Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Érezhetően felértékelődött az utóbbi években a magyar plakát múltja. Több kiállítás is igyekezett meggyőzni arról a szélesebb közönséget, hogy a magyar grafikai hagyomány egyik legfényesebb vonulatát tisztelhetjük ebben az alkalmazott műfajban. Ez vitán felül így van, úgyhogy akár meg is lehet fordítani a kérdést: milyen szemléltető ereje lehet a plakátnak, ha egy korszaknak nem csupán az eseményeit, de ennél elvontabb módon annak hangulatát is meg kívánjuk ragadni? Valami ilyesmire vállalkozott most a Magyar Nemzeti Múzeum is, mely Elsodort világ. Plakátálmok 1910–1920 címmel igyekszik élményszerűvé tenni azt az elementáris erejű szellemi-társadalmi változást, ami ebben a kritikus évtizedben végbement.

Tovább az mno.hu cikkére >>>

 

Az idő múlásával sem fakulnak az érzések, ez a tény a lírai én számára egyrészt meghökkentő, másrészt érzékelhetően nem marad más a számára, „mint a szégyen és a bűntudat felesleges körvonalai.” – A Litera Büszkeség és balítélet kritikapályázata IV. fordulójának egyik legjobb darabját, Bencsik Erika kritikáját olvashatják Bajtai András Kerekebb napok című kötetéről.

Tovább a litera.hu cikkére >>>

 

A Vígszínház vezető színművésze, immár 40 éve a társulat tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese, tanára. Nyáron az Athéni Timonnal járják a fesztiválokat, Szegeden július 17-én a játszanak az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. A produkció egyben az aznap kezdődő Thealter Fesztivál első programja is lesz.

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

 

17 évesen átszökött a jugoszláv–olasz határon. Izraelbe egy olasz hajó illegális utasaként érkezett. Két év után Franciaországba ment, onnan öt év elteltével Amerikába. Felesége volt Sheryl Shutton, Bob Wilson és Pilinszky János múzsája, majd Méhes Marietta, a Trabant énekese is. Halász Péterék New York-i Squat Színházának tagjaként zenei klubot szervezett, producere, dalszerzője és lemezkiadója volt a Defunkt zenekarnak. 1993 óta képzőművészeti galériája van New Yorkban, jelenleg Manhattanban él.

Tovább a magyarnarancs.hu cikkére >>>

 

Bár Jenei régóta – ha mégoly szerény – szereplője az irodalmi életnek, neve nem vagy csak kevesek számára márkanév. Magányos vagy csoportba szerveződő költők nem kiáltották ki mesterüknek, apa- vagy bátyfigurájuknak, nevét nem hivatkozzák ronggyá interjúkban, nem szerveztek konferenciát, amely az életművét tárgyalja. Persze bizonyos diskurzusban lehetne ez előny és erény, tekinthetnénk rá, mint kevesek csemegéjére, mint titkos favoritra.

Tovább a barkaonline.hu cikkére >>>

 

2015. április 25. délután fél három. Ezer ember toporog a Vígszínház előterében Robert Wilson előadására várva. A jól ismert ajtónálló nyugdíjas nénik megértő mosollyal próbálják enyhíteni a várakozók feszültségét, de az ajtó fél óra elteltével sem nyílik. Jöhet a találgatás. Lehet, hogy elmarad az előadás? Vajon Wilson ördögi terve az, hogy megvárakoztat minket, ő pedig egy rejtekhelyről figyeli a reakciónkat? Végül kettéválik a vörös függöny, az érdeklődők pedig fellélegezve átkelhetnek a nézőtérre. Wilsonnak csak a vonata késett, de a feltételezés, hogy képes lenne már a nulladik percben a határainkat feszegetni, sokat mond el személyéről.

Tovább a kuk.hu cikkére >>>

 

Bár történetünk, az Országházban kialakult Munkácsy-Jantyik problematika a XIX. század végén játszódik, az előzmények a reformkorra tehetők, melyeket Vörösmarty Mihály 1846-os Országháza című versének kezdősorával foglalhatunk össze: „A hazának nincsen háza...”. Az ekkoriban lezajló társadalmi, gazdasági és kulturális változások okán a helyzeten változtatni kellett.

Tovább a barkaonline.hu cikkére >>>

 

Nem temetném azért még azt a lovat.

Demény Péter barátomtól és kollégámtól olvastam a minap, hogy „le kell szállni a könyvkultúra magas lováról és valahogy másként kezelni azt, amit továbbra is úgy hívunk, hogy irodalom”. És: „Én még annak a nemzedéknek a tagja vagyok, amelyik könyvkultúrában nőtt fel, és ehhez kapcsolódik egy fajta gőg. Olvastad ezt? Ha olvastad ember vagy, ha nem olvastad nem vagy ember.” Abban kétségtelenül igaza van, hogy annak a régi világnak, amely csak azért „bélyegzett” műveletlenséggel amúgy tehetséges embereket, mert nem olvasták mondjuk Dosztojevszkijt, vége van. Ahogy az általános műveltség mítoszának is. Nincs ilyen, talán soha nem is volt. Ez a gőg amúgy is inkább önigazolásként szolgált, és ma már semmi szükség rá. 

Tovább a maszol.ro cikkére >>>

 

A heilbronni Katica versenyprogramon kívüli POSzT-os előadása a megszűnő, független Szputnyik Hajózási Társaság legutolsó előadása volt. A darab rendezőjét, a pécsi Kovács D. Dánielt Vilmos Eszter kérdezte a POSzT-ról.

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

 

Laposkúszásban vagyok, akár egy sci-fi filmben. Bunker itt, bunker ott. Egérlyuk? Paul Horn betonmozija védett bunker lenne? Kit véd? Sajnos csak a beszélőt. Lőréseken át nézhetem a franciák kiválóságát, politikai beszédét. Üres szólamok hangzanak el, és üres felületen, falakon fut a szem, mire a mozgóképre fókuszálunk. A bunker biztonságot is jelent, ezek a beszédek viszont a félelemről is szólnak. Itt olyan szabályok uralkodnak, amelyek kizárják a kételkedést, sőt a vitát is. Voltaire híres mondata nem áll: „Semmiben nem értek egyet Önnel, de mindent megteszek azért, hogy elmondhassa a véleményét.”

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 

Vannak regények, melyek esetében már az első oldal után eldől, hogy rabul ejtenek minket, vannak aztán olyanok, melyek csak úgy középtájon adják meg magukat, s vannak, amelyek ott sem, legfeljebb csak becsületből olvassa végig őket az ember. Vagy még azért sem.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

 

Szélsebesen keltek el a jegyek a Cannes-ból a zsűri nagydíját elhozó Saul fia június 10-i premier előtti vetítésére a szegedi Belvárosi Moziban. A Zsigmond Vilmos terem csurig megtelt, a közönség már a vetítés előtt is vastapssal fogadta a film alkotóit, Nemes Jeles László rendezőt és munkatársát, Krasznahorkai Balázst. A beszélgetést Sághy Miklós egyetemi adjunktus, az SZTE-BTK Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék oktatója vezette.

Tovább a memoriaonline.hu cikkére >>>

 

A nyár inkább holtszezon a kiállítási naptárban, ezért most jut hely fontos csoportos bemutatóknak is, ahol magyar kortárs művészek is szerepelnek. Kezdeni azonban most is egyéni tárlatokkal kezdünk.

Tovább az artportal.hu cikkére >>>

 

„...el tudom képzelni, hogy az első szembejövő dühösen hazaküld: nem Magyarországra, hanem a vasfüggöny mögé" - Végül eldöntötték, hogy „4 méter magas kerítést emelünk a szerb-magyar határra". Három kérdést intéztünk ismert és számunkra nem véletlenül fotnos vajdasági magyar alkotókhoz. A neves kritikus, esszéista Fekete J. József, és a költő, szerkesztő Tóbiás Krisztián válaszait közöljük most elsőként a DRÓTon.

Tovább a drot.eu cikkére >>>

 

Kiosztották a II. Savaria Filmszemle díjait Szombathelyen. A dokumentumfilm, kisjátékfilm és némafilm kategóriában összesen hatvanhat alkotás közül választotta ki a legjobbakat a neves filmrendezőkből álló zsűri. A II. Savaria Filmszemlét a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Tovább az mma.hu cikkére >>>

 

Kerttörténetek címmel kiállítást rendezni Gödöllőn már csak azért sem különös dolog, mert itt található az ország egyik legszebb barokk kertje, a gödöllői kastély körül, amelynek sorsa jól példázza a magyarországi főúri kastélykertek történetét. Ahol a kastély a XX. világháborús harcok után épen maradt, ott a bevonuló szovjet katonák bontották meg a kastélytetőt, tüzelték el a parkettát, a lakosság pedig elhordta a bútorokat. Aztán már csak egy kis tudatlanság és közöny kellett hozzá, hogy a romépület körül a kert is tönkremenjen. Esetleg gépállomást rendeztek be a gazdasági épületekben, s rozsdás gépeket tároltak a virágágyás helyén. Az újjászületés egybeesett a rendszerváltozással, de a kastély és a kert még ma sem nyerte vissza régi szépségét.

Tovább az ujmuveszetfolyoirat.hu cikkére >>>

 

Múlthéten már olvashattatok egy rövid ajánlót A káprázatbeliekhez című kötetről, most pedig a szerzőt kérdeztem a kötettel kapcsolatban.

Tovább a lenduletmagazin.hu cikkére >>>

 

Éjfél van, és még nem alszom, pedig már jó régóta fekszem az ágyban. Azon tűnődöm, hogy vajon mi fog velünk történni pár óra múlva. Kikkel fogunk találkozni? Elfutnak majd előlünk? Vagy bántani fognak? Hányan lesznek? Mindjárt negyed egy, és még nem alszom. Biztosan minden rendben lesz – nyugtatom magam, talán már álmomban. Negyed kettőkor megszólal az ébresztő, felkelek és kimerülten, kusza érzésekkel indulok neki az éjszakának. Egy óra múlva a többiek már várnak a lakásom előtt. Beülök az autóba, és elindulunk. Szól a zene, beszélgetünk, kacarászunk, pedig tudjuk, hogy hová megyünk.

Tovább a memoriaonline.hu cikkére >>>

 

Kép és technika, kép és hordozó viszonyára kérdez rá folyton Kristóf Gábor, akinek a kiállítása nem az OFF miatt lett Offsetting. Nem mellesleg egy új galéria is debütál.

Tovább az artportal.hu cikkére >>>

 

A most megjelent köteted gyerekversei hogyan jutottak el a kötetig? Hány év terméséből válogattál, az összegyűlt anyag mennyire igényelt szelektálást?

2002-ben jelent meg Ezüstszín fonál című gyerekverskötetem a Parakletos Könyvesház kiadásában. Egyházi kiadó lévén a kötet csak egy szűkebb olvasói réteghez jutott el, nem keltett különösebb visszhangot. Mégis jelentős, mert azon kevés verskötet közé tartozik, amely a gyermeki és bibliai világképet párhuzamosan és egymásba építve, azonos nyelvi szinten tudja működtetni. Verseinek java része a klasszikus rímes-ritmikus, ütemhangsúlyos formákra épül, tehát a nyelvzene erőteljesen jelen van e versekben.

Tovább a barkaonline.hu cikkére >>>

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal