Videó

A Miskolci Galéria videója




Keresés a honlapon:


Egy versről – Zsille Gábor gondolatai G. István László Uborka című verséről

 

 

 

 

 

Egy versről

 

 

G. István László

Uborka

 

Az uborkásüvegben a csemege

uborkaszeletek mindegyikének

apró szájnyílása lett, benne kis

tűhegyes fogak, úszkáltak körben, mint egy

ismerős akváriumban. Ujjal halásztam

ki őket, próbáltam úgy megfogni,

hogy a farokrészüket érjem, de

minduntalan kicsúsztak a mutató-

és a hüvelykujjam közül. Farok felől

tettem őket a számba, ficánkoltak

a két ajkam között. Mikor

középen elroppantottam, megszűnt

a mozgás. Az egyiket fordítva tettem

be, érdekes, a harapásuk egyáltalán

nem fájt, inkább, mintha szopni

akarna egy kisállat, csiklandozták

belülről az ínyemet. Valami

szomorú kötelességet teljesítettem.

 

 

Évekkel ezelőtt egy idősebb lengyel költővel beszélgettem négyszemközt a budapesti Lengyel Intézet könyvtárában. Szűkszavú ember, rövid mondatokban fogalmaz. Tűnődve mondta: „Vannak szavak, amelyeket annyira elkoptattak, annyira szentimentálisak lettek, hogy már nem szabad használni őket egy komoly versben. Például szerelem, vágy, csók: ezeket kerülni kell. Kínosan hatnak. A meteor, az országút, a pitypang: rendben vannak. A Hold is. Viszont az a szó, hogy szenvedély, már nem jó.”

Kedvtelve hallgattam, és alátámasztásul eszembe jutott a Nyugat első nemzedékének tagja, az író, újságíró Laczkó Géza, aki megállapította: „Aki verseket ír, általában nem kedveli a kitaposott utat.” Az is belém villant, hogy a Nyugat költői bizonyos mellékneveket annyiszor foglaltak versbe, mondhatni agyonhasználták őket, hogy egy kortárs költeményben már epigonisztikusan csengenek. Jellemzően az egy szótagú jelzőkről van szó – a metrum, a kötött szótagszám szorításában Kosztolányinak, Babitsnak, Tóth Árpádnak, Juhász Gyulának és társaiknak túlságosan kapóra jöttek ezek a rövid szavak: bús, vad, vén. Ha egy mai költő publikálásra küldött új versében azt a sort olvasom, hogy „a körúton zötyögő vén villamos”, már írom is neki a visszautasító szerkesztői levelet. Egy komoly versben 2021-ben az olyan szókapcsolatok, mint „a vad pusztaságon”, „a vén budai Vár”, parodisztikusan hatnak.

Ezért a jó költők nem nagyon tehetnek mást: letérnek a kitaposott útról, és szokatlan lírai témákat keresnek. Így tett az 1972-ben született, Budapesten élő G. István László is, amikor megírta az itt szereplő versét. Első közlésben a Tiszatáj folyóirat februári számában találkoztam e művel, és fogadni mernék, hogy jövőre bekerül Az év versei 2022 című antológiába is… Már a verscím felkelti a kíváncsiságot, a kezdő sorok pedig végképp magukkal ragadnak: „Az uborkásüvegben a csemege / uborkaszeletek mindegyikének / apró szájnyílása lett” – ilyen felütés mellett biztos, hogy az olvasó nem lapoz tovább, és egyetlen lendülettel felfalja a szöveget. Az idősebb lengyel költő alighanem biccentene: Uborka, tűhegyes fogak, elroppantani: ezek jó szavak, ezek jöhetnek!

 

Zsille Gábor

 

 

 

  
  
 

Zsille Gábor (Budapest, 1972) költő, műfordító, szerkesztő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.