Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Csengődi Péter: Macska-messiás

 

Mária azt mondta, még szűz. A háztömbben lakók viszont emlegették, hogy napról napra gömbölyödik a pocakja. Aztán hirtelen lement róla a nagyja. Hiába faggatták, mi történt, a tizenhét éves lány riadva futott el. Feljelenteni nem akarták, mert tudták, hogy nehéz időszakot él meg, az apjával pedig senki sem mert beszélni, amióta a felesége elment, ha nem is minden este, de legalább másnaponta beült a kocsmába, két sarokra a lakásuktól, és haza már igen agresszív hangulatban járt.

A Heródes utcai sikátorban egy hajléktalan apró szívdobbanást hallott a horganyzott kukák közül.

Szinte hordhatatlanra szakadt tornacipő viselt, egy ingyen reklámsapkát, valamelyik informatikai cég emblémájával, de ezen kívül csupán egy lepelbe volt burkolózva. Talán fehér lehetett annak idején, de koszos volt és foszlott, mintha több ezer éves lett volna. Szakálla hosszú volt, töredezett, és helyenként csimbókos, arcán a bőr emitt kipattogzott, amott elfertőződött. Követte a hangot, nem is a hangot, már nem hallott semmit, a megérzéseit kereste magában, hátha segítenek. Esetlen mozdulataival lerántott nagy zörejjel egy amúgy is félrecsúszott fedőt, benyúlt a szemetesbe, és saját meglepetésére emelt ki onnan egy újszülött csecsemőt. Nem volt pulzusa, nem szuszogott, törékeny kis élettelen test volt már.

Magához ölelte, büdös testéhez, és úgy szorította, mintha a szeretetével akarna ölni. Aztán megbontotta fogását, kinyitotta hatalmas tenyereit, és egy apró kölyökmacska feküdt benne. Elvitte egy akkortájt megellett macska alomjába, és a többi kicsi közé tette. Az anya először vonakodott befogadni a csöppséget, de miután megbizonyosodott róla, hogy életre való, saját testéből etette. Éveket adott neki, macskaévekben számolva harminchármat.

Hónapok teltek el, Mária magányos volt. Pletykák terjengtek róla, a környékbeliek nem álltak szóba vele, apja sem volt kellemes társaság. Befogadott egy macskát a Heródes utcai sikátorból, és fiaként szerette.

  
  
 

Csengődi Péter (1983) szoftverfejlesztő, író, költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat egyik alapítója.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.