Ha Derby még él, egész Budapesten a személyes védelmét élvezem. Ha jelen van, kötekedhetek is, aztán a többit már ő rendezi lelkiismeretével, Úristennel.
most megint ezen a köpésnyi földön állunk mintha mindig itt lettünk volna (otthon) bármelyik parkban járdaszegélyen sarkon ágyban vagy erkélyen bárhol (tényleg) bárhol csakhogy most testünk minden szilánkja remeg zörög nekem régi mozijegyek és halotti anyakönyvi kivonatok porladnak a farzsebemben
A fej a lélek tükre elárulja hogy ki vagy mindenki kíváncsi rá mindenkit érdekel bámulják méregetik a bolti eladó a húsos pult mögül az önéletrajzot kukába vágó aktatologató a villamos jegyellenőr a sárgán villogó rendőr a lámpánál újságot osztó bűzös idegen hűvös szemei a fejet fotózni szokták néha rajzolni meg facebookon megjelölni mert a fej az a tető a lélek teteje ahonnan már nincs
elcsábított hogy beleforgasson magamba Salvador-Dalí-mázba forgasson engemmé tett az isteni NŐ óriási négyzetrácsos lapáton párzó kések voltunk szeretők sikolyokra hasadt a hajnal s mikor lefutottunk a partra meztelenségünkkel összekaristoltuk az álszent halászfalut
egy kavicsra álltam visszahajtogatott szárnyaim kibontottam emelkedésem képe bennem tükröződött könnyű tollak asszonyom érintései suhogtak szálltam
Lefújom magamról a nyár pihéit, gyúlékony nevetésemet szétlocsolom a kertben, kitakarítom a nappali házat, és tűvé teszem a szénakazalt, hogy megtaláljam megíratlan verseimet.
Tükörbe nézek, kéklenek rajtam az ütésnyomok. Akkor behunytam a szemem, ne tudjam, melyiket kitől kapom. Viszont a belülre festett védőszíneket sem tudom eltüntetni, úgy látszik, tényleg fanatikus megalkvó vagyok.
Pedig jámbor akartam lenni, mint egy bálna, gyöngéden meg akartam hámozni a tengert, ki akartam olvasztani a fagyott hajókat, meg akartam gyújtani a sivatag fáit, hogy kioltsam a sötétséget. Végül új erdővé akartam öltöztetni a hamut.
Szerettem volna valahogy megünnepelni első életemet.
Benn feszült csönd. Kinn a fára szarka száll, farka billeg, az ág remeg, s a töredékes égre szél fúj felleget. Benn feszült csönd, még várat magára a szabadság, ablakkeretben fa, résnyi ég, benn asztal mögött bizottság, aztán elmúlik a pillanat, az ág megmozdul, szarka száll, a csönd megtörik, a szó pereg, s a falióra ketyegése falni kezdi a perceket.
Tir'd with all these, for restful death I cry Shakespeare
Elegem van, kikészítenek, Ha korrekt vagy, itt koldusbotra jutsz, És trendy majmok ugatnak neked, És hamis minden haver, minden cucc, És címeres barmok nyernek címeket, És diáklányok kurvának mennek el, És mindenből a szar, gagyit veszik, És az igazság senkit sem érdekel, És a művészet az hízelgést jelent, És egy hülye (ki most már doktor), pédakép, És ki dolgozik, az büdös proli csak, Az Igaz Hitet követjük (az ördögét)
Mégse fogok meghalni, tetvek! A csajomat nem hagyom nektek!
Szellő, hogyha volnék, megcirógatnálak, szoknyádat libbentvén suhannék utánad… Majd mint tünde napfény csókolnám a vállad, szárítgatnám arcod, mikor könnybe lábad.
Felhő, hogyha volnék, rád adnám subámat, tarlókat áztatnék, ne törjék’ a lábad, aztán forrás lennék… megitatgatnálak, sebeid kimosnám, tisztuljon a bánat.
A változás kék. Ahogy belép a sárgába, zöldellni kezd. És valamennyi fekete is kell, hogy markáns bimbózás kövesse a lombosodást. Mint hétfőre a kedd. Rárakódik a csontra az izom. Majd a pirosból harap ki a húsevő szirom. A nyelvén schönbergi zene íze, részeire hasadt atom. A vers nukleáris vagyon. Szép magányomban robbantgatom.
Akár a mű időbeli kibomlása. A szöveg mögé gondolt pasas a centit vágja. Mikor jön el? Mikor érkezik Isten bálja? Meddig forralja a memóriát? Meddig abálja?
Versképzetek Szatmári Juhos László ceruzarajzaihoz
Szatmári Juhos László szobrai és rajzai, egyszerre költői és profán megnyilvánulások. Sajátosan szürreális világában úgy kerül minden a helyére, mintha az lenne a természetes közege.. Én, aki a világ prózai jelenségeit – eszközeiben inkább expresszív – lírával szépítgetem, izgalmas kalandnak, mondhatni kihívásnak tekintettem a vele való együttműködést. Laci megközelítéséhez kevés lett volna az együttérzés vagy a beleélés, magamnak is kihívássá kellett lennem. Munkáin látva, hogy mennyire izgatja a biológiai test ösztönvilágába zárt intellektus vergődése, én javasoltam neki a kentaur szerelme témát, és indításként küldtem neki egy-két verset. Az ógörög mítoszt eredetileg a gondolatkifejtés keretének szántam, őt viszont mítoszteremtésre rendelte eleve szürrealista látásmódja. Makacs fickó mondhatom. Arra késztetett, hogy rajzait, mint átlényegítendő realitást fogadjam el, és talán ez volt bennük a leginkább ösztönző viszont kihívás. A magam módján persze én is makacs fickó vagyok, így aztán sikerült az eredeti tematikán belül maradnunk.
provokáció, a semmibe se tudunk belenyugodniért, vagy valami olyasféle, mint a tükörre rajzolt ajtó, ami csak belülről nyílik, pontosabban azt hisszük,
egyszer majd el kell temetNI és nekünk nem szabad feledNI a gyilkosokat néven nevezNI!
iNG, amit fel nem vettünk, fehéren bolyoNG, itt van helyettünk. haragja szelíden örök felettünk: nem tettük, amit tehettünk, kezünkre fagyott minden meg se kezdett tettünk. nincs egy szög se, mit helyretettünk. egy váltás iNG sincs az a váltás, üres történetté lett minden áldás,
Csikó trappolásaid itt most végetértek ebben az orvosságszagú házban, ahol morfiummal itatják az életet, hogy erőt kapjon még egy nekirugaszkodásra, ha jő a halálkocsis, aki próbálkozik: bírod e még szekerét melynek istrángja cérnaszálnyi?
Megjelent a Szívbolygód körül című kötetben (Cerberus Kiadó 1997)
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.
