VideóA KMI Szerzőbár videója Keresés a honlapon: |
Németh Dániel![]() Németh Dániel Németh Dániel modernkori alternatív remete, egyéni úton járó vallásfilozófus, valamint a Gnózis, metafizika és misztika irányában elkötelezett író. Pszichológia szakon szerzett egyetemi szintű diplomát, azonban végső soron mégis fiatalkori éveinek folyamán megfogalmazott írói és filozófusi hivatásának gyakorlásához tért vissza. Érdeklődésének fő fókusza a metafizikai tradíciók, valamint a kabbalah, illetőleg a keresztény és szúfi misztika lelkiségére irányul. Eleddig elkészült írásainak zömét a Nemiel C Logismord írói néven publikálta, illetőleg ugyancsak ezen név alatt több, metafizikai témájú előadása is elhangzott. Önmagát elsősorban és mindenek felett filozófusnak vallja, azaz olyan személynek, akinek életét a bölcsesség irányában érzett feltétlen és odaadó szeretet hatja át, és akinek elsődleges célja az Igazság kutatása, megismerése és megosztása. Művei a Holdkatlanon:
![]() |