Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Mama kislány. Azt játssza, hogy
én vagyok a babája.
Ha megnövök, enyém lesz a
harangvirág-szoknyája.

Szerintem rá hasonlítok,
tengerében csepp vagyok.
Mama titokban királylány,
tündérekkel társalog.

 

még talán öt perc és átballagok a holnapba,
mint gerard mester szürke kofferjével,
mint sára , akit hívhatnék akár szárainak is,
ám őt magához rendelte a fennebbvaló,
kinek nevét nem illik kimondani

 

eljön majd a hamvazószerda ideje is,
és kezdetét veszi a negyven napos böjt:
beköszönt a tavasz,
kivirágoznak a penész ette házfalak,
az égre szálkásodó vasbetont befutja
a vadkomló,
s a város szegénysorán paprikás krumpli
illatát veszi szárnyára a szél

 

időm véges,
tavasz szárnyán repülnek az évek,
fiatalabb sem leszek már,
de minek is lennék ifjú,
sorsom ugyanez lenne;
korai öregség,
két ránc pergamen vékony bőrömön,
szívem, mint a berepülőpilótáké,
egy öklömnyi lüktető húsdarab,
ami végül az enyészeté lesz,
jobb esetben pedig fű sarjad sejtjeimből
ami ősszel elszárad, ám várja a kenyérdagasztó
májust, hogy új életre keljen

 

 

az ember érzi
semmi nem a régi
körülötte jövők ragyognak
de sehogy sem érti
miért nem érdemelt jobbat

Százszorosodik minden veszteségem,
bűneim tornyosodnak,
s ha csaló vagyok is ébren,
vallok az álominkvizítoroknak.

Bizony, kellett volna mondanom
– ma ne fojtsanak a versek –,
amit már soha nem tudok:
szerettelek, szeretlek.

 

forgolódsz
valahogy kiszakítod magad
az órára nézel
eltelt kettő a délutánból
az utolsó képsor annyira irreális

 

már nem számít
reggel van-e este
havat söpör a szél cifra kertet
nyújtott lépésekkel mérem az időt
mint egy kerítésszerelő 

visszanézem az éveket 
minden kilencen áthúzva egy 
épül a hetedik kereszt

 

a kezedre emlékszem a szádra
lehet már ősz volt kint lehet
valahogy átmenekültünk a nyárba
azután halálig veled

ahogy szólsz a hangodra emlékszem
ahogy kérdezed: szeretsz-e
s én itt fekszem azóta is csak ébren
te feszítettél keresztre

 

Végigsimítom combod ívét,
a lüktető lepke-dombokat.
Olyan nehéz, az este támad,
les rám sok őrült gondolat.

Keserves így. Magyarázzam?
Csak egy kis intés kellene,
s betelne minden, hol hiány vagy,
lennél a csönd, lennél zene.

 

Bogár ha nézel messziről
csapódok szürke őszvégen
legalább neked nem kell mondanom
nem így akartam nem egészen
pedig azt súgtad te is
még megérdemlem a szerelmet
de hát kinek kell a fájás
jajaimmal kinek kelljek

 

idetette magát az októberhideg
taknyolódik a hályog
takargatod szíved 
lidércesek az álmok

rossz órák rossz napok
kutatsz emlékek között
tétova fény dadog
köd hömpölyög

 

az angóra sálammal nem tudom mi lett
ahogy a nyaraimmal se
kutatok minden szegletet
mások a virágok a nevetések
hol a kék nagykockás
olaszos ingem
az a zárt kétgombos fazon
eltűntek a májusok is

 

viszonylag minden csöndes itt
hazaringatta szentjeit a HÉV 
Csepel elpihent nyugodt 
az ég derült vagy esni fog 
esetleges 

 

egy percnyi csend
vágy egy csöpp magányra
pihenne már a szív
elhagyott kolostor árnya

vén vak kövek
takarva hűs mohával
úgy lenni csöndben itt
s csak tudni van madárdal

 

jött a sötétruhás ember
azt hittem megöl
a hasa aljába állt a kés
megtorpant
csodálkozva nézett 
a fekete nyélre
megingott
rogyott a térde
jajra
nyílt a szája

 

minden álmomban valami rossz van
már az elalvás is nehéz
kis nyugtató fél Eunoctin
vacak az éj és kín az ébredés
valamit nem érek el soha
persze mindig de valahogy mégsem
máskor majdnem meghalok
kicsit csupán soha nem egészen

 

Akármi volt, itt március lesz, 
ha jönnél, csak ennyit mondanék.
Látnád te is, vizek csorognak.
Koszos a fény, az ég ronda kék.

Lyukas kis golyócskák fénylenek, 
fűfoltok között lent a sárban.
Futkosó parki szél belém csíp.
Pillanat volt, épphogy megálltam:

 

a hubble milyen képeket osztogat
s a legtávolabbi objektumok 
abból az időből származnak
amikor a 13,7 milliárd éve született világegyetem 
mindössze ötszázmillió volt

próbálom érteni
de néhány évtizedre kalibrálva hamar föladom

marad hogy a szanitereket 
milyen jó szó
húsz százalékos ecettel fújom be miként javasolták
tényleg használ
igaz rettentő szagok áradnak 
de legalább környezetbarát

 

irgalmatlan béke van
augusztusi
ilyenkor rossz nézni
a távoli égre
mindent takaró nap
pillogni a fénybe
mi az a pár milliárd év ahhoz
mit arra kap ki él
élje

augusztus
veszettül magányos

 

Döcög a mosógép, basszus.
Véremtől kékül a lakmusz. 
Nyitom a szárítót: kattan. 
Anno a Tescóban kaptam.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal