Videó

Törzsasztal Szabó Zoltán Attilával videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Nagy Imre: Mézes comb

Toka volt a főméltóságú úr kedvence. Egyenesen rajongott érte. Szerinte a Toka jobb csapottja nemzeti kincs volt. És bár a főméltóságú úr ezekben az években viszonylag kevés esélyt látott rá, hogy 1948-ban majd megint olimpiát rendezzenek (történelmi tény, sosem volt egy virtigli reálpolitikus), azt szentül hitte, ha mégis, akkor Toka simán nyeri a kisváltósúlyt. Londonban végül megrendezték azt az olimpiát, de Major (született: Maninger) József sosem lett olimpiai bajnok. Ez utóbbiról legkevésbé a sportkörökben Toka becenévre hallgató ökölvívó tehetett.

Mindennek a pünkösdfürdői strand kissé kiégett gyepén már nem sok jelentősége volt. Rejtő után szabadon, a kockás pléd körül nemzetközi társaság foglalt helyet: egy magyar vezérigazgató, egy kelet-német kereskedelmi főelőadó, egy szovjet gazdasági tanácsadó és egy svájci figurás kártyapakli. Éppen szünetet tartottak az ultiban, a másik két magyar játékos elment sorbaállni még egy kör relatíve hideg sörért. A játékot a kelet-német és a szovjet nem nagyon értette, de kibicként pártfegyelemhez szokott figyelemmel igyekeztek elsajátítani a legfontosabb szabályokat. Amíg a pléd körül a sörre vártak, a házigazda rutinosan erőltette magára az érdeklődő arckifejezést, amint a vendégek nagy hangon, német és orosz félmondatokkal adták jelét, végtelen elégedettségüknek. Tették mindezt a Kőbányai sör, a mendencék jéghideg vize,  valamint a virágmintás egyengumisapkákban és kétrészes – ugyancsak virágmintás – fürdőruhákban vonuló formás női testek sajátos pesti strandszpartakiádjának okán. Füredy (született: Frőlich) vezérigazgató valódi érdeklődése egészen másra irányult. Egy húsz méterrel arrébb, a kerítés tövében, az árnyékban kissé takarásban lévő kék-fehér csíkos frottír köpenyre. Föl-le, föl-le, föl-le... Lassan, egyenletesen, alig észrevehetően mozgott a napszítta ruhadarab. Toka feje épp csak kilátszott alóla. Csupicsnéé (született: Varga Ilonka) meg szinte egyáltalán nem. Füredynek minderről eszébe jutott valami.


Amikor Csupicsné férje és a fiatal anyaggazdálkodási előadó, Kiss (született: Kiss) Ferenc meghozta a relatíve hideg söröket, Füredy és Kiss tekintete egy pillanatra találkozott. Utóbbi ügyesen törökülésbe kuporodott kezében három korsóval, rálátással a kék-fehér fürdőköpenyre. A férj is lehuppant, szemben vele, háttal a köpenynek. Kiosztották a söröket (a szovjet, már bennfentesként, koccintás helyett csak magának emelte a korsót köszöntésre: „Já znáju, tü, vengerszki nye...”), Kiss a pakliért nyúlt és gyorsan keverni kezdett. Mielőtt Füredyn kívül más is észrevenné, hogy a fakón pulzáló kék-fehér frottírt bámulja.

 

– Na zdarovje! Proszit! Egészségünkre – emelte a korsót Füredy vezér, nem is tettetett vidámsággal, majd a lapokért nyúlt. – Kisském, keressen meg szombaton, mondjuk, tízkor az irodámban. No, és most lássuk, miből élünk...

Elmélyült mozdulattal, hüvelyk és középső ujjával széthúzta a kártyákat. Első blikkre egy egész jól megélhető betlinek látszott.

Füredy vigyázott gyönge tüdejére, nem dohányzott. A vezérigazgatói irodában másnak sem engedte. Szombatra a Lenin (született: Uljanov) fejével díszített érintetlen porcelán hamutartót – mintha Vlagyimir Iljics decens parókát hordott volna – az üzemből a csukott ablak eresztékein is felszivárgó finom por mindig belepte. Akárcsak a sarokasztalon álló lemezjátszót. Amikor Kiss felállt, hogy távozzon, a vezér ráfújt a készülékre és szórakozottan emelgetni kezdte a bumfordi műanyag lejátszókart, majd visszaejtette, és egy kislemez borítóját vette kezébe. Fölmutatta: – Odaát most ez megy. Szereztem egyet a fiamnak. Nem az én világom, de tulajdonképpen nem is rossz.  Női dobosuk van. Látja, a fotón... Jó, nem? Honeycombs, így hívják őket. A honey mézet jelent. Mézes.., comb...  – az „s”-t nagyvonalúan figyelmen kívül hagyta. – Kisském, hogy van maga az angollal?

Nem várta meg a választ. Elfordult az anyaggazdálkodási előadótól, kivette a fényképes papírtasakból a még karctalanul csillogó bakelitet, és óvatosan a lemezjátszó gumival borított korongjára helyezte.

A hivatalos munkaidő négy óráig tartott, Kiss négy óra három perckor már kihajtogatta a Népsportot a 33-as leghátsó kettős ülésén. A busz csak most állt be az angyalföldi végállomásra, legalább tíz perc, amíg indul, így nyugodtan, zötykölődés nélkül be lehet fejezni  a reggel félig elolvasott riportot a tokiói olimpiára készülő labdarúgókról. Kiss Ferenc ezekben az években kiegyensúlyozott életet élt. Utálta a munkáját, imádta az életet – ez így nagyjából egál. A többi meg majd csak alakul. Amikor a cikkben odáig ért, hogy „Novák Dezső csapatkapitány szerint”, azon vette észre magát, hogy ugyan a Fradi válogatott hátvédjének mondatait olvassa, de Füredy hangját hallja. (Vajon a vezérigazgató tudna olyan biztos lábbal rúgni tizenegyest, mint Novák?...) A futballista így, Füredy hangján,  nem arról adott sablonnyilatkozatot, hogy lelkesen készülnek az olimpiára, és ősszel Japánban majd mindent elkövetnek, hogy a Magyar Népköztársaságot illő módon képviseljék a játékokon, hanem arról monologizált, hogy Kissre egy nemzetgazdasági szempontból is fontos feladatot bízna: csináljon egy bokszcsapatot:

– Nézze Kisském – így Novák labdarúgó Füredy vezérigazgató hangján –, mi ketten ugye nem feltétlenül értünk mindenben egyet. Sőt... Ne, ne szabadkozzon, volt, ami volt –, most mindketten itt vagyunk, hogy úgy mondjam, ugyanazon az oldalon, a történteknek már igazából nincs nagy jelentősége. Mint ahogy annak sincs, amit maga csinál az anyaggazdálkodási osztályon. De most, hogy ilyen remekül sikerült a szovjet és kelet-német elvtársak látogatása, nem utolsó sorban a pünkösdfürdői kis kiruccanásnak köszönhetően, kaptunk némi plusz anyagi lehetőséget odaföntről.

Ekkor, a vártnál korábban, felberregett az Ikarusz motorja, a 33-as egész kocsiszekrényében remegve elindult a Nagyvárad tér felé. A Népsport oldalai a rezgéstől újra nehezen olvashatóvá váltak, az anyaggazdálkodási előadó ezért össze is hajtotta a lapot, és végleg feledve Novákot meg az olimpiát, becsukta a szemét, hogy jobban koncentrálhasson Füredy szavaira.

A vezérigazgató szeretett körülményesen fogalmazni. Egyfajta passzióként. Most is onnan indított, hogy ő sosem bírta nézni, ha valakit pofoznak, az nem az ő sítlusa – ha lehetett, mindig elfordította a fejét. De a minisztériumban, akiknek szavuk van, imádják a bokszot. S most, amikor a strandon nézte, ahogy a Major a fürdőköpeny alatt a Csupicsnéval..., hát megszületett fejében a nagy ötlet. Major egykor válogatott bokszoló volt – lám még most is milyen remek formában –, a Népbíróságtól viszonylag enyhe ítéletet kapott. Végülis némi reprezentáláson kívül valóban nem sokat csinált, megjelent egy-két pártrendezvényen, emelgette egy kicsit a karját – no igen, az azért pech, hogy a filmhíradóban a kamera többször is ráközelített. Ennek maga Horthy se nagyon örült..., hogy éppen az ő kedvence..., azokkal. Így azután nem meglepő, hogy London helyett Kistarcsa lett. No de ez is csupán történelem. Szóval, a Toka – ez a beceneve, igaz? – ért a bokszhoz, maga, Kisském – látja, figyelemmel követem a pályafutását –, odavan a sportért. Nekem meg kell egy vállalati bokszcsapat. Egy jó bokszcsapat. Egy bajnok bokszcsapat. Maguk ketten csinálják meg. Őszinte leszek: a magam részéről állatira unom, hogy a barrikádok, meg az oldalak... Ma, amikor odaát már ilyenek szólnak, mint ez a Honeycombs... Női dobossal... Legyen most inkább egy nagy, közös ringsarok, amelybe akár mi, mind a hárman... Érti, ugye?

A 33-as nagyot fékezett a Köröndnél. Kiss már nem figyelt Füredyre, aki még polemizált egy kicsit azon, hogy a Csupics vajon tényleg akkora marha-e, hogy nem veszi észre, hogy a feleségét..., vagy éppen ellenkezőleg, egy ravasz seggnyaló, aki tudja, hogy így, az asszonyon keresztül van némi sansza, és még az se gond, hogy otthon már nem nagyon tartja karban, bármilyen formás is még mindig a fénykorát maga mögött hagyott bérelszámolónő combja. Honey-comb(s)... Kisst már mindez nem érdekelte. Felállt, és az időközben zsúfolásig telt buszon az ajtó felé nyomakodott. Nem megy végig, leszáll a Rottenbiller utcánál. Ott lakik Csiszár, aki szépen ívelő bokszkarrierjét egy páncéltörő fegyverre cserélte egy ködös reggelen a Valéria ház első emeleti ablakában, ahonnan jól rá lehetett látni az Üllői útra, sréhen szemben a Kiliánnal. A volt bokszoló talán még emlékszik rá.

Liverpoolban a magyar labdarúgó válogatott tönkre verte a Brazilokat. A két évvel korábbi tokiói olimpiai bajnok Novák nem játszott az angliai világbajnokságon. Kiss és Major egy Carmen márkájú kisképernyősön nézte a brazil-magyart. Amikor Vitray elköszönt a nézőktől, levették a hangot, arrébb tolták a poharakat a fotelek előtti tócsaasztalon, és kitették egymás mellé a két bokszcsapat névsorát. A csapatbajnoki döntőig még két, várakozással teli nap volt előttük. Mögöttük meg ugyanennyi, révületben eltöltött két esztendő.

Ezalatt a két év alatt Kiss, szakosztályvezetőként, egészen hozzákomolyodott a nála tizenöt évvel idősebb Majorhoz. És ebben igazán nem sok szerepe volt annak a két tucatnyi utcai gazembernek, akiktől bárki beleöregedett volna egy bokszcsapat dirigálásába. Az edzőterem a Dózsa György úton, egy kopott alagsorban volt, éppen szembe az eltörölt templom helyével, ahol később tátott szájjal rohant a Tanácsköztársaság bronzkatonája, mintha a liget fái közül üldözték volna a fehérgárdisták. Ami azt illeti, ezek között a fák között ekkoriban valóban meglehetősen vehemens figurák bóklásztak. Nem annyira politikai, mint inkább külvárosi elkötelezettségük okán. A Ligetbe úgy jártak át a Csikágó vagányai, mint a saját birtokukra kilátogató mágnások, akik egyébként csupán úri huncutságból nyelik a Hernád utca állandóan kavargó porát. Csak a szivar meg a pezsgő hiányzott, ahogy nábobok módjára játszották a fájert a Fáskör töredezett padjain. Ha idegen keveredett közéjük, természetesen csaltak. (Ez előfordult idegenek nélkül is...) A rutinosabb betolakodó nem tette szóvá, hagyta, hogy elnyerjék a pénzét, s már ott sem volt. A rutintalanabbja – ha nem túl szemtelenül protestált a kártyás simliskedés ellen – megúszta pár pofonnal. Kiss és Major Toka számára aranybánya volt a Fáskör. A Rottenbiller utcai Csiszár ajánlotta, hogy ő ugyan már nem húz kesztyűt – az amnesztia után végleg elpuhult, pedig a Kisfogházban unalomból naponta még százasával nyomta a fekvőtámaszokat –, de szívesen beajánlja őket, van néhány csiszolatlan gyémánt a Ligetben.  Az első toborzó körútjuk utáni héten már harminc környékbeli püfölte egymást, és a minden ütésnél vastag port köpködő homokzsákokat az alagsori edzőteremben. Toka egy jutasi sorozóőrmester szigorával szelektált. Az ügyetleneket az első héten küldte el. A kelleténél nagyobb gazembereket a másodikon. A maradékot saját maga próbálta ki, az egyik sarokban hevenyészve, mászókötelekből kialakított szorítóban. Aki állva maradt ellene két menetet, végleg maradhatott. De legalábbis addig, amíg nem követett el olyasmit, amiért ide is vijjogva érte jött a kerületi kapitányság új, kék-fehér Moszkvicsa. A Tokával szemben lábon, és a rendőrség jóvoltából szabad lábon maradók viszonylag hamar belerázódtak a dohos terem iratlan szabályok diktálta rendjébe. Sok szabályt nem kellett megjegyezniük. 1. Az edzőnek mindig igaza van. 2. Meccset csak elveszíteni lehet, feladni nem. 3. Edzés közben csak Toka káromkodhat és cigányozhat, más nem. 3+1. Akinek mindez nem tetszik, azt Toka pofán is veri, mielőtt örökre kivágja innen.

