Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Nádasdy Ádám Önálló bolygó volt című verséről

 

 

 

 

Nádasdy Ádám

Önálló bolygó volt

 

Én a Petőfit sose irigyeltem,

pedig lett volna miért. Szabad ember,

önálló bolygó volt, ami körül

keringtek mindenféle holdak, kultúr-

és asszonyféle tényezők.

Méretre nem volt óriás a bolygó

[még szerencse, hogy meghalt, mert esetleg

kiderült volna, hogy nem tud növekedni?],

de mozgékony volt, gyorsan reagált,

ahogy ma mondanák. Nem irigyeltem,

pedig ő gyorsan tudott dönteni,

nem totojázott évekig a belső,

sajátabb színek után szimatolva:

az írás volt a fontos, nem az ihlet.

Bele is trafált jól a közepébe,

csak nézzük kétszáz éve: hogyhogy addig

senki se írt ilyet? Hogy lehet az,

hogy följön ez a suttyó Petrovics,

és mindenkinél jobb? Nem irigyeltem.

Bezzeg Aranyt és Vörösmartyt – ó,

de mennyire! Hogy miért is nem én,

hogy énnekem… – de Petőfit soha.

Csak bámulom szájtátva, tűzijáték.

 

 

Az éppen mögöttünk hagyott esztendőben ünnepeltük Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulóját. A hivatalos fórumok ezt rendszerint csak úgy emlegették, hogy bicentenárium – hiszen az a társadalmi bekattanásunk, hogy egy latin megnevezés sokkal komolyabb, mint egy magyar, és aki latin szavakat használ, az biztosan nagyon okos. A kerek évforduló alkalmából rendezvények ezreit tartották a Kárpát-medence minden pontján, a médiában Petőfiről szóló műsorok és cikkek százaival találkozhattunk, és a költők is seregnyi verssel adóztak a zseni emlékének. Mert Sándor zseni volt, ez aligha kétséges, bármilyen nehéz emberi természettel verte is meg a sors. Egészen pontosan, Jókai egyszavas jellemzésével: elviselhetetlen volt. Erről persze nyilvánosan nem szokás beszélni, és az iskolai tankönyvekben sem szerepel, hiszen az úgy szokás, hogy ami nem illeszkedik egy-egy klasszikus szerző hivatalos képéhez, arról hallgatni kell, az nincs is. A tananyagban szereplő nagyságokra magasztos jelzők és dagályos közhelyek tucatjait aggattuk (egy részük tényszerűen valótlan, mint például az, hogy Petőfi március 15-én a Nemzeti Múzeum lépcsőjén elszavalta a Nemzeti dalt), és színpadias pózban álló szobroknak látjuk őket. Ebben a félhamis szemléletben nevelkedtünk, de már a nagyszüleink is ezt tartották ildomosnak, sőt a dédszüleink is.

A Babérkoszorú-díjas költő és műfordító, nem mellékesen egyetemi tanár Nádasdy Ádám (1947, Budapest) ebben a versében szembeszáll az évszázados elvárással, amely szerint egy kulturális héroszról kizárólag szépet és jót szabad írni, és fenntartás nélkül lelkesedni kell érte, lehetőleg leborulva. A mű az Alföld folyóirat 2023. áprilisi számában jelent meg nyomtatásban, és helyet kap az idei költészet napjára megjelenő Az év versei 2024 antológiában is. Nádasdy itt rímtelenül, béklyótlan versbeszédben vall Petőfihez viszonyulásáról, vagyis eme vers kétszeresen is szabad: formailag, illetve szemléletében. Tiszteljük, szájtátva bámuljuk, de nem szeretjük – ha kezünket a szívünkre tesszük, vagyunk így néhány halhatatlanná avatott költővel. (Bevallom, én például Babitsék fiával, Mihállyal, de Adyék Endre fia iránt sem dobban a szívem.) Nádasdy Ádám ebben a versében hadat üzen a jól nevelt sémáknak, egyéni véleményt formál. Íme, nemcsak Petőfi önálló bolygó, de Nádasdy is az. S éppenséggel minden költőnek annak kellene lennie, afféle munkaköri kötelességként. Ahogy az író Laczkó Géza (1884–1953) fogalmazott: „Aki verseket ír, általában nem kedveli a kitaposott utat.”

 

Zsille Gábor

 

 

 

  
  

Megjelent: 2024-01-15 06:00:00

 

Zsille Gábor (Budapest, 1972) költő, műfordító, szerkesztő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.