Keresés a honlapon:

Gáspár Ferenc Mese, mese, mátka...

Bátyám, bátyám, mi történik itt?
MI történne, ecsém, mulatnak, nem látod? – kérdezz vissza a bátyám és odalép az egyik árushoz.
Ócskapiacon állunk, rengeteg a szemét, értéketlen lim-lom. Bratyó időnként beletúr a pornóújságok halmába, nevetve visszadobja, aztán továbbindul a könyvek és hangszerek felé. Hangszer: ez az! Olcsón megvenni, kivinni Dajcsba, eladni, ez az üzlet! Már évek óta ebből élünk, ezt csináljuk. Cseh Weinbachok, egykori keletnémet Scholzék és még oroszok is. De most valami furcsa történik. Sült csirkék jelennek meg a kimustrált pisztolyok között, ócska zsírpapíron fénylenek, barnulnak a csirkecombok. Kicsivel hátrébb tangóharmonika szól, néhányan összekapaszkodva táncolnak részeg, remegő bódulatban. Bratyó felemel egy szablyát, suhogtatja.
Tűzzön rá egy combocskát, ifiúr, vigyorog félszemű eladója.
Nem bánom, nem bánom, csettintget nyelvével a bátyám. És nyúl a pecsenye után.
Visszarántom a kezét. Meg vagy te őrülve? Csodálkozva néz rám. Mi a baj? Mulatnak, nem látod? Mintha nem tudna mást mondani... Mulatnak.... Valami nem tetszik nekem, morgom és megrántom a vállam. Mit bánom én mit csinál. És hátrébb nézek a táncoló, fortyongó tömegre. Gyönyörű lányok ropják, nyakláncuk felrepül az égig. Koszos, vicsorgó alakokkal táncolnak, zsíros képükön sosem olvadó mosoly. Hirtelen mintha szemeket látni mögöttük, gülü nagy szemeket, de csak egy pillanatra. Megdörzsölöm a szemem, visszanézek a bratyóra. Ő is vidáman vigyorog, kezében sült comb, de sokkal kisebb, mint az előbb. Mit eszel?
Csirkét, nem látod, csirkét!
Sokkal kisebb. Egy csirkecomb nagyobb!
Kicsi csirke! Fiatalúr vegyen maga is, kicsi csirke finom csirke!
Nem kérek. Nem vagyok fiatal. És ez nem csirke!
Mi lenne, bazmeg?
Vonogatom a vállam. Talán béka. Békacomb.
Bátyám rázkódik a nevetéstől és csapkodja a combját. Béke, hahaha, béka!
Kicsi, finom erdei csirke. Nem béka. Vegyen, egyen. Foghíjai között tündérnevetés.
Menjünk haza, mondom.
Hogy mennénk, mikor most kezdődik a tánc?
Menjünk, erősködöm. Nem tetszik nekem.
Én még táncolok azzal a lánnyal – mutat rá egy barna szépségre. A lány kinyújtott kezével int neki, közben a zene ritmusára ütemesen ringatja a csípőjét. Bátyám felemeli egyik kezét, másikban a gyanús combocskát ropogtatja. Csettintget az ujjaival és betáncol a tömegbe. Fölötte a magasban kacsintanak az állati szemek.

Otthon aztán tüzet rakott a szobában. Fázik a lába, morogta, tüzet kell raknia. Kicsit huzakodtunk, nem akartam, hogy felszedje a parkettát. De nagyon akarta, s láttam, remeg a hidegtől. Hiába csavartam fel a fűtést, nem használt semmit.
A lángok egyre magasabbra csaptak, ő meg ráfeküdt az ágyra, onnan figyelte. Ki kellett nyitnom az ablakokat is, hogy kimenjen a füst, ő meg azt mondta, hogy miattam fázik és még rakott a tűzre. Akkor láttam, hogy belelóg a lába.
Bátyus, megégsz! De ő csak nevetett. Ahá! Mondta, ahá! És beljebb dugta a lábát a tűzbe. Én meg csak arra vigyáztam meg ne gyulladjanak a bútorok. Bratyó röhögött, fészkelődött az ágyon, kellemesen égette magát. Mikor az egyik lábáról már leégett a hús, elővette a bicskáját és nekilátott, hogy szép hegyesre faragja a csontját. Gondoltam, nem nézem, benyomtam a tévét, de ott meg valami hülye horror ment, valaki felszedte otthon a parkettát és alatta megtalálták a nagymamát feldarabolva, úgyhogy kikapcsoltam. Bratyó ezalatt már a másik lábát faragta. Mikor kész lett, követelőzni kezdett: Azonnal vigyél ki az udvarra, ordibálta. Odakint aztán befeküdt a hintaágyba, leszórt egy kis magot és várta a madarakat. Az első rigót a nyakánál szúrta le. Kirakta csalinak. Hamarosan jött is a macska a szomszédból, azt is keresztülszúrta. Majd rám nézett és nyalogatni kezdte a szája szélét. A hideg futkosott a hátamon. Ujját begörbítette, úgy hívott, hogy menjek oda hozzá. Szemei kigúvadtak, hasonlítottak azokhoz, amiket a táncoló tömeg fölött láttam az ócskapiacon.
Nem megyek, mondtam és futni kezdtem. Még láttam, ahogy felpattan az ágyból és rákap a kihegyezett csonkokra. Úgy éreztem, nem tudom emelni a lábam, nem úgy futok, ahogy szeretnék... Aztán valahogy mégis felgyorsultam. Rohantam a sötétben, az alkonyi sötétben a házak között, körülöttem az ablakokból lassan másztak ki a vámpírok, szájukban parketta alatti nagymamák. Az erdőben megálltam lihegve. Föntről ragyogva sütött a telihold.
Bátyám hirtelen érkezett, őzsutát üldözött, azt hitte, én vagyok. Épp a szikla előtt szúrta le, ahol megbújtam.
Látod öcsém, nem tudsz előlem elmenekülni, röfögte és belenézett a az őz pofájába.
Érdekes, mennyire megbarnult, horkolta, biztosan a sok biokajától, amit bebaszik ez a barom. És itt – valljuk be töredelmesen – rám célzott.
Nem bírtam tovább, futnom kellett. Ő meg utánam. Egész éjjel futottunk aztán. Fülemben hallottam, hogy kopog a csonkja az aszfalton, nyakamban éreztem nyirkos leheletét. Reggelre érve beszaladtunk egy beszélgetős-békítős tévéadásba. Mónika show, vagy efféle. Mónika meg sem tudott szólalni, mert a bratyó úgy szúrta keresztül, meg se nyekkent. Aztán jöttek sorba a többiek, az al- meg a fővilágosító, a gyártásvezető, segédrendező.
Az az igazság, hogy szerencsém volt, mert a nagy vérengzésben el tudtam inalni. Ma már csupán az újságban olvasok róla, no meg a tévében hallok róla, ha elmarad az adás. Jól is alszom, csak legutóbb, azt hiszem éppen nagypénteken sikerült nehezen álomba ringatnom magam, ugyanis, ahogy bekapcsoltam a készüléket, és megjelent a monitoron a kedvenc fehér nyakú bemondónőm, hát becsúszott valahonnét egy sárga csonk és már frecskelt is a vér. Hamar megtelt a tévé vele, ki kellett vinnem az udvarra. Nehéz volt, mint a fene, egészen felébredtem az erőlködéstől. Lehetett éjfél, mire csak elaludtam én is.

2006

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2014-07-29 13:15:45

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.