Videó

Hétvári Andrea: Esti vetítés




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Farkas Molnár Péter: Gloria Mundi itt ül a tranzitban

 

 

 

Beleszédülni a mosogatóba, az sem rossz. Vagy odatenni a csirkét és elaludni. Gosztonyi néni majd átjön, elzárja a gázt és kiszellőztet. Amikor éjjel felébredsz hideg van, tehát bezárod az ablakot és nem emlékszel, mikor nyitottad ki. Reggel kimész a konyhába és ott találod a piros lábast a mosogatóban, benne víz, kiöntöd és bámulod a szénréteget az alján. Förtelmes szag a szemetesből, belenézel és kezd derengeni, hogy csirke, meg mai ebéd. Az elalvás és a mosogatóba szédülés között fél liter vodka a különbség. Mosogatóba részegen szédül az ember. Az alvás más eset. Aki levezet négyszáz kilométert – kétszáz oda, kétszáz vissza, plusz a rakodás –, az eléggé kivan. Égő szemmel nekiáll a főzésnek, közben letol két sört, meggyújtja a gázt a kaja alatt és elalszik. Jöhet Gosztonyi néni. Nagy baj lesz abból, ha meghal.

 

Koda se normális. Nem csoda, hogy az asszony hat év után lelépett. Hat év alatt Koda megdugta a sziget női lakosságának szexuális szempontból figyelembe vehető részét, péntekenként kiugrott egy sörre, másnap hajnalban hazavergődött és aludt délig. Közben a nej vezette a háztartást. Melóztak mindketten, ezzel nem volt hiba, csak Koda lusta, mint a föld. Amikor megvették a nyaralót és beköltöztek, tudták, hogy télen nem lesz jó dolguk. De Koda azt mondta, semmi gáz. Majd szigeteli. Beázott a tető, nem gond, egy hétvége elég hozzá, rendbe szedi. Nem volt a nyaralónak egy ablaka, ajtaja, ami zárható. Ma sincs. Azért vannak változások. A tető már több helyen ázik és a falról elkezdett hullani a vakolat. Húsz év nagy idő, ezt Koda is belátja. Csak épp nem kezd a házzal semmit. Illetve tavasszal kifestette a két szobát. Elfáradt, a többit meghagyta a következő hétvégére, a következő hónapra, vagy a jövő évre, ki tudhatja? A festék belekötött a vödörbe, szóval sanszos a jövő év.

 

A bevándorlási hullámot Icig indította el, ő fedezte fel a falut a szigeten. Kibérelt egy faházat a parton és kihozta a társaságot. Tetszett. Víz, jó levegő, kevés ember, télen semennyi. Szomszédok alig, senki nem szólt semmiért. Kocsma olcsó, városi zaj sehol.

Aztán Icig feltört és vett egy nagyobb házat bent a faluban. Persze az is nyaraló volt, de ki nézi azt? Hol laksz? A szigeten. Tényleg? Házad van?

Ennyi. A csajok beájultak, kijöttek, végül az egyik kint is maradt. Itt van ma is, bizonyos szempontból Icig mintaházasságban él.

Néha összeverődik a régi csapat, általában ott kötnek ki, Icig hozza a gitárt és teker megállás nélkül. Ha mégse, szólnak a régi zenék, néha még kazettáról is. Nincs már tombolás, de a cefre azért fogy rendesen.

 

A baj csak az, hogy pár évvel a rendszerváltás után megszűnt a belterjesség. Addig jobbról meg balról hasonszőrű népek laktak, hol itt, hol amott döngött a zene, füstölt a tűz, és szartak rá, hogy mállik a vakolat, vagy lóg a spaletta. Őszülő lobonccal meg letépett ujjú farmerdzsekikkel telt meg a kocsma szombat délután. Fekete egyenpóló, uniszex, mindenkin azt láttál. Csak a minták változtak. Aztán elkezdődött a második népvándorlás. A meló nélkül maradottak dobra verték a házukat, és megjelentek a fiatal yuppie-k. Felszaladtak kicsit a telekárak, ők megengedhették maguknak. Bontottak, és egyik mediterrán villa épült a másik után. Ápolt gyep, rózsalugas meg tűztövis sövény, fazonra nyírt bokrok. Hozzá Volkswagen Tuareg dukált. Minimum.

Azért maradtak a régiek közül épp elegen, ha a frissen érkezett pénzes pionír beszólt a tűzrakás, hangos dajdaj miatt, hamar elküldték az anyjába.

Ismét Icig volt a követendő példa. Eladta a házát és vett egy másikat a sziget – s egyben a falu – végén. Közvetlen a parton. Ez azzal az előnnyel járt, hogy részeg hajnalokon belógathatta a lábát a vízbe, a hátránya meg nyilvánvaló. Ha emelkedik a vízszint, abból baj van. Viszont az ötletet elég sokan alkalmazták, így a régiek telepet alkottak lent a parton, az újak meg fellélegezhettek a villáikban, bent a cityben. Ezt a cityt Bögöly találta ki. A faluközpont túl hosszú és túl hivatalos.

 

A kocsma viszont messze esett a kolóniától. Nem mintha ez bárkit akadályozott volna. Szombaton, ebéd után felkerekedtek és testületileg bevonultak Karajhoz. Az meg elgyengült, persze együtt piázott az őslakókkal, este könnyek közt mondta is: – Gyerekek, nem tudom mi lenne velem nélkületek. Lehúzhatnám a rolót, mer’ ezek – itt fejével valahová a city felé intett –, ide be nem jönnének.

– Á, hagyd! Gizda népség az, belőlük nem élsz meg. De amíg mi itt vagyunk… - és így tovább.

Akkor volt, hogy a Csukás azt találta mondani: – Karajkám, baszod, ha lenne kaja, bejönnénk szombaton délre és maradnánk zárásig.

Ehhez azt kell tudni, hogy a kocsmának csak nyitási időpontja volt már cirka húsz éve. A tábla így festett a bejárati ajtón:

 

Karaj kocsma – nyitva 10:00 – …..

 

A zárás időpontját maga a cégvezető kaparta le egyszer egy delíriumos hajnalon. Azóta ehhez tartja magát. Amíg vendég van, kiszolgálás is van. Ha nagyon részeg vagy, dőlj el és aludj. Olyan meg, hogy ittas egyént nem szolgálunk ki, nem létezik. Senki nem hülye lemondani a bevétele ötven százalékáról.

Szóval Karaj beszerezte az engedélyeket és a hét egyetlen napján, jelesül szombaton megfőzte az ebédet. Ebből általában futotta vacsorára is, tehát eljött a prolimennyország. Rántott szelet krumplival és csalamádéval, amennyi beléd fér. Babgulyás, pörkölt, halászlé, bár az ritkán, nem igazán lehet piázni rá. A bolt virágzott, a vendégek híztak, megjelentek az első lilás hajszálerek az arcokon és az orrok tövében.

Egy péntek estén megállt a kocsma mellett egy VW, a gazdája bejött és érdeklődött, mi lesz a másnapi menü. Karaj kicsit húzta ugyan a száját, de a kuncsaft az kuncsaft, hát megmondta, hogy pacal. Másnap az ős-szigetlakók megdöbbenésére több autórakomány jól fésült, jól öltözött és anyagilag jól elengedett fiatal közép- és felső-vezető érkezett, általában asszonyostul, néhányan gyerekestül. Szerettek volna odakint letelepedni, de a kocsmakert már úgy festett, mint Woodstock.

Az új vendégek közül néhányan a műanyag edények tisztaságára tettek célzást, mások a zenei aláfestést szerették volna más vonalra terelni, míg megint mások a sörkínálatot tartották szegényesnek. Ebből Karajnál két fajta létezett. Soproni palackozva, és soproni csapolva.

Két kultúra találkozásakor mindig erős esélye van a konfliktusoknak, ez törvényszerű. És a törvényszerűségek egy kocsmában is működnek. Jelen esetben a konfliktus a zene miatt élesedett ki, a vége az lett, hogy Karaj türelmet kért az őslakóktól, amíg a felsővárosiak – vö: uptown – befejezik az ebédet, és beszüntette a zeneszolgáltatást. Csak hát, amikor Gazdagék végeztek az evéssel úgy döntöttek, maradnának még. Itták a sört, a bivalyerős házi körtepálinkát meg az Unicumot. Az idő telt, a becsület és a türelem fogyott. Végül Karaj bekapcsolta a hifit, a yuppie-k meg beszóltak. Kialakult az állóháború. Annak kimenetelét pedig általában az dönti el, ki bírja tovább pénzzel. Az őslakóknak nem volt esélyük.

