Videó

A Műcsarnok csatorna videója




Keresés a honlapon:


Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Horváth Veronika Szenteltvíz című verséről

 

 

 

Horváth Veronika

Szenteltvíz

 

Műszak után a sarki kiskocsmában

issza a sört, habos a szakálla.

Sosem tudom, mit hogyan kavar fel,

lesújt-e, vagy felemel éppen.

Szenvtelenül igazságos:

nem szeret jobban, mint bárki mást.

 

Öngyújtóval játszik – tűzvész támad.

Lángoló álmokból menekülök –

mellém ül a buszon. Kenyeret vennék –

vonalkód-leolvasóval áll a pénztár túloldalán.

Mindenütt megtalálom. Ő nem keres.

Sosem hittem benne, mégis tagadom.

 

 

Istenről verset írni, vagy hagyományos megfogalmazásban: istenes verset írni az egyik legnehezebb költői vállalkozás – két okból. Az első az, hogy a mélyen tisztelt költők a kezdetektől, azaz már évezredek óta foglalkoznak Isten, a lélek, általában pedig a transzcendencia vetületeivel, ez az egyik fő témájuk – afféle állapotbeli és munkaköri kötelességüknek tekintik erről verselni. Ennélfogva az idők során megszámlálhatatlan mennyiségű, vélhetőleg több százezer istenes költemény keletkezett, amelyek több millió hasonlattal és képpel tárgyalják a Mindenható nagyságát és misztériumát… Ezek után lehetséges-e újat és újszerűen mondani ebben a műfajban? Márpedig a húrok pengetésébe fogni csak akkor érdemes, csak úgy születhet jó mű, ha nem a mások által milliószor papírra vetett gondolatokat ismételgetjük, hanem felmutatunk valami eredetit. Kortárs költő legyen a talpán, aki Istennel kapcsolatban képes erre.

A másik nehézség pedig az, hogy a huszadik században, főként a második világháború óta a jóléti (európai, illetve nyugati) társadalmakban a hagyományos vallási élet megszűnt, a vallási ismeretek megkoptak, a biblikus műveltség immár cseppet sem evidens. A hagyományosan „szépnek” mondott vallásos-himnikus, direkt módon hitbuzgalmi költészetet napjainkban dagályosnak, anakronisztikusnak, megmosolyogtatónak érezzük; a költőknek valami egészen új hangot kell találniuk. Az istenes strófák helyébe az istenkereső versek léptek, a kategorikus közlés helyébe az áttételes beszédmód, a szilárd hit helyébe a hit hiányának bemutatása, vagy pedig a szilárd hit vágya. S akár a szilárd istenkapcsolatunkról vallunk versben, akár a hitre szomjúhozó sebzett lelkünkről, a költő Istenről töprengő kézirata felett mindvégig ott lebeg a veszély, hogy szentimentális lesz, szirupos, erőltetett, netán közhelyes, lapos, maszatoló, satöbbi.

A fiatal költőnemzedék egyik ígéretes alkotója az 1990-ben született, jelenleg Budapesten élő Horváth Veronika. Itt olvasható, 2019-ben írt, hitetlenül hívő versében nagyszerűen megoldotta a kétszeresen nehéz feladatot: megfelelő mennyiségű eredetiséggel töltötte fel az ingoványos területet, és elkerülte az érzelgősség csapdáját. Tavaly örömmel válogattam be Az év versei 2020 című antológiába.

 

Zsille Gábor

 

 

 

  
  
 

Zsille Gábor (Budapest, 1972) költő, műfordító, szerkesztő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.