Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

I.

Hamis ágnak görcsén
ülsz álmodban,
kelned kell,
nézz tévét, hallgass rádiót, riadót
mondanak a hírekben
száraz hangon:
    tankok, döntött házak
    között aszfalton fekvő öregek,
    koszos csecsemők karon, égett kabátok,
    betört ablakok,
    falba szakadt vízvezeték…
…     mindez öntse beléd azt,

 

"Mert nem részegek ezek, a mint ti állítjátok;
hiszen a napnak harmadik órája van..." (Apcsel., 2:15)

Láttalak Uram, a moccanatlan ablaküvegen
át, színes, kötött sapkádban, kinőtt nadrágodban
ócska tarisznyáddal a válladon egy használtruha-bolt
ajtaján fordultál be éppen, és az óra pontban hármat
ütött, mint azon a napon, amikor az emberek megértették
egymást, pedig mindenki más nyelven beszélt.

 

jégkockák

a szavak nagy jégkockákba vannak zárva
és te nyugodtan sétálgatsz közöttük
egy mosolyt is felraktál arcodra
hogy vagányul nézz ki
folyton lobogtatja a szél
néha le is potyog vagy ráragad egy idegen arcára
és neked új mosolyra lesz szükséged
hogy a helyébe akaszd újra és újra egészen hajnalig
amikor fáradt arcod hirtelen
összetörik az utca sarkán
a jégkockák őrült táncot járnak
a neved körül
mely szintén jégkockába van zárva

 

(Kiragadott részletek Alfred Hitchcock és
Christian Morgenstern levelezéséből)

Szigorúan korhatártalan!

xxx

Éheznek a karvalyok,
hiába úsznak halrajok.
Nekik egér, nyulacska kéne.
De a hal mé’ ne?

xxx

Nektárfaló kismadár,
virágkehelyhez inni jár.
Előre-hátra száll, ha kell:
ez ziher kolibri-jel.

xxx

 

az ablakmélyedésbe láncolt embervázra
a fénytörés örvényes ingoványa
azóta is felcsapja átkait
mondom Tiborc azóta is

nem firtatva hogy büntetésünk mennyi
tanácsos lenne végre elkövetni
mit számon kérhet majd ügyész ha jön
talán szerdán talán csütörtökön

 

Hogyan mondjam el neked,

hogy ne zavarjon megfogalmazás,

ne akarjak eredeti lenni, mondani:

ez van és semmi ráfogás –

dadogok, gyáva vagyok, okom ezer,

eredeti félszeg, egész álszent,

hitehagyott, óh mein Gott,

Gott is tot, tonaludátusz; ússz

a másik partig, bizonyíték: vissza

is találhatsz – senki sem úsz’ vissza,

 

Juditnak

Kéreg a fáról, seb a húsról,
hajlik az idő a maradásról.
Gurul a cérna, ferde a világ,
virág válik a faágtól.

Lódul a köd, bomlik szemhatár,
szitál az ég az égből,
ledől a madár a horizontról,
idehull hangja a messziségből.

Gyerek vagyunk vízparton bújva,
kezeink befonja szederinda.
Te vagy csak bennem a közelség,
és akkor megint a…

… kéreg a fáról, seb a húsról.
hajlik az idő a maradásról…

 

Ha nem is szólal meg,
nyelve azért van

Aki beszélni sem képes,
az is megtalálja a nyelvét,
amivel felelni fog.

Ha van nyelv, ami elfér még.
Ha ki nem szorítja a megannyi érték.
Ha a kánon mohó szája el nem nyeli.

 

nehéz

a falnak támaszkodsz
méregeted a távolságot
s nem érted hogy ez a pár méter
miként válhatott
áthatolhatatlan messzeséggé…
másfelé nézek
a betört ablakok takarásában
kacér tegnapok homályos inge villan
szemem sarkából látom
ahogy nyeled vissza a könnyeid
– óvatosan mozdulsz
(ó szajha pillanat: bennem
a megkönnyebbülés sóhaja szakad)
de a kilincsre dermed kezed
mert nehéz ott hagyni
egy idegennél az álmokat…

 

Üvegházakon át a nap melegét hajszoltam
az óriássá duzzadt délután árnyékát markomba rejtettem.

Megannyi monolit
lapulnak hátamon
szorongok, feszengek
dúdolom, dúdolom.

Rozoga üvegen át hosszan nézem a kertet
akárha elhagyott táj volna napfogyatkozás után.

Megannyi monolit
lapulnak hátamon
szorongok, feszengek
dúdolom, dúdolom.

 

Veszett idők

(„Az ékesszólásról” tételei)

 

I.

Ha Derby még él, egész Budapesten
a személyes védelmét élvezem.
Ha jelen van, kötekedhetek is,
aztán a többit már ő rendezi
lelkiismeretével, Úristennel.

 

MA IS

most megint
ezen a köpésnyi földön állunk
mintha mindig itt lettünk
volna (otthon) bármelyik
parkban járdaszegélyen
sarkon
ágyban vagy erkélyen
bárhol (tényleg) bárhol
csakhogy most
testünk minden szilánkja
remeg zörög nekem régi
mozijegyek és halotti
anyakönyvi kivonatok
porladnak a farzsebemben

 

Fejetlenség

A fej a lélek tükre
elárulja hogy ki vagy
mindenki kíváncsi rá
mindenkit érdekel
bámulják méregetik
a bolti eladó a 
húsos pult mögül
az önéletrajzot
kukába vágó aktatologató
a villamos jegyellenőr
a sárgán villogó rendőr
a lámpánál újságot osztó
bűzös idegen hűvös szemei
a fejet fotózni szokták
néha rajzolni
meg facebookon megjelölni
mert a fej az a tető
a lélek teteje
ahonnan már nincs

 

kifelé nézel az ablakon
csendes este van dorombol
öledben a macska

szétdobált kacatok a járdán
akárcsak bennem
pont rálátok

voltak izgalmas hazugságaim feléd
de néha elvesztél bennük

 

elcsábított hogy beleforgasson magamba
Salvador-Dalí-mázba forgasson
engemmé tett az isteni NŐ
óriási négyzetrácsos lapáton
párzó kések voltunk szeretők
sikolyokra hasadt a hajnal
s mikor lefutottunk a partra
meztelenségünkkel összekaristoltuk
az álszent halászfalut

egy kavicsra álltam
visszahajtogatott szárnyaim kibontottam 
emelkedésem képe bennem tükröződött
könnyű tollak asszonyom érintései suhogtak
szálltam

Port Lligat
6 de junio de 1929

 

Lefújom magamról a nyár
pihéit, gyúlékony nevetésemet
szétlocsolom a kertben,
kitakarítom a nappali házat, és
tűvé teszem a szénakazalt, hogy
megtaláljam megíratlan verseimet.

Tükörbe nézek, kéklenek
rajtam az ütésnyomok. Akkor
behunytam a szemem, ne tudjam,
melyiket kitől kapom. Viszont
a belülre festett védőszíneket sem
tudom eltüntetni, úgy látszik, tényleg
fanatikus megalkvó vagyok.

Pedig jámbor akartam lenni,
mint egy bálna, gyöngéden meg
akartam hámozni a tengert, ki
akartam olvasztani a fagyott hajókat,
meg akartam gyújtani a sivatag fáit,
hogy kioltsam a sötétséget.
Végül új erdővé akartam
öltöztetni a hamut.

Szerettem volna valahogy
megünnepelni első életemet.

 

Kő, papír, olló, Magyar Napló 2012

 

Időválaszfalon

Időválaszfalon
kaparászó hangok sora;
miként az első, ma is a tiéd
a várakozásba őszült
utolsó gondolat.

***

A stílusváltó közöny
egész jól működik;
bár a végtelent ígérő
neszesemmik mellett
megjelenik néha-néha
egy csuklóra vadászó
fényes pengeél.

Sőt – a szenvedély
parányi lángja felcsap,
fényénél a mondhatatlannal
kísérletező szája is,
ám ez a szenvedély
többé nem repíthet
már a mennyekig.

 

Vizsga

Benn feszült csönd.
Kinn a fára szarka száll,
farka billeg, az ág remeg,
s a töredékes égre szél fúj felleget.
Benn feszült csönd,
még várat magára a szabadság,
ablakkeretben fa, résnyi ég,
benn asztal mögött bizottság,
aztán elmúlik a pillanat,
az ág megmozdul, szarka száll,
a csönd megtörik, a szó pereg,
s a falióra ketyegése
falni kezdi a perceket.

 

menet közben szerettél,
öltél és öleltél

tenyérnyi foltot leheltél
a befagyott ablakra

bõrödön varasodnak
a simogatások
meg nem született testvéred
életét
próbálod kitalálni

elképzelem: mosolyogsz
grimaszt próbálgatsz
mielõtt megfordulok

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal