"Mert nem részegek ezek, a mint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van..." (Apcsel., 2:15)
Láttalak Uram, a moccanatlan ablaküvegen át, színes, kötött sapkádban, kinőtt nadrágodban ócska tarisznyáddal a válladon egy használtruha-bolt ajtaján fordultál be éppen, és az óra pontban hármat ütött, mint azon a napon, amikor az emberek megértették egymást, pedig mindenki más nyelven beszélt.
a szavak nagy jégkockákba vannak zárva és te nyugodtan sétálgatsz közöttük egy mosolyt is felraktál arcodra hogy vagányul nézz ki folyton lobogtatja a szél néha le is potyog vagy ráragad egy idegen arcára és neked új mosolyra lesz szükséged hogy a helyébe akaszd újra és újra egészen hajnalig amikor fáradt arcod hirtelen összetörik az utca sarkán a jégkockák őrült táncot járnak a neved körül mely szintén jégkockába van zárva
a falnak támaszkodsz méregeted a távolságot s nem érted hogy ez a pár méter miként válhatott áthatolhatatlan messzeséggé… másfelé nézek a betört ablakok takarásában kacér tegnapok homályos inge villan szemem sarkából látom ahogy nyeled vissza a könnyeid – óvatosan mozdulsz (ó szajha pillanat: bennem a megkönnyebbülés sóhaja szakad) de a kilincsre dermed kezed mert nehéz ott hagyni egy idegennél az álmokat…
Ha Derby még él, egész Budapesten a személyes védelmét élvezem. Ha jelen van, kötekedhetek is, aztán a többit már ő rendezi lelkiismeretével, Úristennel.
most megint ezen a köpésnyi földön állunk mintha mindig itt lettünk volna (otthon) bármelyik parkban járdaszegélyen sarkon ágyban vagy erkélyen bárhol (tényleg) bárhol csakhogy most testünk minden szilánkja remeg zörög nekem régi mozijegyek és halotti anyakönyvi kivonatok porladnak a farzsebemben
A fej a lélek tükre elárulja hogy ki vagy mindenki kíváncsi rá mindenkit érdekel bámulják méregetik a bolti eladó a húsos pult mögül az önéletrajzot kukába vágó aktatologató a villamos jegyellenőr a sárgán villogó rendőr a lámpánál újságot osztó bűzös idegen hűvös szemei a fejet fotózni szokták néha rajzolni meg facebookon megjelölni mert a fej az a tető a lélek teteje ahonnan már nincs
elcsábított hogy beleforgasson magamba Salvador-Dalí-mázba forgasson engemmé tett az isteni NŐ óriási négyzetrácsos lapáton párzó kések voltunk szeretők sikolyokra hasadt a hajnal s mikor lefutottunk a partra meztelenségünkkel összekaristoltuk az álszent halászfalut
egy kavicsra álltam visszahajtogatott szárnyaim kibontottam emelkedésem képe bennem tükröződött könnyű tollak asszonyom érintései suhogtak szálltam
Lefújom magamról a nyár pihéit, gyúlékony nevetésemet szétlocsolom a kertben, kitakarítom a nappali házat, és tűvé teszem a szénakazalt, hogy megtaláljam megíratlan verseimet.
Tükörbe nézek, kéklenek rajtam az ütésnyomok. Akkor behunytam a szemem, ne tudjam, melyiket kitől kapom. Viszont a belülre festett védőszíneket sem tudom eltüntetni, úgy látszik, tényleg fanatikus megalkvó vagyok.
Pedig jámbor akartam lenni, mint egy bálna, gyöngéden meg akartam hámozni a tengert, ki akartam olvasztani a fagyott hajókat, meg akartam gyújtani a sivatag fáit, hogy kioltsam a sötétséget. Végül új erdővé akartam öltöztetni a hamut.
Szerettem volna valahogy megünnepelni első életemet.
Benn feszült csönd. Kinn a fára szarka száll, farka billeg, az ág remeg, s a töredékes égre szél fúj felleget. Benn feszült csönd, még várat magára a szabadság, ablakkeretben fa, résnyi ég, benn asztal mögött bizottság, aztán elmúlik a pillanat, az ág megmozdul, szarka száll, a csönd megtörik, a szó pereg, s a falióra ketyegése falni kezdi a perceket.
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.