Civilizációs sebekre tapasztom a szlogeneket (Borotválkozzon ön is Occammel!), mintha gyógyszert akarnék eladni haldoklóknak ‒ nincs orvosság, de nekik mindegy, nekem meg mégiscsak élnem kéne valamiből ‒ úgy tűnhet, hogy az elmúlással járó nagyvonalúságra játszom, pedig csak szégyenlem magam, hogy néha kiköpök ezt-azt, amitől nem tudok másképp megszabadulni. Én vagyok a lélek bodybuildere, erre gyúrok, naponta szaporodnak a láthatatlan izmaim. Vérig sértenek, s én cserébe esténként a felcsatolható, vastag, fekete, általános műveltségemmel boldoggá teszek valakit.
Vonat fésüli a virradat haját a vidék kinéz az ablakon Minden lécet lever a gátfutó szél mégis legyőzi a vízmosást A hegyek trónusán ül valaki páncélt visel a szíve fölött A szörnyeket keresi távcsövén át mint egy szigony olyan a tekintete Az őr bábuját kenyérből gyúrja össze és gombostűvel szurkálja egy fogoly A kórházi apollónők csónakon járnak haza Napórán néznék az időt de mindig este van Még tart a száműzetésem Ölelkezünk a kényszerzubbonyommal Hogy tudtam mégis elvakarni a sebeimet?
Mit számít már, vannak-e kőpaloták, s hogy az égbefutó lépcsőkön járnak-e Istenek? Itt csak a hájasak ülnek a hintóban, s aki húzza nyüszítve a jármot, szinte csak állat már, nem is ember…
…mit számít, hogy vannak-e büszke hajók, s kifeszíteni mind a vitorlát fonnak-e jó kötelet? Itt a lapát szaga bűz a hajósnak, rá se tekint a kidőlt evezősre; persze csak állat volt, nem is ember…
Múzeum létezik modernebb szárnyas ajtók fényes termek ilyennel nem versenyezhet ajtaja egy be- s kijárat egyetlenegy hosszu vájat alagút sötétlő tárna holmi test kipreparálva hirtelen napfényre tárva barlang nyirkos homálya mintha az űr nyílása volna szűkös szülőcsatorna magzatát ontja csak ontja szűkös hely de éppen elég a kezdet és a vég
Az őszi szél vendége már, ki itt fekszik e hant alatt, éjszakánként halljuk lovát, de a homok sima marad. Egy cseresznyefa lemondóan mélybe veti az illatát, túl városokon, palotákon a sárban nyílik smaragdvirág.
Kocsikáznak az udvaroncok, az úticél oly messze, a keleti szél tőrt ragad, hogy szemüket kimetsze… Hiába hordom hátamon hazám holdas zászlaját, a császár bezárta kapuit, s kaput nyitott a túlvilág.
Ez a tavasz kicsit másképp jött, mint máskor. Minden letakart üveg mögött, a mámor, az édes illatok elkerülnek, a rigók füttyét nem hallom, csak a szél fütyül a fóliázott acélablak résein. Ez a tavasz pusztító esőkkel mossa szívemet, s hogy újra épülhessen a régi épület, mindenem el kell most vesztenem, hogy visszanyerjem életem, eszméletem. De tavasz van itt is, a fehér teremben, tavasz áramlik fürgén a spirálcsövekben, mosolygó május rebben a nővérek tekintetében, még a monitor is rigóhangon dalol, mint az a másik, odakint, valahol. Ne sajnáljatok engem. Sebeim smaragdja bevilágítja az éjszakát. És tudom: nem vagyok egyedül.
Cserepesedik a lét sója kiüt a szánkon az ismeretlenhez ragaszkodás feszíti ereinket, csendemre csended az üzenet, a legkínzóbb változik gyönyörré: hiába maradtak ki a végzetes ölelések, az egymásban elveszések, az egymásba halások, mégis egyre elszántabban dúljuk fel Istent keresve egymás lelkében a világot.
gyök2 fölíródik. két egész szám hányadosaként. és ebben a fölíródásban vannak kortyok, meg van egy pakli cigi, és sandítások, félig vitt mosoly, sóvár, hőbör, szemezés, füsttől fakó.
mustrálja gyök2-t. veszi ruhátlan reciprokát. törtet törttel úgy osztunk. törtet törttel úgy szorzunk, hogy minden a helyén.
Le s fel nyargal, nem henyél alatta a seprűnyél! Hangja varjúkárogás, vállán macskanyávogás vén szipirtyókat idéz… Fejedbe is belenéz! Arca véset, képregény, féli gyáva nyúl s legény! Sipkája réz-kösöntyű… Termete csepp, töpörtyű!
Világuralom. Nehéz ügy. Se Babits se Kassák sem tudta még, miként valósul meg? Hálóval, uraim. Ezt dadogta, akkoriban egy felfedező fiú, a költők fülébe. Majd, ha fagy! Mondta Kassák. Jót röhögtek az álmodozón. S amikor a Teller vagy a Grünwald előállt a cybertér ötletével, csak néztek a kávéscsészébe a híres lírikusok. A nyomatott áramkör gondolatát, meg a magfúziót is, legyintéssel nyugtázták.
Úgy alszol, mint egy kisangyal, nem mozdul kezed, se lábad, nem emelkedik meg a mellkasod, kihűlt parányi test fekszik a gyertyák őrlángjai között, időnként egy újabb lövedék a néma csendbe robban.
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.
