Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

A liftben a falra firkálok
összekötöm madzaggal a kilincseket
benyomom a postaládákat

szívesen sétálok mezítláb gyártelepen
sóderen forró aszfalton
térképen nem jelölt utcákat keresek
például Turbina

 

Maga köré csavarja haját
vigyáz rá hogy ne húzza végig a betonon
ne akadjon be a kanálisba
az összecsapódó buszajtókba
úgy védi a tekintetektől
ahogy gyilkos védi azt
ami nem az övé

 


Bankok között
mint kifosztott tőzsdeügynök csatangolok
anyukák háromfejű csecsemőiket babakocsiztatják
arcukra a vastag rúzs
örök mosolyt satíroz
a fotocellás ajtónál merénylők állnak sorban
közülük némelyek
el nem szívott csikket morzsolgatnak idegesen ujjaik között
mások izzadt tenyerüket csúsztatják le-föl
a géppisztoly markolatán
a posztmodernek tússzal érkeznek

 

 

Testnek használtad a testet
fésűnek a fésűt
ágynak az ágyat
most az ajtókban keressük
a beszorult kulcsdarabokat
a kihullott hajakban
a tegnap látott filmet
a földön heverő ruhadarabokban
a közeledő buszok zaját
úgy kell hasonlítanom rád
hogy ne vedd észre
ugyanazt a bekezdést olvassuk
ugyanazt a poharat fogjuk
ugyanazt a szótagot használjuk
a lépéseidet pedig
borítékokba rejtem
fiókok aljára csúsztatva
hogy bármikor összetéphesselek

 


Villák ujjaid helyén
így sokkal könnyebb felszúrni bármit
szájhoz emelni

talán a rágás mégis segít
ez szisztematikus dolog
nem akad meg a gondolat-morzsáktól

 


Ez egy ilyen szakasz
napszemüveg mögé bújik a tekintet
ugrásra kész
rendezett vonású maffiózó

az utcába késeket hajít a fény
szeletekre vágja
nem kérek ebből a tortából
zakóm nadrágom is sötétre fest
keresem az alkalmat
legyen meglepetés vagy melléfogás
a halál úgyis mindennap végigbuszozik a városon
és senki nem kéri tőle a menetjegyet

 

A semmi összefügg azzal
hogy a szemetet nem vittem ki két hete
összefügg azzal is hogy a tojásrántottát
olyan keményre sütötted hogy a reggelinél azt lestük
ki nyeli le előbb
és akkor én feladtam
általában mindig feladom

 

Imára kulcsol a szoba.
Zöld függönyén a létezésnek
átizzanak réz-ízű fények
hangtalan. Nem zeng harsona.
Tűzsávon közelít az ég.
Némán hull angyalszó a kézre,

apró magból lesz Krisztus vére,
de Mária nem tudja még.
Liliomfehér a szűz,
boldog anya lesz nemsokára,
felizzik, vár a kisbabára
választott méhében a tűz...

 

Néma a barlang szó zaj mind elül
ma visszhang sincs mi hangot lopna-csenne
egymás csendjébe olvadnánk ha lenne
a szóközökben végtelen nagy űr

Ülünk és csónakunk a semmi része
mobil se szól hisz nincsen térerő
barlangi kő alkalmi szemfedő
magába szív a léthatár egésze

Ma belső hang se int – a gondolat
mit láthatatlan szál feszít belülről 
imába zárul hangtalan fakad

és útnak indulnak rejtekhelyükről
a szóközök mögöttük vár a csend
s hogy kész legyek ha megnyílik – a bent

 

Nem ezektől a gereznás palástoktól,
keresztbe fektetett pallosoktól, glancolt 
vasbordáktól, émelyítő füstölőktől,
láthatatlan csuklyáktól, nem ezektől a
kulcslyuk formájú szemektől, koponyához
simuló fülektől, bodorított apród-
frizuráktól, készséges csörgősipkáktól,
nem ezektől a lopakodó léptektől 
termeimben, nem ettől a csalánból szőtt
ingétől az ármánynak, és nem ettől a 
skarláttól, bakacsintól, tönktől meg fűrész-
portól, velük magam is (úgy-ahogy), tőlük
legkevésbé, csak ahogyan elterveztem
lépésről lépésre, ám a falakon túl
uralkodnotok kell, hogy uralkodhassam,
Isten óvja összes királyait!

 

Rejtezkedve nyomul. Védekezésül. 
Még csak nem is önző; láthatod, 
magát sem állja. Képzelgés 
csupán valami tényleg létezőről. 
Színész, de rettegésben tartja 
a lelepleződés veszélye. Tragé- 
diával mentené magát (hiába): 
Duplán megválthatatlan. Kívül, belül 
senki.

 

Védhetetlen a híd, az óvatlanság
vereségbe torkollna. Körülötte
csak omló partfal, kilométerekkel
távolabb elaknásított kelepce
a gázló. Kiélesített döntési
helyzet, a halántékához szorítva.

 

belesimulni meghitten 
ahogyan csak ők tudtak a régiek 
helyére tolva a kizökkent időt 
hazatérni az eredendő rendbe 

 

Mindkettőnknek tartozom vele, hogy be-
lássam: mióta először hallottam
felőle, mindennél jobban izgatott,
miképpen is lehetne becserkészni.
Kezdetben szándékosan halogattam
a dolgot, mint az ínyenc, aki csupán
csipeget elő- és főételekből,
a desszertre várva. Azután egyre
többet foglalkoztatott a gondolat,
hogyan üthetném nyélbe anélkül, hogy
félreértésekre adnék alkalmat.
Mindahányszor ugyanoda lyukadtam ki:
üzenhetnék érte Carllal vagy akár
a professzorral. Ám mindig vissza is
hőköltem — ki vagyok én, hogy magamhoz
rendelhessek bárkit, pláne egy ilyen
különleges asszonyt. Így továbbra is
csak a halogatás marad, s a desszert
egyre fájdalmasabban késik. Pedig
feltétlenül szót kellene váltanunk
Sabinával arról, működhet-e úgy
is a nevemmel társított kapcsolat,
ha egyszer már beteljesült. Remélem,
elég kíváncsi lesz ahhoz, hogy mer majd
elsőként lépni. Van időm kivárni.

 

                                                                I.M. Dáni Rezső


Kilátogattam hozzád
ma szürkébe borult temetődbe
hol kitúrtad vagy kitúrták neked a helyet
legalább találtál valamit az ég alatt amibe kapaszkodhatsz
úgy látszik csak látszat nélkül sikerült
míg látszottál úgy csüngtél a két elem közt
soha le nem szedett karácsonyfadísz
így aztán fástól hajítottak ki

 

Az egészet írod felül, ahányszor
valamit hozzáteszel. Lehet, csak egy
árnyalattal lesz gazdagabb, egy addig
homályban hagyott részlettel pontosabb
az összkép, ám megeshet, hogy merőben
új értelmet nyer. Akár szándékodtól
függetlenül is. Te magad vagy írott
történeted, a szöveg veled együtt
alakul, olybá tűnik, kényed–kedved
szerint. És ha kiderülne: buzgalmad
csupán annyi, hogy engedsz lefutni egy
beléd kódolt programot — a cselekményt
már előtted megírták? Kíváncsian
vagy kelletlenül folytatnád-e tollba-
mondás után a megkezdett mondatot?
S elég bátor lennél-e, hogy megkérdezd,
ki írt engem ebbe a kapualjba?

 

Itt keresd, nem-létezése helyén. Ha
rád szólnak, tégy úgy, és vedd észre magad!
Rá fogsz ismerni, akiből mindennel
és mindenkivel együtt következel.
Ahol megérinted, az a legmélyebb
pont. Átveszi tőled a nehézkedést:
innen már csakis fölfelé zuhanhatsz,
egészen önmagadig. Egód görcsét
feloldva esélyt nyersz fényre váltani
az elkülönültség sötétjét. Rajtad
áll, mihez kezdesz vele, miként az is,
hogy mások terhén osztozva megőrizd
a súlytalanság állapotát. Igaz,
nem avatkozik beléd, de magadra
utalva is végig vele maradhatsz.

 

Kihasználatlanul maradt esélyek
ösztökélnének megint: vidd dűlőre
végre – legalább fejben – oktalanul
idő előtt félbehagyott játszmáid.

Jó, ha empátiával kezeled, ám
ügyelj rá, ne befolyásolj mentális
történéseket. Nincs igazolható
ok önhatalmúlag dönteni róluk.

Tudhatod, a mandátum is hiányzik,
hogy felülbíráld, milyen útra terel
lezáratlanságuk. Beléd épülnek
és megfordítva, belőlük is épülsz.

Javadra fordítható az egész, ha
rossz beidegződéseket blokkolva
szabad folyást engedsz nekik. Ne lepődj
meg, amikor verssé akarnak válni.

 

Nem tudhattam, ezt nem tudhattam. 
Számban hűlnek a szavak, mondhatná 
őket más is, akárki. Megfosztva 
gesztusaimtól, jól ismert, begombolt 
pózaimtól hogy titkolhatnám tovább: 
cipőmről leporlott a sár, nem jelöltek 
meg az utak, amelyeken hiába 
próbáltam hagyni lábnyomot. Nem tudtam, 
nem tudhattam, hogy fagytól óvott 
gyökereim alig mélyedtek talajba — 
utánam még a vízözön sem. Nem hittem 
véthetni még irányt követve; 
nem tudhattam, hogy érintetlenné tesz 
érintésed. Újra kell alkotnom magam: 
még nem tudom, milyen leszek. százszor is ellen- 
őrzött térkép jelzéseit

 

Elmaszatolni, mielőtt még szemet
szúrhatnának túlzottan határozott
kontúrok. A sarkokat rutinosan
lekerekíteni, majd az egésznek
elvenni az élét, épp annyira, hogy
értelmezhető maradjon – ha már fel-
színre vergődtél vele –, és persze
elegendő játékteret hagyni, hogy
többnek tűnhessen önmagánál. Némi
bíbelődés még az áttördeléssel,
amíg az obligát tizenegyesek
ki nem jönnek, hogy azután illendő
távolságot tartva méregesd:
egészen olyan megint, de nincs benne
oktalan kockázat, hiszen most sem az.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal