrben. Zsófia Józsikám bácsi nyakára tekeri a karját könyéktől, kitüremkednek az ujjperecek, a köröm sápadt, repedezett. Józsikám bácsi még él. Tudja, hogy valaki meg fogja ölni. Nem érdekel, mi van vele, mondja Józsikám bácsi, miközben három tüdővel lélegzik. (Olyan erős, mint egy bolygó.) Kontinensekkel játszanak a gyerekek. Sokezer kilométerről kilőtt rakéták tartanak a számítógépem felé. Elénekeltem neki a mondanivalómat, bólogatott és azt mondta: nem jutalmaz meg. Megpróbál kiszabadulni, miközben ki-be járkálnak, mindegyiküknek egy kisgyerek ül a karján. Azonosító, melynek jele leírhatatlan. Nők könnyeznek a nyomában, fehér vászonba öltözködnek, átmásznak a deszkákon. Távolból karikák jönnek, és a gyönyörű nők, mint a kísértetek mászkálnak a palotában. Holdbeliek fehér arccal. Pár betűt elrejtettem. A város egyetlen végén várják a történelmet. Pusztíts el engem, gondolat mely itt maradt a második világháborúból. (Lehetővé tették, hogy ennyi ideig legyek a túloldalon.) A mesterek menetelnek. Csizmák tapostak a szívemen, mondja a mester. Lágy kedvük nótát hegedül. A szerencsés véletlen elszegődött. Nem rossz, mondja. Mintha meg sem szólalt volna. Ide nekem ne jöjjön, mondja. Az idők végtelenségéig.
Megjelent: 2026-01-12 20:00:00
|
