Videó

Az Irodalmi Jelen / Csornyij Dávid videója




Keresés a honlapon:


Márkus László

Márkus László (Miskolc, 1955), fotográfus

Miskolci származék vagyok. Életem kétharmadát szülővárosomban, egyharmadát pedig székesfővárosunkban, Budapesten éltem, élem. Hosszú idő óta az építőiparban dolgozom, épületgépészettel foglalkozom, műszaki igazgatóként. Ez ugyan elég távol esik a művészetektől, de valamilyen formában mindig ezek vonzottak: a míves tudományok. Középiskolás koromban festegettem, verseket írtam, de ezen „műremekeket” szerencsémre és talán a műértők védelmében szétszórt és megsemmisített a sors. Később olvasói levelekkel folytattam, majd külsősként írtam helyi napi- és hetilapokban. Azután a digitális, internetes világ ugrásszerű térnyerése kapcsán megismerkedtem az okostelefonok világával. Egy PDA-kkal foglalkozó internetes portál szerkesztőjeként sokszor naponta írtam e témában cikkeket, majd felkérésre egy másik, hasonló portál felelős szerkesztője lettem. Azután egy időre felhagytam az online újságírással.


FOTÓZÁS

5 éve kezdtem megismerkedni a digitális fotózás világával. Korábban is volt néhány filmes gépem, de abban az időben még nem tudatosan fotóztam. Minden tudást, amit csak lehetett, autodidakta módon sajátítottam el. Kezdetben sokféle fotómasinát kipróbáltam, míg végül letáboroztam a Pentax vázai és objektívjei mellett.
Számomra a manuális objektívkezelés technika szerethető dolog, hiszen így azt érezhetem, valóban én fotózok és nem csak nyomom a gombot, mint süket a csengőt...
A fotózás egy speciálisnak nevezhető szeletkéje, az utcai fotózás (street photography) lett a kedvencem, mégpedig három dolog miatt. Az első az, hogy az utcai fotósok rendelkeznek a legnagyobb műteremmel. Elég csak kilépniük lakásuk ajtaján és máris megnyílik számukra a legcsodálatosabb műterem, övék az egész világ. Másik szempont az, hogy az utcai fotózás nem kíván hatalmas, sok darabból álló technikai felszerelést. A harmadik fontos dolog pedig a folytonos mozgás és a vadászat öröme. Utcai fotósként mindig menni kell, időnként megállva egy-egy érdekesebb épületrész vagy más motívum előtt és várni, hogy egy vagy több ember odatévedjen. Az utcai fotózás ugyanis nem az épületek megörökítéséről, hanem ez emberi lét érdekes pillanatainak, a fények és árnyékok játékának felvillantásáról szó. Hobbi fotósként és az általam választott és szeretett utcai fotózás miatt pályázatokra, kiállításokra nem küldök képeket. Fotóimat különféle facebookos street photography csoportokban és online galériákban lehet megtekinteni. Bő két hónapja még vezettem az általam létrehozott, több, mit 11 000 főt számláló utcai fotós csoportot, melynek a világ minden tájáról voltak tagjai. Ennek köszönhetően számos neves külföldi fotósbarátra is szert tehettem. Olyanokra, akikre felnézhetek, akiktől tanulhatok, mert ők gyakorló utcai fotósként szakkönyveket, blogokat írnak és workshopokon, tanfolyamokon oktatják is e szakterület ismereteit. Időhiány miatt azonban lemondtam róla. Én azonban immár csak fotósként, de továbbra is rendületlenül rovom a budapesti aszfaltot. Példaképeimnek André Kertészt, Vivian Maiert és Henri Cartier-Bressont, kortársaim közül pedig Knut Skjærvent tekintem...


IRODALOM

Pár hónapja újra a költészet ingoványos talajára merészkedtem. Haikuk és tankák írásával kértem bebocsátást az irodalmi berkekbe, majd nagyobb formátumú szabadverseket, publicisztikákat is közreadtam. Nem tartom magam megfellebbezhetetlen tudású szakmabelinek, műszaki végzettségem ellenére azonban mindig is vonzódtam a kultúra- és a művészet különféle ágaihoz. Verseim online webes irodalmi magazinokban látnak napvilágot.
Szerkesztőként közreműködöm az Art'húr Irodalmi Kávéház, főszerkesztőként pedig a Litera-Túra Irodalmi, Művészeti és Kulturális Magazin munkájában.

Művei a Holdkatlanon: