Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Halott vagyok, Horatio.
Most bezárva minden ajtó,
most befalazva minden ablak,
most fekszem, most alszom,
halott vagyok, Horatio.

 

szűrt,
      tiszta fényekben mosakszik
a vörösben úszó szűk pupilla
mellettem Orpheusz barátom
a zavarodott mániás
sárga villamosaink zakatolnak
végállomás: a sárga ház

váltig hisszük igazunkat
fejünk
elázott gyufaszálként serceg
ma is csak addig lángolunk
amíg ki nem dobnak valahonnan

én már csak a pinában hiszek
                                mindegy már:
egy kurva, vagy a kurva isten
te nedves, vörös vagina-mennyország
űzött fiad fogadd magadba
és kísérd haza a mániást

 

Még mindig él apám utolsó mozdulata.
Az ajtó örökre megőrizte tapintását,
Mikor kivégezte a búcsú pillanatát.

Anyám azóta megtanulta elvenni azt, mi elvehetetlen.
Először tüzelőst, majd mosodai ruhákat lopott,
Most semmit sem, hogy kétszobás árokszélen élünk.

A kiszolgáltatottság szemérme.
Azért van itt valami ismeretlen szépség,
Ami nem fedte fel magát.

 

Gyermekkori alkony a házfal vörösében.
Megállt pillanat. Kialszik minden szépség.
De valamit visszahoz a rémület, a nyomorúság,
törmelékek közt ragyog az árvaság.

 

Olyan málna ízű volt a reggel! 
Vastagon cukrozott, 
ízek kövér kis desszertjei:
a percek az idő nagy kosarában.
Várakozás voltam,
körülöttem a tavasz 
és én szédülni kezdtem,
mint akit megrészegít és...
...valóban.
Olyan málna ízű volt minden,
mégis bort hánytam zakómra.

 

John GuzlowskiJohn Guzlowski (1948): lengyel születésű amerikai költő, eredeti nevén Zbigniew Guzłowski. Egy hontalan személyeknek fenntartott németországi táborban látta meg a napvilágot – lengyel szülei a buchenwaldi koncentrációs tábor rabjai voltak, és a láger felszabadításakor ismerték meg egymást. A család 1951-ben érkezett az Egyesült Államokba. John több rangos irodalmi díj birtokosa, az egyik legkiválóbb lengyel–amerikai költő. Műveit angolul írja. Magyarul most először olvashatunk tőle. E versei 2007-ben kötetben is kiadott, buchenwaldi témájú ciklusából valók.

 

 

Rainer Maria Rilke (Prága, 1875. december 4. – Montreux, Valmont 1926. december 29.) osztrák impresszionista költő, a 20. század legnevesebb, német nyelven író költői közé tartozik. Prágában katonaiskolában nevelkedett, ami lelkileg és fizikailag egyaránt megviselte. Majd kereskedelmi akadémiára járt, de megszökött, végül magántanulóként tett érettségi vizsgát. 1895-től a prágai egyetemen művészettörténetet, irodalmat és filozófiát hallgatott. 1896-ban Münchenbe költözött és írói pályára lépett. Fiatal korában (1899-ben és 1900-ban) Oroszországba többször ellátogatott, ahol Tolsztojjal is találkozott. Párizsba költözött, ahol a szobrász Rodin titkára volt. 1901-ben feleségül vette Rodin egyik tanítványát. 1902-ben Párizsba költözött, és megbízást kapott egy Rodin-monográfia elkészítésére. 1919-ben Svájcba telepedett le, ahol barátai egy kastély tornyában biztosítottak számára lakóhelyet. Korai halálát fehérvérűség okozta.

 

 

Nem adok többet, hogy vigyázz rá, mint tigrisem
kinyúlna nálad. Amióta leestek a csíkjai,
apró ágacskáival mindenhova benőtte magát
a fekete. Levakarni se lehet, csak a jó illat győzheti
le. Messziről hozod a sárkány se látta anyagot,
a kémcső nem a szertárból való, de addig gondolkodsz,
amíg szavaim gonosznak érted és arról
beszélsz, hogy nem való neked, nem küldhetek
érted, pedig kezedben az illat meggyógyítana.

 

Egy korhadt fakastélyban laktál egy mocsár
közepén. Épp szálltam le a villamosról, amint szétnyílt
az ajtó, ott álltál előttem. Nem ismertelek,
mégis meghívtál. Ezt látnod kell. Egy kétkedőnek
akartad eladni mindened.

 

Betelepítették őket, mint a számítógépedre
a vírusokat. Egy falu tűnt volna el nélkülük,
mesélem neked, miközben belépsz
és újra játszol. Ez nem a tizennyolcadik
század, én tyúkmellet örököltem, ükapám
hat ujjat, a kakastaréjos ember nagyot
ugrik a monitoron, bár nem volt táltos,
a tóban az ősöm úszott először.
Fekete a víz, a melltartód pántja lecsúszik
a válladról. A megtörtént is bizonytalan,
de nem tudod folytatni a mondatot.
A játékra gondolsz, milyen lenne
visszatölteni arra az állapotra,
amint elfoglalod a fenyegető nádast,
és meglátod a kezeden a hatodik ujjat.

 

Fáradt vagy, szemed alatt
karikák. Levegő után kapkodó
halak a kerti tóban. Oda
egy követ szeretnék tőled,
akkorát, mint egy babafej,
amit lekerekített a víz. Szappan
szárad, kezedre habzó
gondoskodás. Félek a rendtől.
A terítőn az nem vér, hanem csokifolt,
mikor egyedül hagynak,
próbálom visszafejteni
a mintát, mint egy háborús
üzenetet, hogy megtaláljam a helyet,
ahol majd katonáim sorakoznak.

 

Még a diók se ülnek külön
csak mi a csúnyák szótlanul,
mint akik a hallgatást örökölték.
Tanárbácsi körül a háló, a kisvérkör
nagyra nőtt a táblán. Egy puha,
napsütötte alma járt kézről
kézre, amikor bekiabáltál,
hogy vigyázz csutka. Nem volt

 

Még keletre se fordult, amikor
próbálgatta. Háta megszokta a súlyt
a monitor előtt, egyébként is
görnyed meg hunyorít. A billentyűzet

kivilágított totemállat, egy
műanyag teve az asztalon. Apa
nem figyel, programot ír holnapra,
én már kivágtam a szárnyakat, szíjat

fűztem, titokban ráillesztettem
a lapockájára, felcsatoltam míg gépelt.
Észre se vette, olyan könnyű, mint
egy bontatlan email és már indulunk.

 

Megtehetnek veled bármit,
hogy védd magad, papírnadrágod
felgyűröd térdig és varázskört
táncolsz. Amikor lekérnek,
daráló a kezedben, és kövér
lesz a hangod. A mesét
énekelve olvasod. Le se hunytam
a szemem és már hiányzol, mint
csokoládé fogmosáskor.
Ma már csak tigrist harapok,
ha jut nekem hely a dzsungelben.
Ugye énekelsz megint, mert
a madarak este nagyon félnek,
elalváskor tolluk nagyra nő,
mint ajándékon a csomagolás. 

a Merül c. kötetből – kiadó: JAK-Prae 2014

 

A pókok nem félnek odafent?
Látod, milyen buta vagyok,
azt se tudom, mit
bír ki egy pókfonál.
Apa, én szédülök, ha
nem fogod a kezem.
Apa, ugye téged
nem fúj el a szél,
mint Piskóta néni
kiskutyáját. Tudod,
ő mindenhová elkísért.
Az utolsó sétán csak
kicsit nem néztem oda,
csak kicsit, és fölemelte,
és vitte magával a szél.

 

Nézd milyen gyorsan futok,
mint a gepárd a lengő hasú gazella
után. Gyere mutatok neked valamit,
van egy titkom. A szobámból látszik
a dzsinn, onnan a szemközti
falról kacsint. Pont így. Varázsereje is
van, ami segít gyorsan
futni. Nézd! Megelőzöm még
magam is. A tornaórán
viszont, ha Laci bácsi kiabál,
megdermednek a lábaim. Nem mozdulnak,
hiába akarom, csak ha a dzsinn engedi.

 

Fülledt padláson regélted, mégse
értem. Minek, mit, minek? Lerágott tsont, hiá-
ba. Baleset tsak únottan foszló, fércze
sints árnyunk. Pötsöl még aranyló időnk. Silá-

nyodnak fogid, nyelvid. Hiába, gúnyoltad
nagyjaink. Maradtál a zöldszegélyű síkon,
hol áttetsző, párafátylakba bútatott
porczelán vágyat bámulod. Nem láttad ki bont-

va tsomagját Éosnak, honnan majd sötétség
magvit szét szórja. Túl késő, már nem mele-
gít fel az lángsugáru nyár. Finálét kezded.

Számtalan’ meséltem, mégis régi-új kérdé-
sed, mégse maradsz válaszomnál, nints tele
még Isten ártatlan liliomival kelyhed.

(Dapnhis ketskéi - FISZ 2009)

 

Telített tálak, össze mart száj. Gáláns
kert, gőgös georginát simít.
Baracz’hab, madártej. Hótest, kinyílt
enigma. Krémes sajt, ementál’. Nyálát

tsorgatja, illat orgiát szőtt párás,
dúskáló álkony, okkerszín bilints.
Katsák narantsos dzsemmel, hókiflik,
Esterházy rostélyos. Ólasz bárány.

Feszűlö fűző, ring kotsónya. Kék sajt.
Tükörszobában azt látja, mint lát
más, így magára néz a bú, a bánat.

Kartsú holdczipőt vesz, vihánczot rop rajt’,
felejtni kéket, hogy nő, bús spongyát
vet. Füttyörész éhenkórász apámmal.

 

Eltévelyedtem, holott vagyok? Pási-
ton gondo’kodám, mi leszen Daphnis
ketskéivel, veled. Eliramlik
a lángsúgarú nyár, felhőtlen, játszi

könnűség. (Boditó füstkarikák röp-
ködtek köröttek, folyóparton, mu-
zeumban szeretődztek. Kék tollú
szárnyak, lágy dallam, ez’ minden.) – – –

Itt maradsz, bár tsak bámészkodni jöttél,
mégis ráakadtál. De cziczázott
únt sorsunk, elhullatta emlékeit

a bűvös kerthi tóban. Belé löktél
nyúgalmas nyárfák alatt. Elázott
rongy a sárban, nyelvet ölt, tetvészkedik.

 

Apu mégis elment vadászni, pedig
megígérte nem hoz új nőt csodaországba.
Szabadságot vett ki. Mint egy öreg
cowboy egy erdei fotelből megtöltötte 
a sörétest. Nem ő ugrik a nyúlüregbe,
csak kényelmesen ül, amíg előjönnek
a láthatatlan hajtók előtt. Miközben 

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal