Górcső

– Öt éve már, hogy vendégségbe

csupán sírodhoz invitálsz.

– Jobb, ha hozzászoksz: itt a vége,

s beletörődni idejársz.

– Eljöttünk hozzád, körbeállunk,

föld-tested szegfűtől szeges.

– A kampánycsend örök minálunk.

Minden választás végleges.

– Be sem fértünk a temetőbe

öt éve. Nagy volt a tömeg -

– Látni akartak eltűnőbe;

mielőtt elfelejtenek.

Nem velem csinálja,

nem veled csinálja,

csendesen csinálja,

hogy senki se lássa.

Fátyol mögött tartja,

hogyha úgy akarja,

mikor mögé nézel

nem éred fel ésszel.

Beéred a résszel -

Azt mondod, nincs köztünk semmi

Mikor épp nincs köztünk semmi

Azt hiszem, nem volt véletlen

Hogy pont az a kés volt életlen

Amivel felvágtad az eredj innét

Főzök majd lecsót vagy pestós pennét

A kukában végzi, ha nem vagy rám éhes

A gyomor se keserű, és te se légy, édes!

Minden, ami bennem van,

Széttép és összetesz hirtelen.

Lüktető életemnek ez adja értékét,

Miközben merengek az utca kövén.

Hogy ez miért mély?

Amikor virágot vittünk
a temetőbe, sütött a nap
és mégis sírt az ég.
Veri az ördög a feleségét,
dünnyögte mami,
de én kuncogtam,
mert tudtam,
hogy csak a fák,
mint papi engem régen,
csiklandozzák a felhőket.

Önnek írok, így felidézi bennem
régi életem - volt egy igen, egy nem -
s a nincs tovább félbeszakadt vitákat,

önnek írok fél esemesbe rontott
itt ragadt időt, eszement bolondot,
s a nincs tovább csepp monitorra szárad,

Ráolvasófüzér

fölöttem nyárfa cserreg

menny ólmos szérűje lóg

sárpoklos megmerült kárhozatig

alvad átkok cikkannak

dobrokolást dübögnek

ezertemetősült rögig

hajad három szálát kötöm

vacogó lombokra kötöm

vérem három csöppjét vegyítem

gyökös televénybe vegyítem

feleljenek fennen mikor

hétrétbólongó egek alján

ónkeseménen sátán kiüget

mikor veszett ordascsutakon

portyáznak nevemenhítt démonok

teszem kalászult keresztbe

   hajad árva

   három szálát

   vérem eves

   három hullatját

rájuktátosom megtartóanyámat

Ramazán volt, reggel,

sétáltunk kézenfogva, mezítláb a Hagia Sophia előtti téren át,

körülöttünk egy lélek se járt, de inkább: csak a lélek...

Nem féltetek? - kérdezik az ostobák.

Mióta hazajöttünk, azóta félek, itt sem magamat féltem,

Isztambult féltem, hol valaha talán éltem, éltem veled

és most újra élek: belülről égnek bennünk már a fények.

Miért félnék? Te vagy nekem, van két hazám,

örökké tart a reggel és a Ramazán.

Ha nem hívnálak

aggódnál, hol vagyok?

Hallgatóznál

a kapunyikorgás utáni csendbe?

Tűnődnél, hol vagyok?

A bokrot nem lehet
megkerülni.
A közeli
padon ültek.
Kellett a szó,
háborúzott bennük
a nem szabad.
Felhők zuhantak,
lecsukódott híd alatt,

Sétáló utca, sétáló magnó

Egyik sem az, ami.
A séta összement, mint a kávéház.
Gyermekkorunkhoz képest kopottabb, kisebb
a világ. A névtábláról eltűnt a gravírozás.
Mintha hazugság volna a múlt.
Akár a többes szám.
Ti? Ezt még elértétek?
És az Isten hol volt?
Veletek kellett, hogy legyen,
mert abban az Ő keze is benne van.
Ne figyelmezz minden beszédre,
amit mondanak!
Hogy meg ne éld,
ahogy szertefoszlanak
 a szavak.

Előtted állok, s nézlek téged.

Minden olyan egyedül álló tekintetedben.

S mégis a felszín érdekli az elméd.

Rögeszméd: a kérdések és válaszok.

Téged az érdekel, a csillagok miért fénylenek?

Nem pedig az, hogy fénylenek.

Magyarázni s behatárolni akarsz mindent valahová,

Láncokkal lekötözni mindent, mi feletted áll.

Mert nem tudsz önmagadba nézni,

Mára már csak te létezel.

nekem nem fontos senki
csak mint tárgy
ba oltott lehetőség létezik
a nő visszafele pörget
ett pornófilm
a férfi pénzzel töm
ött papucs
a gyerek időrabló gonosz man
ó
kullancs vagyok
aki nem esik le soha
néha elhiszem hogy fontos
vagyok valakinek

Gyerekként,
barátként,
társként,
apaként,
társas lényként
süppedek vissza
a kozmikus magányba –

félelem,
várakozás,
vágy,
remény,
szeretet
szegét magamba verve

(2016)

Terjedt a harag, akár a penész
az ócska bérház sötét udvarán.
Kinéztem: a düh s e sok merész
hang oka mi, így kora délután?
(Formán merengsz, Nagyúr, a balladán?
Más dolgod úgysincs, ezt meg kell hagyni.)
A népen én merengek: gond van ám!
Megint kellett egy kandúrnak gyakni!

ma kerestelek itthon az udvaron
mondani akartam valamit neked
de csak fel s alá jártam a végtelenségben
a zöld fű ami érted nőtt fel árván áll most kint a kertben
s kutyád is hiába keresi ott az illatod nem találja
pedig beszélhetnénk még sok mindenről
mert úgy érzem az idő engem megöl
de már téged nem fog máshol vagy
el akartam mondani hogy hazajöttem
megírtam a szakdolgozatomat s levizsgáztam
vártam a buszmegállóban a hívásod de nem jött
azon gondolkodtam biztos dolgod van
és hogy majd később hívsz
de újra elkezdett tátongani az űr bennem
mert rájöttem nem beszélünk már többet
szavak hívnának téged de megtorpanok
a tekintetem keres az udvarban de már nem talál
az ösztöneim még megölelnének de elengedtelek már
csak ezeket akarnám neked elmondani
hogy megértsd hogy mit érez a fiad itt

Easy Rider,
könnyű,
s
gyors
menet,
a pusher
szállít,
a vevő
fizet.

Leült az állvány
elé. Üres vászon
nézi. Kavargó
lehetőségeket
mérlegel.
A táj megadóan áll.
Színkalauz,
vonások őre.
Viharfelhők dühével
tobzódik
a születés.
Siker érik,
kígyó sziszeg.
Tér-stílus,
tetszésvariánsok:
félrebillenő fejjel.
Árnyalatai
magyarázzák
a kéket, a sárgát.
Magába révül,
vászonra teremt.
Távolodik a
kiszolgáltatott táj.