Március tizenötödikén Magyar Bronz Érdemkeresztben részesültél. Hogyan érintett a díj, van-e számodra jelentősége annak, hogy március tizenötödikén kaptál elismerést?
Meglepett. Nem is igen tudtam, hogy ilyen kitüntetés létezik. Érdekes viszont, mennyi gratulációt kaptam a napokban, s hogy ezek némelyike mennyire műfajszerűen megfogalmazott. Most jöttem rá, hogy létezik ennek egy nagyon erős kultúrája, amit én baromira nem ismerek.
Nemes Csaba munkáiban sajátságosan ötvözi a politikai aktivizmust a festészettel. Mostani, a Knoll Galériában látható kiállítása pedig, korábbi megközelítésmódjaihoz viszonyítva, még árnyaltabb képet közvetít. A társadalomban folyamatosan feszültséget generáló etnikai diszkrimináció, a szélsőjobb térnyerése, ténykedése, a fizikai összecsapások mellett új tematikát vezet be, újabb réteggel gazdagítja az értelmezés terét. A tavalyi, New York-i rezidenciaprogramban való részvételének, és a 2013-ban elnyert Leopold Bloom-díjnak köszönhetően megrendezett reprezentatív rijekai kiállítása kapcsán bekövetkező horvátországi látogatásának hatása érződik legújabb munkáinak témaválasztásán, megfogalmazásmódján.
Varga Klára: Nem akartam olyan irodalmat írni, amely alól hiányzik a talapzat – olyan kor jön, amely összeforrasztja a formákat
Múzsakarbantartási alapismeretek címmel jelent meg nemrég a Napkút Kiadónál Varga Klára első prózakötete. A könyv különös kísérlet a kortárs magyar irodalomban, nemcsak azért, mert meghatározhatatlan a műfaja, de azért is, mert szokatlan formában beszél a női létről. Varga Klárával a magyar mesékről, a „nőirodalomról” és múzsákról beszélgettünk.
Talán véletlen, mert az alkotók egyáltalán nem gondoltak rá, talán nem, hogy a SUTЯA folyamatosan Tóth Krisztina-verseket juttatott eszembe. Ezért e jegyzet egyes bekezdései elé tőle választottam idézeteket, ahogy a címet is.
Szőcs Gézát, az idei Kossuth-díj kitüntetettjét kérdeztük többek között az elismeréshez való viszonyáról, a Nemzeti Könyvtár sorozatról, a bölcsészképzésről, Tamás Gáspár Miklós kortárs irodalomra vonatkozó kijelentéséről és olvasásnépszerűsítésről.
Egy fújtató ló készül kitörni a karámból, csak szalad neki a világnak ijedten, megzabolázhatatlanul. Szemével ránk mered, szinte áttöri a falat. Nem sokáig álljuk a ló tekintetét, jobbra fordulunk inkább, ahol egy, a hideg konyhakövön fekvő nőt látunk, akinek teste mintha szublimálna éppen, valamely más világba. Sylvia Plachy az 56-ban New Yorkba disszidált magyar származású fotóművész lenagyított emlékképeit nézzük éppen a Magyar Fotográfusok Házában.
Interjú a magyar irodalmi élet online terének anderseni figurájával, aki sosem késlekedik kimondani, hogy a császár meztelen. Toroczkay András Búcsú Éhestől című novelláskötete március végén jelenik meg a Magvető kiadó gondozásában. A szerzőt Sirokai Mátyás kérdezte álnévről és paranoiáról, kommentháborúkról és olvasási szokásokról, példányszámokról és a Magvető kiadóról.
Sebastião Salgado fekete-fehér fotográfiái nem csak kivételes pillanatokat ragadnak meg a Föld nevű bolygó életéből. Felénk fordítják a világtörténelem tengerében sodródó ember arcát is, megmutatva a halál, a rombolás és a szenvedés mélységeit. Vagy éppen ellenkezőleg, a világunkat összekötő őserőről adnak tanúbizonyságot, kutatva az élet különféle megnyilvánulási formáinak reprodukálhatatlan lenyomatai után. Hogy e kettősség miért olyan hangsúlyos dokumentarista munkáiban, elmeséli az életművéről készült, A Föld sója című film.
Hetedik, befejező rész. Az előző részek tartalmából: bemutattuk az idei Velencei Biennálé résztvevőit. Ha nem is teljes számban, de a nemzeti pavilonokat mindenképp. Ma még egy adag pavilon!
Sokszor, sok helyen és sok interjúban mondtad (mert persze mindig ugyanazt kérdezik), hogy az előző regény írásakor „daloltál, mint a madár”, ami hát azt hiszem a legpontosabb megfogalmazása annak a hangnak, amin a Szentek hárfája megszólal: bonyolult körmondatok, erős túldíszítettség és sok helyen a Darvasit idéző mágikus realista (?) pompa.
A debreceni villamosok külsejét hetek óta a DESZKA Fesztivál kék-fekete plakátjai tarkítják. Bár én biciklivel járok, de mostanában egy-egy elsuhanó villamos láttán elmosolyodtam: nemsokára kezdődik! És hétfőn, március 16-án el is kezdődött a IX. DESZKA Fesztivál, amit a debreceni színházrajongók már azóta várnak, mióta az előző véget ért.
A Google Kulturális Intézetének oldalán már több mint tízezer street art alkotást találunk. A művészetkedvelő internetezők mostantól egy Chrome böngésző bővítménnyel festményekkel ismerkedhetnek meg.
...ez a furcsa nőalak az I. Világháború borzalmainak, az érthetetlen, lelkes hadba vonulás és az értelmetlen, fékezhetetlen öldöklés abszurditásának szimbóluma.
A Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Társulat közös produkciója kevesek által ismert, elhagyatott sírokban rejtőzködő tetszhalott regényhősökbe lehel életet. A világcirkusz című előadás, melynek szövegkönyvét Nagy Dániel eléggé elfeledett, Cirkusz című regénye alapján Bodolay Géza írta, irodalomtörténeti jelentőségén túl színháztechnikailag is figyelemre méltó: Juronics Tamás koreográfus rendezésében tánc, mozgás és dramatikus szószínház illeszkedik egymáshoz, korszerű, kísérleti színházi nyelvet létrehozva.
Reaktív - színházi programsorozat a Trafóban (3. és 4. előadás)
Idén két újabb bemutatóval folytatódott a Reaktív-sorozat, mely a József Attila Kör és a Trafó Kortárs Művészetek Háza közös drámapályázatának nyertes darabjait mutatja be. A téma továbbra is: Maradjak? Menjek? Hova? Új képeket, új élethelyzeteket látunk most, melyekben a referenciaként szolgáló valóság hol mindenen fölül áll, hol pedig teljesen eltűnik. Királyhű, nőközpontú sci-fi és a Munkaügyek multis megfelelője kerül most terítékre.
A Ploubuter Park az a hely, ahol megfigyelhetők a szatyrok. Azaz nem is szatyrok ezek, hanem élőlények. Sőt, lelkük van. Koronczi Endrével az INDA Galéria-beli kiállításának zárása után összegeztünk.
Hol tartod a díjakat? Jól látható helyre teszed, vagy inkább a fiókban hevernek?
Nincsenek tárlóim a díjaim számára. Van olyan díjam, amelyik az idők során el is veszett – a József Attila-díjam plakettjével addig játszottak a homokozóban a lányaim, amíg el nem nyelte azt egy játszótéri alkonyat. Egyik díj ebben a fiókban, a másik abban, a harmadik egy polcon porosodik. Nem szoktam nézegetni, fényezgetni őket. A díjak addig érvényesek tárgyi formájukban, míg kézhez nem kapod őket. Onnantól kezdve nincs haszonértékük. Talán az unoká(im)nak érdekesek lehetnének. De nem izgulok, halálom után majd kirámolják a szobámat, és hol itt, hol ott találnak egy-egy díjat, azt majd egy közös dobozba rakják, és ím, készen van a leltár.
Ismét a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban lesz látható a magyar fotóriporteri szakma legnagyobb seregszemléje. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya harmincharmadik alkalommal írta ki a Magyar Sajtófotó Pályázatot, amelyre 243 fotográfus, 2738 pályázattal, összesen 7164 képpel pályázott. A kategóriák közül az Emberábrázolás-portré kategóriába érkezett a legtöbb pályamű, a zsűri összesen 506 egyedi és sorozat pályamű közül válogathatott.
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.