VideóMénes Attila videója Keresés a honlapon: |
Kecskeméti Kálmán![]() Kecskeméti Kálmán (Budapest, 1942) fotóművész, festő, grafikus
1942-ben született Budapesten. Érettségi után reklámfilmes, majd pedig külkereskedelmi PR-menedzser szakképesítést szerzett a budapesti Külkereskedelmi Főiskolán. Különböző szabadiskolákban és a Képzőművészeti Főiskola esti előkészítőjén képzőművészeti stúdiumokat végzett. 1962-65 között Pécsett Martyn Ferenc tanítványa volt. 1963 óta jelennek meg publikációi a Jelenkor, az ÉS, a Nagyvilág, a Képes Hét, a Mozgó Világ hasábjain. 1963 óta festő-, illetve fotóművészként kiállítóművész, az 1970-es években Kovásznai György animációs filmjeiben dolgozott a Pannónia Filmstúdióban. 1970-1985-ig az Építéstudományi intézetben dolgozott, mint szerkesztő. A kilencvenes évek közepétől felelős szerkesztőként több televíziós képzőművészeti műsort készített (pl. Itt ARTunk), öt esztendőn át a TV2 Színkép című kulturális magazinjának felelős szerkesztője, és az MTV különböző zenés műsorainak (Mozart mesék sorozat, Mesék a keringőről 6 rész) látványtervezője volt. 1993-2005 között a Mozgókép Alapítvány Animációs Szakkuratóriumának a tagja, 2006-2009 között pedig a Nemzeti Kulturális Alap Mozgóképes Szakkollégiumának kurátora volt. 2001-ben a Károlyi Palota képzőművészeti vezetője, 2002-ben pedig az Ernst Múzeum vezető kurátora volt. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Festők Társaságának. Tiszteletbeli tagja a Magyar Filmművészek Szövetségének.
KIÁLLÍTÁSOK 1963 Janus Pannonius Múzeum, Pécs 1964 Műteremkiállítás (Petrigalla Pál lakásán), Budapest 1969-70 a No1. csoporttal több kiállítás 1977 Fiatal Művészek Klubja, Budapest 1978 Pataky Galéria, Budapest (Szalay Edittel és Körösi Papp Kálmánnal) 1986 V. Esztergomi Biennálé, Esztergom (fotó) 1990 VII. Esztergomi Biennálé, Esztergom (fotó) 1997 No 1 kiállítás. Ernst Múzeum 1999 Hommage a Martyn. Pécsi Galéria, Pécs 1999 Hommage a Martyn. Győri Városi Képtár, Győr 2004 JAMK, Budapest
ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOK
1983 Magyar Építőművészek Szövetsége, Budapest 1987 Madách Galéria, Vác 1987 Józsefvárosi Galéria, Budapest 1988 Fészek Klub, Budapest (fotókiállítás) 1989 Dorogi Galéria, Dorog ( fotókiállítás) 1992 Józsefvárosi Önkormányzat, Budapest (fotókiállításd) 1998 Fehéren-feketén. El Kalászi Galéria (önálló, tusfestmények) 1998 Kőbánya. Téka Galéria (önálló fotókiállítás) 2001 Kiskunmajsai Múzeum 2001 Fény Galéria, Budapest 2002 Balassagyarmat, Képtár 2002 Fény Galéria, Budapest 2003 Abigail Galéria 2008 OMKD fotókiállítás 2010 FÉSZEK Klub „Párizs, Párizs” fotókiállítás 2012 Haas Galéria 2013 G12 Galéria 2018 G12 Galéria 2019 Hegyvidék Galéria
IRODALOM
Kortárs 1964/1. (167. old.) Mozgó Világ 1986/7. (51. old.) Fotó 1987. aug. (354. old.) Mozgó Világ 1988/10. (55. old.) Könyvtáros 1989/6. (373. old.) Fotó 1989 ápr. (167. old.) Köztársaság 1992/21 91-92. old. Új Magyarország 1992. dec. 29. Magyar Napló 1993. nov. 12. Magyar Nemzet, 1993. augusztus 19. Magyar Nemzet, 1993. augusztus 21. Új Magyarország, 1993. augusztus 30. Élet és Irodalom, 1993. szeptember 10. Magyar Napló, 1993. november 12. Respublica, 1994. június 6-12. Új forrás 1997. február. 69. Demokrata 1997/1. (p. 40.) Balkon 1997/7,8,9. (pp. 36-37.) Új Művészet 1999. május (pp. 20-22) Új Forrás 1999. szeptember (pp. 83-94) Andrási -Pataki-Szűcs-Zwickl: Magyar Képzőművészet a 20. században. Corvina (p.159) Sümegi György: Az átszellemített természet. - Új Művészet 2001. szeptember (pp. 56-57) Wehner Tibor: Emlék-képek és kép-emlékek Élet és Irodalom 2002. Január 11. Wehner Tibor: Keretek. Interjúkötet. 21-34 pp. Kovács Ágnes: Fiatalságunk cserepei. Műértő 2016 február Kernács Gabriella: Írók, költők , képírók - Kortárs 2016. 2.
Művei a Holdkatlanon:
![]() |