Füredy összeköttetései elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a csapat rögtön a másodosztályban indulhasson. A városligeti nábobok dicséretére legyen mondva, viszonylag simán nyerték a bajnokságot, mindössze az ÉLGÉP ellen kellett megvenni a mérkőzést, de azok úgyse akarnak sose feljutni az elsőosztályba, arra nincs elég pénzük. A bajok az NB I-ben kezdődtek. Az alapcsapatból egyeseket a fájer, másokat a kék-fehér Moszkvics vitt el végleg a nyári pihenő alatt. De nem csak őket kellett pótolni, muszáj volt erősíteni is új igazolásokkal. Többnyire kiöregedett fighterekkel a Lokomotívból, a Danuviából meg a Lánggépgyárból. Profikkal. Akiknek igényeik voltak. Lakatos Pudva a Pécs ellen idegenben például nem volt hajlandó olyan szállodai szobában aludni, ahol nincs kép a falon. Nem ehhez volt szokva. (Hanem ahhoz, hogy egy Nefelejcs utcai üzletlakásban szorongjon a feleségével, az anyósával – akiket a csikágói pletykák szerint egyformán szeretett – továbbá a sógorával, a sógornőjével meg a négy gyerekkel.) Mitagadás, Toka kényszerhelyzetbe került. A harmincon valamivel túl még ereje teljében lévő Pudvát gond nélkül leütötte volna, de a nehézsúly mindig kényes kérdés volt. Hol talál bajnokság közben egy másikat? Végül elküldte a jó cigány anyjába, s keresett neki egy szobát, ahol az ágy fölött kép ugyan nem volt, de egy fakó gobelinen a kissé aránytalan szarvasbika üzekedni vágyó tekintettel bámulta a – ki tudja, miért – sötétzöld színű vízesést. Az eset után mások is vérszemet kaptak. Kinek a csapat Aluferr feliratú selyem meze nem tetszett, ki a juttatásként járó Flóra mosószappan helyett követelt Amót, más a zuhanyból télen is csak langyosan folyó vízzel volt elégedetlen. Kiss és Major időnként az idegbaj határán kezelték a problémákat, de lendületüket semmi sem törte meg, valóban révületben éltek. A csapat lett a mindenük. Az eredmények pedig jöttek. Ezekről Füredy csak a párttaggyűlések (amelyekre Kissnek, párton kívüliként, amolyan szabadkártyája volt) beszámolóiból vagy a Népsportból értesült. Meccsekre nem járt. (Hiszen utálta nézni, amikor pofoznak.) Két év alatt a minisztériumban is híre ment az Aluferr bokszcsapatának. Füredy a bajnoki döntő előtt fürdött a dicsőségben. Tudta, hogy a sablon káderszöveggel semmire nem megy Kissnél, így egy fenyegetéssel felérő ajánlatot tett: ha megnyerik a bajnokságot, osztályvezetővé nevezi ki. De meg kell nyerni. Erre, a mindent eldöntő meccsre, a Sportcsarnokba, ő is kimegy.

Alig fél órával a brazil-magyar után Kiss elégedetten hajtotta össze a végleges csapatnévsort tartalmazó papírlapot. Őszintén koccintottak Majorral a barátságukra. A győzelemre babonából nem. Ma péntek. Vasárnap este döntő.

A Sportcsarnok büféjében már elfogyott a Kőbányai, amikor Füredy megérkezett. Csupicsné egy kamaszlány izgágaságával csimpaszkodott a vezérigazgató vézna karjába. A bérelszámolónő egészen hozzászokott a satnya kis bicepszekhez a fél év alatt, amióta együtt éltek. Füredy most sajnálta életében először, hogy nem dohányzik. Remekül mutatna egy szivar a kezében – gondolta, miközben helyet foglaltak a ring mellett, az első sorban kettőjüknek fentartott székeken. Csak a döntő végére jött ki. Mivel utálta a bokszot, nem is értett hozzá. Kisstől tudta, hogy most, az utolsó összecsapáson, a nehézsúlyban dől el minden. Pontosabban, már el is dőlt. Lakatos Pudva annyival jobb a másiknál, hogy akár előre kihirdethetnék az eredményt. Gong. Pudva súlyát meghazudtolva kilibbent a piros sarokból, és azonnal megsorozta ellenfelét. Ezt nagyjából fél percenként ismételte. A második menet felénél már Toka arcán is oldódott a feszültség. Pudvának láthatóan egy homokzsák is nagyobb kihívást jelentett volna. Kiss a menet vége előtt  – bár a szabályok ezt tiltják – a zsűriasztalhoz lépett, és amikor látta, hogy versenyzője behozhatatlan előnnyel vezet, mosolyogva Füredy felé intett. A Sportcsarnok kigőzölgésén átverekedve magát, kilépett az Istvánmezei útra, és boldog komótosan megindult a Baross tér felé. Úgy döntött, hazáig gyalogol.

Hétfőn korán kelt ugyan, de elhatározta, hogy csak délre megy be az Aluferrbe. Máskor is megtette, majd pont ma ne. Még borotválatlanul leugrott az Üllői útra Népsportért. Bele se nézett, a zsebébe hajtogatta. A konyhában lazán ledobta a gyümölcsmintás műanyag asztalterítőre és kivette a jégszekrényből a tegnapról maradt rántottcsirke combot. Úgy érezte, mintha ezer kilométerre lenne innen. Messze, egy egészen másik világban. Se telefon, se tévé, se újság, semmi kapcsolat az óhazával. Nem a Telepy utcában van, nem a 63-as villamos zaja tolakodik be a nyitott ablakon, nem az anyaggazdálkodási osztály ma kinevezendő vezetőjeként fog befordulni a Váci út és Frangepán utca sarkán. Nem. Az 52. utca húszemeletes blokkjának apartmanjában üldögél, a Fifth Avenue morajlása ideáig föl sem ér, helyette fülében még mindig a Madison Square Garden közönségének tegnapi zúgása, reggelizni pedig majd kisétál a Tiffany-hoz – ha pontosan nem is tudja, mi az.  És közben félhangosan énekli, a Honeycombstól, hogy „Have I the right to kiss you? You know I’ll always miss you...”  Ez utóbbit már újra az ételszagú konyhában tette. A slágert annyit hallotta nagy, a sötétben kicsit mindig sunyin világító, zöld macskaszemes rádióján esténként a Luxemburgon, hogy már kívülről tudta. Egy dolgot azonban nem tudott. Mert előző este otthagyta a Sportcsarnokot a harmadik menet előtt.

Az előtt a harmadik menet előtt, amelyikben az első perc végén ezer ember egy profán metamorfózis szemtanúja lehetett. Pudvából Ali lett. A korábbi Cassius Clay. A Nagypofájú. Pudva a Híradómoziban látta. Még hasonlít is rá egy kicsit. A mozgása mindenképp. „Én vagyok a legnagyobb!” Az utolsó menet elejétől nem ütött többet. Táncolni kezdet. Kiintett a közönségnek. A legfelső sorokban ugyan nem lehetett hallani, hogy azt kiabálja: „Repkedek, mint egy pillangó, szúrok, mint egy darázs!...”, de Lakatos Pudva a ringben egy percre végleg Muhammad Ali lett. Magyar bajnok viszont sose. Pedig Toka megpróbálta a lehetetlen. A ringsarokba felugorva háromszor is bekiabálta, hogy „Pudva, a kurva anyádat, hagyd abba, nem hallod?” Aztán szótlanul tette a dolgát. Amit egy született sportembernek tennie kell. Amit a főméltóságú úr is elvárt volna tőle, bármennyire is szerette. Amire a mezővárosi, kicsit salétromos földszintes házban az apja, meg a bátyjai nevelték. Tisztesség... Így nem lehet valaki magyar bajnok... Egy ilyen... A nyakában lévő törölközőt határozott mozdulattal a ring közepére hajította, s meg sem várva, míg a vezetőbíró jelzi, hogy az Aluferr feladja a mérkőzést, magában káromkodva eltűnt a csarnok csípős, gerozánszagú öltözőfolyosóján. Csupicsné semmit  nem értett. Csak riadtan nézte, az őrjöngve fütyülő tömeget, s mindössze annyit érzékelt, hogy a ringet elgondolkodva bámuló Füredy inas felkarja lüktetni kezd, ahogy ő hosszú, vörös körmeivel egyre kétségbeesettebben kapaszkodik bele.

A gyümölcsmintás asztalnál ülve Kiss erről valóban semmit nem tudott. A Sportot kinyitva rögtön a negyedik oldalra, az ökölvívó csapatbajnok együttes fotójához lapozott. Előbb a képre meredt. Majd a kezében lévő csirkecombra. Felállt.  A slágert szinte automatikusan tovább dúdolva és a húst markolva a konyhaszekrényhez lépett. Lyukat harapott a teli mackófigura kalapján. Megbillentette és kicsit megnyomta a műanyagot. Talán még el is mosolyodott, ahogy  a méz lassan, nyúlósan rácsorgott a prézlire.

  
  
 

Nagy Imre (1964) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.