 

Jött a recesszió, sorra szűntek meg a munkahelyek. Ez lassanként mindenkit padlóra tett. Jó, nem mindenkit, mert például Koda már az átkosban is inkább alkalmi munkákkal kereste a kenyerét. Ha tehette, most is elment kubikolni, culágerkedni valami építkezésre, egy héten három, négy napot, aztán a hét végén egy összegben eltüsszentette a keresményét. Szombat este beállt mint a gerely és vasárnap estig részeg volt. Hétfő már új hét, új lehetőség.

Szóval hol volt munka, hol nem, de összességében elmondható, hogy az aranykor egyszer s mindenkorra véget ért. Senki nem éhezett, de anyagilag már a szinten-tartás sem működött. Folyamatosan szűkültek a lehetőségek.

Azért a szombatok megmaradtak. Hol itt, hol ott ül össze néhány őslakó, de tüzet, ha raknak is, már nem főznek rajta. Néhány sör, kevéske cefre, csak pár pohárka. És persze a zene. Azért az még szól. De már nem váltják meg a világot. Néha összevitatkoznak, jobb volt-e az átkosban. Néhányan állítják: jobb. Mások lehülyézik őket, mitől lett volna jobb? Jobb volt, hogy március tizenötödikén letépte rólad a rendőr a kokárdát a kabátod gallérjával együtt? Jobb volt, hogy szétverték a hátadon a gumibotot, ha Ricsére mentél? Erre a válasz általában az, hogy akkor legalább tellett kokárdára, mi több, még kabátra is, és legalább volt Ricse, meg baboskendő. Végül legyintenek és hallgatják a zenét.

 

Tizennégy ház a sziget végén. Kopottak, öregek. A közösség összetart, a közösséget összetartja a közös múlt, a nagyjából egyforma élet. Meg Gosztonyi néni, a legősibb őslakó. Ő még akkor költözött ide a férjével, amikor a sziget kiemelkedett a habokból, az ötvenes évek elején. Először buszkarosszériából tákoltak össze egy víkendházat, aztán felépült a valódi otthon. A férjére rajta kívül senki nem emlékszik, meghalt, mielőtt az őslakók ideköltöztek a faluból. A mami most nyolcvan éves, minden nap más nyit rá, segít neki, ha beteg, etetik. Persze akkor is, ha nem beteg. Csak akkor Gosztonyi néni hangoskodik egy keveset.

Aztán megint szombat, esteledik, döngenek a szúnyogok és szól a zene. Koda végigtámolyog az úton, megy a zene felé, szó szerint beesik és ordít.

– Figyejjé! Hallod? Apám, Clapton! Hallod? Krosszród, baszki. Mi? Érted? Krosszród…

Valaki a kezébe nyom egy sört, ő meg leroskad a fa alá, vagy a tornác lépcsőjére és egy ideig csendben marad. Bóbiskol, szája sarkában a kialudt cigivel, aztán felkapja a fejét, felugrik és kezdődik elölről.

– Hallod? Te, figyejjé! Hendrix! Érted? Fájör! Mi? Érted? Fájör!

Rázza magát, vonaglik, keze belekap néha a levegőbe, dobálja a haját. Végül megnyugszik, leül vagy eldől. Csend van a következő nagy nótáig. – Zeppelin! Hallod? Hártbrékör, mi? Érted? Hártbrékör! Hártbrékör…

 

Lenyomsz négyszáz kilométert, kétszáz oda, kétszáz vissza. Plusz a rakodás. Beküldesz két sört és odateszed a kaját. Aztán átmész Gosztonyi nénihez: – Csók Mami! Tessék majd átnézni egy óra múlva jó?

És Gosztonyi néni jön, elzárja a gázt, úgyhogy alhatsz nyugodtan hajnalig, nem kell attól tartanod, hogy amikor felriadsz, a tűzhely úgy fest majd, mint ha szalonnát sütöttek volna rajta, nyílt lángnál. Holnap szombat és este tüzet raknak, lesz sör, beszélgetés, zene. És Koda megint elalszik, hátát a csónaknak vetve. Álmában néha azt motyogja: – Fájör… Érted, mi? Fájör…

  
  
 

Farkas Molnár Péter (1952) író, novellista, szerkesztő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat főszerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.