Videó

A Nyíregyházi Televízió videója




Keresés a honlapon:


Szilasi Katalin: Lidérces

 

 

 

 

Lidérces

 

 

Kaparászást hallott az ablakpárkányon. Kinézett, senki. Aztán megint és megint. Végül észrevett egy sötét árnyat, ami éppen beleolvadni készült a kertet borító hófehérségbe. Kérdően nézett a tetszhalott fákra:

Láttátok, mi volt ez?

A fák egykedvűen zörgették csontvázszerű ágaikat a fel-feltámadó szélben. Ha nincs napfény, akkor őket holmi sötét árnyék nem különösebben érdekli.

Visszaült hát a forró cserépkályha melletti hatalmas fotelba, igyekezett az egyik tört rugót a hátsófelével kikerülni. Amúgy kényelmes, öreg bútordarab volt. Ebben ülve halt meg az ükapja is, a nagyapja is. A dédapja azért nem, mert Doberdónál megsebesült, le kellett vágni mind a két lábát. Láb nélkül meg, ugye, nem olyan egyszerű hazajönnie az embernek a kedvenc foteljához. A dédmama, akit kora gyerekkorából még ő is ismert, nem sokat várt a férje-urára. Szép, kövér asszony volt meg kikapós is, feleségül ment egy henteshez.

Na, mintha kocogtatnák az ablakot – figyelt föl megint emberünk a kinti zajra.

Ezt már csak nem hagyhatom annyiban – morogta, és letette a fotelba a pápaszemét meg a vaskos regényt, amit esténként olvasgatott.

Kiment a kertbe, hogy közelebbről is szemügyre vegye a dolgok állását. Nyomokat keresett az ablak alatt, egy letört ággal belepiszkált a hóba, de csak néhány szárazra fagyott kutyagumi bukkant elő. Nézelődött még egy darabig, erre is meg arra is, de kopaszodó feje fázni kezdett. Már épp fordult volna be a házba, amikor a szemközti kerítéskarón meglátott egy varjút. Faluvégi ház kertjében nem volt ritka jelenség, de ez a szárnyas valahogy más volt, mint a többi. Terebélyesebb a szokásosnál, a csőre meg akár egy előrenyúló, hegyes orr. Az egész madár guggon ülő, feketerokolyás vénasszonyra hajazott. Emberünk közelebb ment hozzá, megnézte jobbról, megnézte balról, aztán hátulról, majd végül elölről is. Ekkor a madárféle elkárogta magát. A hanggal együtt fertelmes szag áramlott ki a torkán, olyan kénköves bűz, mintha legalábbis az ördög cafkája lett volna.

Barátunk hátratántorodott, és mivel a szagokra különösen érzékeny volt, bemenekült a szobába.

Hogy mik meg nem történnek! – dünnyögte, és a fotelba visszaülve folytatta a regény olvasását, ott, ahol abbahagyta. Ám az andalító cserépkályha-melegben hamarosan elbóbiskolt.

Álmában arra ébredt, hogy a láb nélküli dédapja a kert végében a varjút hessegeti. Hegyes bajusza szinte égnek állt a haragtól.

Na, te vén boszorkány, hát nem tudtál megvárni engem? A hentes kellett neked, mi? Hát akkor repülj csak utána! Hess, hess, hogy az ördög venne a hóna alá!

A madár nehézkesen emelkedett fel a karóról, néhány koszlott tollat hullatva átrepült a szomszéd kertjébe, ott is a nagy diófa legtetejébe. A bakaruhás, láb nélküli öreg meg már nyomult befelé a házba, be a szobába, és a dédunokája karját kezdte húzkodni.

Na, mi lesz már, kelj csak fel a fotelomból! Nem látod, milyen fáradt vagyok? Tudod te, milyen hosszú az út hazafelé így láb nélkül?

A húzkodástól az alvó öléből hangos koppanással földre esett a regény. Emberünk felriadt. Pislogott egy ideig, hogy mi is van, hol is van. Aztán megnyugodva konstatálta, hogy igazából nem történt semmi. Ahogy folytatni kezdte az olvasást, az ablakpárkányon megint meghallotta a kaparászást. Odanézett. A varjú bámult be az ablakon, odavonzotta a lámpafény.

 

 

  
  

Megjelent: 2022-03-12 18:00:00

 

Szilasi Katalin (Debrecen, 1949) Nyugdíjas tanár, író, költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.