Videó

Az Irodalmi Jelen / Csornyij Dávid videója




Keresés a honlapon:


N. Czirok Ferenc

N. Czirok Ferenc (Zenta, 1956 - 2020) költő

 

N. Czirok Ferenc 1956-ban született Zentán. Az általános iskolát szülőfalujában, Moholon fejezte be, a középiskolát Zentán, majd az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékének hallgatója volt.

1977-ben Moholon megalapította a fiatal színjátszók egyesületét, az IKSZ-et (Ifjúsági kísérleti színpad), amelynek két éven keresztül a vezetője és a rendezője volt.

1981 és 1996 között az Újvidéki Színházban dolgozott díszletezőként, majd szervezőként.

1988-ban családjával Muzslyára költözött, ahol négy évvel később megalapította a Sziveri János Művészeti Színpadot, két időszakban vállalva a Színpad elnöki posztját. A Sikoly irodalmi és művészeti folyóirat alapító és szerkesztőségi tagja, valamint a muzslyai Zeppelin Rádió Mi szél hozott? című művelődési műsorának szerkesztője volt, a Rádió megszűnéséig.

Jelenleg Muzslyán él és alkot. Szobafestéssel foglalkozik.

Megjelent kötetei:

Elodázott versek avagy csendélet kalodával (SZJMSZ, Muzsla, 2001, versek),

Sorspecsét (SZJMSZ, Muzsla, 2003, novellák),

Körhinta avagy elmeszelt történetek, illetve Elmeszelt (f)esték (SZJMSZ, Muzsla – Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, Pilisvörösvár, 2007, versek, novellák).



 

 

 

 

 

Művei a Holdkatlanon: