Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Grádicsok evangéliuma

A lelkésznek, aki emigrált

Eleinte nem értettem, mi az a cselekvés,
amit az ige tesz.
De a nagy kévekötő az ölébe vett.
Felélesztette bennem a szövétneket.
A Vagyok fújta belém a szellemet.

Ha olyanok nem leszünk, mint a gyermek.
Most hiszek. A lelkesedés ellep.
Ezt kéne tartani. Ezt a rajongó szintet.
Jönne a bőség. A jáspisok. Az ihlet.

Ha az Úr nem épít, semmi nem lesz.
Asztalt terít neked. Tudd az elvet!
Drága olaj a fejen. Az áldás kerget.
Hát adj oda Neki minden tervet!

És ne infantilis légy. Csak gyermek.

 

1.

TÉLTEMETŐ

(Eurüdikéhez)

Hallod még Szívem a szívem?

Utánad bárhová
elmennék.
Felkuncognék
a táncoló porszemcsében,
elnyújtózva dorombolnék
borongó hegyek gyomrában.
Kicsinosítanám
a tavalyi fészket,
dalra fakadnék
a gyermekkori szőlőhegyen,
a szurdik felett feslő
első mandulában.

Hallod már Szívem a szívem?

Világot gyújt
az Éjanyaméhben.
Színt lop
egy violás kriptaboltra,
virrasztók hamvas mosolyára.
Ugye hallod már,
ugye hallod,
ahogy fellélegez,
ahogy újra meg újra
megrándul
a halvány melleden
illatozó mimózában?

Hallod,
ugye hallod már Szívem a szíved?

Lantverő ujjaim alatt,
földmélyből fölzengő,
illatos homályban?

 

2.

VIRÁGÉNEK

(Perszephoné)

Orpheusz fájának
törékeny virága voltam.
A gyökerekből a fájdalmat
kidaloltam.
Görccsé lehettél volna
bennem Anyám:
adtad-eladtad életem.
Görccsé lehettél volna
bennem Férfi:
adtad-eladtad életem.
De legyen elég –
hogy szépségemmel
félelmek görcse voltam.
Hogy gyökereitekből
a fájdalmat kidaloltam.

 

3.

JÚNIUSI MENYEGZŐ

(Múszeión)

Fátyol közt az égen
könnyű, könnyű kéken
hintázni egy ágon,
sárga napsugáron.

Építeni házat,
megvetni az ágyat
s pihegni a füvön:
só, kamilla, üröm.

Pipacsvörös útnál
holdsugaras kútnál
kiröppenni szádon
szentjánosbogáron.

Tejúton az égen
búzavirágkéken
cirpelni egy ágon,
kósza szalmaszálon.

 

Gordana-Lola Lukić

NEDOSTAJE NEŠTO  

Cela prošlost je tu:
medju četiri zida
na patosu,
krevetu,
fotelji,
i na klimavom stolu.
Oprostite,
orman još nemam!

 

VALAMI HIÁNYZIK  

Az egész múltam itt van:
négy fal között,
a padlón,
az ágyon,
a fotelban,
a billegő asztalon.
Bocsánatot kérek,
szekrényem még nincs.

 

Fordította: Fülöp Gábor

 

 

a tiszta perzsaszőnyegen

kollázs Fülöp Gábor verseiből

naponta kapok tiszta perzsaszőnyeget
éjszakára komolyabb kandelábereket
magányos zöld virág ez a nagy görögdinnye
a feleségemnek vettem nők napjára
kis papírvágó késemet azóta
dinnyevágásra használom
megkínálom a behemót vécésnénit is
az illemhelyről megdicsőülten távozom
zsákmány után kutatok
a szak- és a szépirodalomban is
hálásan vakkantok a kutyának
és az örökkévalóságnak
a feleségem hétfejű sárkány
rám szól hogy igazán abbahagyhatnám már
de hát nem bírok magammal
a tiszta perzsaszőnyegen
ráfestem a vécésnéni szemüvegére
a gyertyalángot
csilingelés hallatszik a toalett felől

 

kopott lemezek

szatyorban kopott lemezek
eljárt felettük az idő
megválnának tőlem
cérna rágja zsebemet

vedd ha kéred
magas lángon égnek
mint emlékeim
ide terítem mindet
karcaikkal együtt

nézd őket nézd
feledd egy percre az éjszakát
gyomrodban a tolakvó űrt

húzd fel a cipőd
a fal kemence legyen
megfázol majd
pillantást sem vetsz
kincseimre

 

Para-Kovács Imrének

faszikám
vénizé

halál ágyasaként
ne növessz már pinát
méltatlan lenne ez nemedhez
mondhatni nemtelen gesztus

mondja a külső hang

gondolom arra céloz
némileg hisztérikus
vagyok manapság

pedig téved

azért a földszintről
még visszakiáltok

 

Zsírcsend, tacsakos, langyos.
Megszokjuk? Meg. Fulladozom,
de mérem jobbik szememmel:
a tornyok fölött még legalább két torony-
magasságig tart. Része vagyunk
egy tervnek. Igen, este majd
besűrűl, bekásásodik.
Nem ikrásan, mint a méz,
hanem konszenzusosan,
mint a társadalom.
Te tanítottál, Atyám, arra,
hogy semmi sem lehetetlen
idelentről. S hova jutottál? Még
lejjebb. Csak a lelkeddel kanyarodott
vakvágányra a galaktika, föl, föl,
radarok, telefonok hatókörén túlra,
mert messzebbről szebbek lehetünk.

 

Csak a kezemben kellett volna bíznod
de gúnyoltál vékony hangon: tengerpart? akvarell? öböl?
abból a porba fúlt nevesincs faluból?
ahol az ökörvérszagú fahíd korhadt deszkái alatt
kövér unkák kuruttyolják a poézist és esténként
a nap is csak úgy ereszkedik a vízbe
mint hájas szakácsnő fürdik műszak után a főzőüstben

 

Magánlabirintus

megmutatkozom a fénylő kietlenségnek
mögöttem negyvenhat tömör sziklaoszlop
balról szantálfüst jobbra kút körötte izzó
illatos homok utolsó beavatási rituálé zajlik
áldozati tánc szemben a fal és a kétszárnyú
kapu rajta jel kicsit távolabb isten háta

ez tehát a hely a végső elhatározás helye
személyes bolyongásaim kezdete milyen
régóta énekel a sivatag pirkadatkor milyen
határozottan akarom üdvözölni az őrzőt és
érinteni a bronzkilincset az elfeledett dolgok
labirintusában egyedül leszek és magam

 

NYIKITA MIHALKOV GÉPZONGORÁJA

izgett
mozgott a hegy
mintha már egy
felmálházott szamár volna  

/ Isten bár láthatatlan,
a tükörben sincs /  

 

A lejtő

Ma közel az ég,
füvekre feküdtek
a felhők, még zöldebbre
mosdatják a rétet.
A lábam most a réttől
vagy a felhőtől vizes?
A lejtő körkörös romokhoz
vezet, melyek magukkal
határosak, és nem jelzi
semmi a határt, nem
tudható, hogy hol
vagyunk. Történet nincs
mögötte, csak a Szent
Elme tüzénél melegedő
gondolat. Nyáj keresi
elveszett pásztorát, aki
már nincs, és különben is
láthatatlan.

 

Hagyaték

Nem mondom, hogy szeretlek,
mert az olyan volna, mint mikor
egy kutya csörtet, s végigvizeli
a kerítést, hova bejárása nincs.
Nem jelöllek meg, bár olyan soká
bámultam hűlt helyed, hogy
tükörképeink egybecsúsztak,
s prizmáján a szónak, amit
nem mondok ki, néha azt hiszem,
értelek. De inkább ezt se mondom,
ez a szó is vérmes, kertedbe harapom
vele magam, pedig köztünk nincs
semmilyen kapcsolat. Ami van, nem
beszél, nem függ össze. Csak marad.
Elgyászolatlan, céltalan.

 

Automata mán
a vezír s atamán
automata dada
auto Mata Hari
automata tó
ordító
sorsfordító
auto-
atommatató.

Autodidakta
akna alatta
autodidaktikus
adat-tifusz

 

Etűd

megtanultad mi mit jelent
szerelmet halált tanultál
ezer év tegnap a múlt nyár
nem vered át a végtelent

lyukas fitying ez az élet
akarod vagy nem akarod
forgolódnak a tavaszok
hagyd a francba az egészet

 

A szörnyek eltűntek

Eltűntek a szörnyek 
Végre
A szomszéd hajléktalan az erdőben
Vidáman köszönt hajnalban
Próbál pozitív lenni
Mint mindenki úgy általában és mindig
Hiába hasad a faág
Mindennek szépnek kell lennie
Ezt kívánja tőlünk a rend
A csúnya is csodalátos, tudod
Tudnod kell
Különben áldozat leszel
Hűséges lúzer
Láss reálisan, ne álmodozz
Mert a helyes valóságérzékelés
Nagyon fontos, sőt
Hiszen
A szörnyeket már a szigetre szállították
Lúzer vagy, ha azt hiszed, 
A bolt előtt ülnek
A mi kis jólétünket
Nem fenyegetik
Már eltűntek
A szörnyek

 

Kannibál-nagymama altatója

egy gyerekből
két gyerek
fejsze

két gyerekből
négy gyerek
fejsze

négy gyerekből
nyolc gyerek
fejsze

végül aztán
megeszlek
persze

 

Helyjegyes intercity járat

Egyetlen ambícióm volt: Hemingway-t megnevettetni,
látni, ahogy ráismer verseimben a saját módszerére
és elmosolyodik, de nem várt meg,
és soha nem mosolygott, csak fejbe lőtte magát.
Mire odaértem, mire benézhettem a verandaablakán,
már csak az a rohadt karosszék maradt. Meg a puska.
Ha erre gondolok, persze, hogy beindul a
cubalibre-mojito, cubalibre-mojito hajtotta járat,
cibalibre-mojito, cubalibre-mojito a helyi Bukowski-expressz,
dübörög, zakatol, dübörög, zakatol, kattog a, kattog a vonat.

 

A hucul hercegnő

Kósa Mártinak

Huncut hercegnő jár közöttünk, ki
ravaszul kacsint és kacéran nevet
(s kinél talán a legújabb kerevet
ifjak bőréből alakíttatott ki)!...

Rebesgetik, hogy hucul pásztorlány volt
régen – libát s jerkét őrzött a réten...
Innen vitte első lovagja hegyen
fekvő kastélyába; mit hamar elunt!

 

jönnek itt hárman

dantondantonovics
maratmaratovics
meg persze az összes lajosok

nem ajándékot hoztak

perlekedni látszanak
valami marhaságon

majd kitántorognak
látókörömből

én még maradok
a föld alatt

itt jó

hajdani barátaim
üzennek

mondják

sosem
volt ilyen pompás dolguk
sehol

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal