Keresés a honlapon:

Rimóczi László: Márkatudatos koporsóválasztás (3. regényrészlet)

 

Márkatudatos koporsóválasztás (3. regényrészlet)

Szabadtéri hóesés.

Mike az erdőben császkált. Sötét volt és nekiment minden fa, de ő rá se hederített. Volt nála elemlámpa, mégse kapcsolta fel. Egy igazi férfi a sötétben is férfi, nem fél benne, sőt, ott az igazán igazi.
    Mike bálványozta a női pinát. Minden élete a pina körül forgott, imádott foglalkozni vele, pinavadász volt, muff-fanatikus, és most acélos hirtelenséggel vonták ki alóla imádata habcsók tárgyát. Sajnálta, hogy fütyije garázsa nem fogadja már, nem parkolhat csak úgy be, leengedett kapuba törik a dárda, szomorkásan kint ragadt, kézzel-szájjal nem csapnak le rá. Legalábbis Vera nem. Hímvesszője magányát ki fogja most gyakran megtörni marokra fogással? Elfogyott körülötte a pina, pedig most egy féllel is beérte volna.

Mike teljesen Mike volt, nem tudott más lenni. Igazi, fiatal és szép. Lázadós. Mike merő vakmerőség. Vakmerőség... A fiúk azt hiszik, ez tetszik a lányoknak, a lányok meg elhiszik, hogy ez tetszik nekik.

Ezen a hülye estén annyira szenvedélyesen szomorú. Arca az arcába lóg, vállait ’rohadt világ’ -pózban a szemébe rántja - így szenved egy igazi férfi.

Mike nem viselt sapkát (sapka!)

Ki sem tudja mondani, mennyire sajnálja, hogy szerelme ilyen aljas módon nem szereti ideiglenesen. Mérgében legszívesebben minden bokorba belerúgott volna.

Hülye lányok, hülye nők!

Gyúrt egy hógolyót, majd dühösen bekúrta a fák közé.

A sötétség feljajdult.

- Jaj! – jött onnan a hökkenés.

Mike elcsodálkozott. Ki lehet ilyenkor idekint ottan? Csakis egy nem normális.

Az ágak lassan széthajlottak, (ki bontakozik?) és megjelent egy vastag télikabát, aki egy magas férfit viselt. Akin viszont volt sapka.

- Mi az anyádat dobálsz, hülyegyerek?? – kérdezte a jelenés bemutatkozás helyett.

- Bocsásson meg uram, nem volt egészen szándékos.

- Ne bocsássonmeguramozz engem, te kölyök! – freccsent rá az erdei idegen.

Mike felkapcsolta az elemlámpát, segítséget nyújtva a hold haloványul erőlködő sugarainak, és az idegen idegen arcába villantott vele. A férfi fényt kapott. Kiderült.  
- Felismerem magát! Edgar Shawn, az évekkel ezelőtt visszavonult, nevesebb filmrendező áll előttem. Maga…Edgar Shawn! – szakadt fel önkéntelenül Mike-ból.

- Téved. Összekever a valakivel. Nem ismerem. Nem is hasonlítok rá. Jó is lenne az a sok Oscar! – amaz nem örült a lepellehullásnak.

Mike agyába egy régi újságcikk villant, fotóval együtt. A filmrendezőről szólt, és arról, hogy örökre leteszi a rendezői izéjét, pálcáját, vagy csapóját, vagy mijét, és nem forgat több filmet. Elvonul a világtól, hogy saját lelkének titkos kertjében kapálgasson. Vett egy kis házat valahol és a telek végében rituálisan eltemette önmagát. Rendes gránit sírkövet csináltatott, melyre felvésette karrierjének kezdetét és végét. A sírba természetesen nem ő került, hanem a művészi eszköztára, ami elválaszthatatlanul végigkísérte filmes munkásságát: kedvenc jelenetei, kedvenc tolla, papírja, forgatási gatyája, csapója, laptopja. Ez volt az utolsó hír róla.

… tehát ide ülepedett le a híresség. Ide vonult vissza eltűnni. És most összefutottak a szálak, itt kint, a semmi közepén. Mennyi esélye van ennek??

- Semmi értelme titkolózni. Tudom, ki maga. Érdeklődésem középpontjában áll. Szeretem, s rajongom önért! – vágta ki Mike. Még tisztelgett is, mint egy tengerészgyalogos.

- Nem, fiam. Bizonyára túl sok filmet olvasott. Dehogy vagyok én.

- Dede, vállalja csak be ezt az inkognitórobbantó dilemmát, mert itt áll ön előtt legnagyobb szellemi rajongója!

- Hm. Lebuktam. De ha így áll a dolog, gondolom, számíthatok a diszkréciódra.

- Abszolúte. Mit keres itt kint, ilyenkor?

- Ezt én is kérdezhetném tőled.

- Én tudom. Megvan rá az okom rá.

- Szerelem?

- Az. Egy nőbe. És ön?

- Nos, én néha kijárok ide éjszakánként. Ha folyton mozgásban vagy, lassabban ér be a múltad, de amint leülsz, előnyre tesz szert, és elkezdesz összevissza emlékezni.

- Az jó – mondta Mike, mert övé volt az elemlámpa.

Egy darabig mindketten hallgattak. A havazás szünetelt. Az idő a fáknak dőlt.

- De ne itt a hideg erdő közepén beszélgessünk viszonyok közt. Nincs kedved beugrani a kecómba? Itt lakom nem messze.

- Hogyne, hogy megöljön, mint a Nedves Halál-ban? - vágta rá Mike tréfálkozva.

Ezen mindketten nagyon felröhögtek, és megkezdődött a helyváltoztatás.

Útközben Mike megkérdezte az elkóborolt rendezőt, hogy miért vonult vissza. Az elkóborolt rendező azt felelte, hogy kimerült és lemerült, elpárolgott belőle a színvonal. Innentől a küszöbig nem szóltak egymáshoz.

    A rendező impozáns házikóban éldegélt. A tájidegen, minimalista épülettömböt szégyenlős domboldal tűrte, a tolakodó szürke falakon szerénytelen tető, a hatalmas panorámaablakok mögött sötétség. A havas fenyők oltalmazón borultak fölé, az ajtóhoz kikövezett ösvény vezetett.
Odabent magától kigyulladt a kandalló, amikor benyitottak. A pazar külső tartalmas belsőt rejtett, személyre szabva. A ház teljesen automatizált, tapsra termett minden, vagy sínen siklott, szenzorok várták a parancsot. Mike-nak feltűnt, hogy sehol nem lát televíziót.

- Nincs tévéje? Min nézi meg a saját filmjeit? – kérdezte, pont ezért.

Shawn megtorpant. Egy kicsit elrévedt, eltévedt magában, mintha csókkal vágták volna hátba.

- Én már leszámoltam a múltammal. Egészségtelen, ha valakinek dekadens kimérák töltik be egész fejét állandóan, ráragad lényére és gusztustalan csíkokat hagy maga után, míg ráöklendezi a filmvászonra. Egy idő után mást sem látsz, csak a láncfűrész és a lány szerencsétlen kimenetelű találkozását. Úgy döntöttem, elhatárolódom magamtól, és könny nélkül megvetem azt a mindent, melyet pályám során alkottam. Amikor erre rájöttem, akkor tanultam meg szégyenkezni. Bebábozódva várom a tavaszt. Tudtad, hogy az amazonaszi arapapagáj minden nap megeszik egy bizonyos mérgező bogyót, majd utána rögtön az ellenszer-bogyót? Ilyen vagyok én...

Friss ismerősök, szép házban.

Letelepedtek egy kényelmes garnitúrára, de a rendező szinte azonnal fel is pattant, hogy megkérdezze a fiút, kell-e neki paradicsomlé?

- Kell paradicsomlé, amivel megkínálhatlak?

- Elfogadom, köszönöm.

Mikor ismét leültek egymással szemben, a rendező arcán krajcáros mosoly játszadozott:

- Tényleg szerelmi bánat hajtott ki oda a sötétbe, havas, kopár fák közé?

- Igen.

- Akarsz beszélni róla?

- Nos, a barátnőm nincs rendben. Egyik napról a másikra kitalálta, hogy egy darabig nem fog szeretni. Megengedtem, hogy boldogok legyünk. Boldog volt, de én csak benne igazán, hisz ott volt a helyem. Benne boldog voltam. Erre ez a kurva meg kihúzza a gyufát a rohadt mozdulataival és rám lobbantja a fejem!
- A szerelem: édenpokol.
- Maga szerint férfinak vagy nőnek jobb születni?

- Leginkább egyiknek sem.

- Hű! Micsoda gondolat!
- A szerelem a legnagyobb földi illúzió, s nem több a saját kivetítésednél. A szerelem során valójában saját magunkba vagyunk szerelmesek és a szerelem érzésébe. Mondok egy élhető példát: vegyünk egy dögös nőt. Kívánod! Szemed majd kiguvad. Juj, de kívánod! De még hogy. Ám ha véletlenül megnyúznám, akkor is így kívánnád?

- Brrr, dehogy. Akkor már roncs.

- Pedig ugyanaz a nő... Akkor ezek szerint te csak 1 vékony bőrburkolatba voltál szerelmes?
- Tényleg – ámult Mike.

- Noés, ha ugyanazt a nőt inkább kifordítom neked?

- Akkor is brrrr.

- A szerelem során mindig egy valakibe vagyunk szerelemesek valójában, mint már említettem: saját magunkba. Sajnos ez a szomorú igazság. Sokat spórolsz, ha ezt tudod. Minden vágy kivetítés, és a szexuális a legnagyobb. Forgattam egyszer egy buddhista horrort Tibetben, és egy valódi szerzetes mondta, hogy ő nem azért nélkülözi a szexet, mert muszáj, vagy mert tilos, hanem mert neki már fölöslegessé vált, értelmét vesztette, felszámolta magában, mert meglátta a szerelem hamis természetét és megszüntette kivetítését. Ez a felismerés olyan pofon, mint amikor karaokézni akarsz, összeszeded minden bátorságodat és pont akkor van áramszünet, amikor belekezdenél a nótába.

- Fura dolog nőnek lenni – sóhajtott Mike.

- Több szempontból is – pendült egy húron Shawn a fiúval. – Az a rengeteg csipesz, rúzs meg cucc. De a lényeg, hogy szerintem ez a szerelem dolog erősen túl van értékelve.

Mike a paradicsomlevébe hajtotta fejét, arca csendbe merült.

A rendező úgy érezte, szólnia kell:

- Rám ruházott szakmámnál fogva én nem adhatok neked tanácsot, de öld meg.

Ezúttal egyikük sem nevetett.

Lányok, apró életveszélyben.

 

*

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-11-18 19:17:09

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.